Így ismerheted fel, ha perfekcionista személlyel van dolgod

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A perfekcionizmusnak nem csak egyféle megjelenési formája van. Ismerd meg a perfekcionizmus három típusát, és hogy milyen viselkedés jellemzi ezeket a személyeket.

Az ember egészen kicsi kora óta próbál megfelelni, először csak a szülőknek, majd a tágabb rokonságnak, aztán a különböző intézményekben és közösségekben is igyekszünk a legjobbat nyújtani. Olykor hibázunk, lázadunk, felrúgjuk a szabályokat, majd a társadalomba beilleszkedve elkezdjük kialakítani a saját életünket. Ám vannak köztünk olyanok, akiknek az élete véget nem érő tökéletességre törekvés, megfelelni akarás. Akiknek az elvárásai maguk és/vagy mások felé szinte megugorhatatlanok, és akiknek sokszor a bukástól való félelem irányítja az életét. A perfekcionista emberek úgy érzik, egyszerűen nem hibázhatnak, az élet minden területén kifogástalanul kell teljesíteniük.

A perfekcionista személy magas elvárásokat támaszt

Tudtad, hogy a perfekcionizmusnak három típusa van? Angol kutatók szerint a perfekcionisták között vannak „önorientált perfekcionisták”, akik irracionálisan vágynak arra, hogy minden tekintetben tökéletesek legyenek. Vannak „mások felé orientált perfekcionisták”, akik a környezetükben lévőktől várják el a kifogástalan megjelenést, viselkedést, és irreális célok teljesítését. És végül vannak a „szociális perfekcionisták”, akik egy közösség túlzó elvárásainak próbálnak megfelelni.

De nézzük csak meg ezt a három típust közelebbről!

Akár túlóráznak is az önorientált perfekcionisták, de a munkájukban nem lehet hiba
Fotó: NoSystem images / Getty Images Hungary

Az önorientált perfekcionisták

Mindenben a tökéletességre törekednek, ezért szinte teljesíthetetlen elvárásokat támasztanak önmaguk felé. A legjobb teljesítményt sem érzik elég jónak, és borzasztóan megviseli őket, ha valamiben hibáznak. Miután szinte mindig elégedetlenek önmagukkal, az elért sikereket sem tudják igazán élvezni. A munkaadók sokszor erényként tekintenek erre, hiszen

Idézőjel ikon

a perfekcionista munkavállalók lelkesek, motiváltak, elkötelezettek, hosszabb munkaidőben képesek dolgozni és jellemzően hibátlanul végzik el a feladataikat.

A perfekcionizmusnak azonban nemcsak előnyei vannak: ezek a munkavállalók gyakran szorongóak, idegesek és könnyen depressziósak lehetnek, illetve hamar kiégnek. Ráadásul előfordulhat, hogy halogatják a komolyabb munkákat és lassabban végzik a feladataikat, mert folyamatosan ellenőrzik magukat, miután rettegnek attól, hogy hibát ejtenek. Az önorientált perfekcionista jellemzően az élet minden területén kifogástalan teljesítményre törekszik, nem csak a munkahelyén. Szülőként, társként is megfelelési kényszer jellemzi őket, és a megjelenésükre is sokat adnak. A perfekcionisták számára fontos az elismerés, motiválóan hat rájuk, ha dicséretet kapnak. Azonban jó, ha jelezzük feléjük, hogy néhány apró hiba még abszolút tolerálható és a kevesebb is elég lehet, ugyanis

Idézőjel ikon

képesek túlhajtani magukat, és rágörcsölni a feladataikra. Ilyenkor jelentős teljesítménycsökkenés léphet fel náluk, amit viszont nehezen dolgoznak fel és még inkább szorongóvá válnak.

Hogy a depressziót és a kiégést elkerüljék, különösen fontos számukra a kiegyensúlyozott életvitel, ami magában foglalja a megfelelő mennyiségű pihenést, a társasági életet és a feltöltődést segítő szabadidős tevékenységeket.

