Megvan az ideális időpont az ébredésre: korábbi, mint hinnéd

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nemcsak pontosan meghatározza a világhírű kanadai író, mely időpontban a legideálisabb reggel felkelni, de megszabja azt is, hogy mit kell tennünk a felkelés utáni első órában, hogy valóban hatékony és sikeres legyen a napunk. A könyvének címe beszédes: Hajnali 5 óra Klub.

Bár én alapvetően nem vagyok egy reggeli ember, sőt, mondhatom, hogy inkább az „éjjeli bagolysággal” tudok azonosulni, mégis éveken keresztül dolgoztam egy olyan helyen, ahol a korai munkakezdés megkövetelte a hajnali kelést. Megvallom őszintén, nem voltam friss és üde minden pirkadatkor, azonban tény, hogy a hajnaloknak megvan a maguk a varázsa. A harmatos levegő, a felkelő nap fénye, az ébredező város különleges hangulatot ad ennek a napszaknak. Nem csodálom, hogy vannak, akiket teljesen rabul ejt ez az érzés, és vágynak arra, hogy a friss reggeli időben szabadtéri futással, jógával vagy egy kiadós sétával indítsák a napot. A szakértők szerint ők teszik jól, ugyanis a hajnali kelés növelheti a hatékonyságot, és hosszú távon nemcsak kiegyensúlyozottabbá, hanem sikeresebbé is tehet.

Ebben az időpontban a legideálisabb felkelni

Robin Sharma kanadai író, aki számos top vezető tanácsadójaként is dolgozott, egy konkrét időpontot is rendelt ehhez a tézishez. Órára pontosan meghatározta, mikor kell reggelente felkelnünk, ha a legnagyobb hatékonyságot szeretnénk elérni.

Idézőjel ikon

Ez az időpont pedig nem más, mint a hajnali 5 óra.

Sharma egy egész könyvet szentelt a témának, amely The 5 AM Club címet kapta (hazánkban Hajnali 5 óra Klub címmel jelent meg) és ezzel gyakorlatilag új mozgalmat indított. A kötet ugyanis világszerte több mint 17 millió példányban kelt el, a közösségi médiát pedig ellepték a hajnali fotók és a #5amclub hashtagek.

Sokak szerint az ideális időpont a felkelésre a hajnali 5 óra
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Persze nem a kanadai író fedezte fel először a hajnali ébredés jótékony hatásait – ezt a szokást elődeink évszázadokon keresztül gyakorolták. A „ki korán kel, aranyat lel” közmondás sem Sharma nevéhez fűződik, azonban ahhoz könyvével jelentősen hozzájárult, hogy visszahozza a köztudatba, sőt egyfajta trenddé tegye ezt a szokást.

A hajnali 5 órás klubnak sok híresség is a „tagja”, ők azok, akik bejegyzéseikben, videóikban vagy nyilatkozataikban vállalják, hogy produktivitásuk és sikerességük hátterében többek között a korai napindítás és a szigorú rutin áll. Jennifer Lopez, Jennifer Aniston és Kim Kardashian, Gwyneth Paltrow, Mark Zuckerberg, Anna Wintour és Michelle Obama is szereti a hajnali órákban indítani a napot.

Nemcsak az időpont, a napirend is fontos

Ugyanakkor az 5 órás klub nemcsak a korai felkelésről szól. Hanem egy olyan napi rutin kialakításáról is, amely segíti a koncentrációnkat, és növeli a teljesítőképességünket. Legyen szó meditációról, jógáról vagy hajnali futásról, ezek a kora reggeli rituálék megalapozzák a napunkat. Sharma úgy véli, a hajnali 5 órás kelés a fegyelem és az önszabályozás gyakorlásának egy módja, ami már önmagában hozzájárul ahhoz, hogy képesek legyünk a saját életünket úgy irányítani, hogy a lehető legjobb eredményt érhessük el. Véleménye szerint:

Idézőjel ikon

ez a rutin az önuralom gyakorlata. Ha önuralmat gyakorolsz életed egy területén, az újonnan felfedezett fegyelem kiterjed más területekre is.