A perfekcionisták sokszor más személyektől is kifogástalan munkát és viselkedést várnak
Fotó: brankokosteski / Getty Images Hungary

A mások felé orientált perfekcionisták

Velük azért már sokkal nehezebb dolgunk lehet, főleg, ha a főnökünkre vagy valamelyik családtagunkra jellemző a „más-irányú perfekcionizmusként" is emlegetett viselkedés. Ők bár sokszor maguk is a kiválóságra törekszenek, 

Idézőjel ikon

nemcsak a saját teljesítményüket értékelik szigorúan, hanem sokszor irreálisan magas elvárásokat támasztanak másokkal szemben is.

Nem tolerálják a hibákat, felróják a legapróbb vétségeket is, és kifejezetten nyomasztóan tudnak viselkedni. Az elvárásaik nemcsak a teljesítményre, de a viselkedésre, a külső megjelenésre is vonatkoznak – minden apróságba belekötnek.

Kifejezetten rugalmatlanok, és nem bírják elviselni, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy ők eltervezték. Ez a viselkedés rányomja a bélyegét a baráti és családi kapcsolataikra, a munkahelyen pedig kimondottan rossz légkört és stresszes környezetet teremthetnek.

A mások felé orientált perfekcionistáknak tudatosan törekedniük kell arra, hogy ne akadjanak fenn minden apróságon, és megértőbbek, empatikusabbak legyenek. Ha nem akarják elveszíteni a hozzájuk közelálló embereket, akkor engedniük kell a magas elvárásaikból. Például, ha a munkatársuk egy apró hibát ejt, de azt leszámítva 99 százalékban jól végezte el a feladatot, akkor inkább a helyes munkavégzést emeljék ki a visszajelzésben, ne a hibát. Ugyanígy a privát életben is érdemes önkontrollt gyakorolni, és szemet hunyni az apró vétségek felett. 

Tökéletes külső, irigylésre méltó élet – ezt akarják láttatni magukról, és ennek a képnek akarnak megfelelni a perfekcionisták
Fotó: RgStudio / Getty Images Hungary

A szociálisan vagy társadalmilag előírt perfekcionizmus

A perfekcionizmus egyre gyakoribb a fiatalabb generációk körében is, és leginkább a szociális perfekcionisták aránya nőtt meg az elmúlt években – ők egy közösség túlzó elvárásainak akarnak megfelelni.

Ennek hátterében a közösségi média előretörése is állhat a kutatók szerint, hiszen ezeken az oldalakon mindenki a tökéletesen megkomponált fotóját, a kiváló eredményeit és a nagyszerűnek tűnő életét posztolja, ami sokakban negatív érzéseket kelt.

A különböző csoportok és közösségek vezetői, hangadói sokszor konkrét elvárásokat is támasztanak a követők felé, amelyeknek a szociális perfekcionisták minden módon próbálnak megfelelni, még akkor is, ha erre maguktól belső késztetést nem éreznek.

Idézőjel ikon

Mindenképpen hibátlannak akarnak látszani, és borzasztóan félnek a közösség ítéletétől és elutasításától. A viselkedésüket és a külsejüket is hajlandóak megváltoztatni, csak hogy megfeleljenek mások elvárásainak.

Emily Simonian, házasság- és családterapeuta szerint a társadalmilag előírt perfekcionizmus befolyásolja az önbecsülést és az önértékelést.
„Az énképüket az alakítja, amit mások gondolnak róluk, és azt hiszik, csak akkor elég jók és szépek, ha mások jónak és szépnek találják őket.” 

A szakember szerint fontos, hogy ezek az emberek megtalálják a belső hangjukat, amit nem elnyomni, hanem felerősíteni kell. Érdemes elindulni egy önismereti úton, akár szakember segítségével, hogy kibontakozhasson a valódi személyiség, és mások visszajelzésétől függetlenül is képesek legyenek létezni.

Az elmúlt évtizedekben számos jelzővel illették azokat a gyerekeket, akinek nem született testvérük. Ebben a cikkünkben utánajártunk, mi igaz a sztereotípiákból.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.