A korai időpontban kelés és a reggeli aktivitás ideális esetben jelentősen megnöveli a hatékonyságot
Fotó: courtneyk / Getty Images Hungary

Ha ki tudunk kelni az ágyból, miközben mások szunyókálnak, azzal időt és lehetőséget teremtünk arra, hogy fittebbé váljunk, egészségesebben táplálkozzunk, és nyugodtan indítsuk a napot. Nem pedig álmosan és kapkodva, mint ahogyan sokszor azok teszik, akik az utolsó pillanatig húzzák a felkelést, majd teljes időzavarban és rohanásban töltik a napjukat.

A hajnali 5 és 6 óra közötti időszakot Sharma a „győzelem órájának” nevezi, amit fontosnak tart a lehető leghasznosabban eltölteni. Ezért három 20 perces szakaszra osztja fel, és minden szakaszt egy adott tevékenységnek szentel. Azt javasolja, hogy 5:00 és 5:20 között mindig végezzünk valamilyen erőteljes testmozgást; majd 5:20 és 5:40 között jön a meditáció és a naplóírás időszaka, 5:40 és 6:00 között pedig az olvasás vagy a tanulás ideje van. A győzelmi óra után pedig azonnal kezdjünk hozzá az adott nap legfontosabb feladatához, és dolgozzunk legalább 90 percet.

Bár Robin Sharma – és sokak – szerint ez a napkezdés tesz igazán hatékonnyá és sikeressé, legalább ennyien vannak, akik kétségbe vonják ezt, vagy egyszerűen csak képtelenek rá, hogy rendszeresen hajnalban keljenek. Kérdés persze, hogy az „éjjeli baglyok”, akik délelőtt szinte csak kóvályognak, és leginkább a délutáni-esti órákban aktívak, mennyire tudnak átállni erre a szokásra (ha egyáltalán szükséges nekik átállni). Az emberek cirkadián ritmusa ugyanis eltérő lehet.

Nemcsak a felkelésnek, a lefekvésnek is van ideális időpontja

Egy biztos, ha a hajnali 5 órás felkelést a napi rutinunk részévé szeretnénk tenni, akkor egy dolgon még változtatnunk kell. Ez pedig az esti lefekvés időpontja, amit így

Idézőjel ikon

a javaslatok szerint 21 órára kell tenni, hogy a megfelelő alvásmennyiség meglegyen.

Sajnos a legtöbbünk nem képes erre, hiszen a mai világban a hétköznapok zsúfoltak lettek, így az esti lefekvés ideje is későbbre tolódott. Ugyanakkor, ha korán kelünk, és végigcsináljuk a javasolt hajnali rutint, elég hatékonyak és produktívak lehetünk ahhoz, hogy képesek legyünk időben lezárni a napot. A korai lefekvéssel olyan rossz szokásokat is felülírhatunk, mint az éjszakai nassolás, a hajnalig tartó tévézés, a közösségi média az órákon keresztüli görgetése vagy a videójátékozás – amelyek biztosan nincsenek jó hatással sem a mentális, sem a fizikai egészségünkre.

Érdemes lehet tenni egy próbát a hajnali 5 órás klubhoz való csatlakozással, de végül akárhogy is döntünk a reggeli felkelésünk időpontjának meghatározásával kapcsolatban, a szakértők szerint egy dologra fontos figyelni. A megfelelő alvásmennyiség megtartására, ami egy felnőtt ember számára napi 7-9 óra kell, hogy legyen. Ennél akár többet, akár kevesebbet alszunk, az hosszú távon káros hatással van az egészségünkre, és jelentősen csökkenti a koncentrációs képességünket, valamint negatív hatást gyakorol a teljesítményünkre.

Szeretnéd tudni, hogyan lehet új karriert építeni 8 gyermek mellett, 14 év otthonlét után? Ismerd meg Anna történetét ebből a cikkünkből.

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.