5 hely, ahol kamerával figyelhetnek téged a tudtodon kívül

Olvasási idő kb. 3 perc

Ma már számos helyen alkalmaznak kamerás megfigyelőrendszert, és valószínű, hogy ezek közül sokról tudomást sem veszünk. De vajon mikor és hol követhetik figyelemmel a cselekedeteinket kamerákkal?

Miután a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog az alapvető személyiségi jogok egyike, így lényeges adatvédelmi vonatkozásai is vannak a kamerás megfigyelésnek. Ennek ellenére a kamerák alkalmazására nincsenek speciális jogszabályba foglalt előírások, hanem több jogi terület szabályait, elsősorban az adatvédelemre és a személyiségi jogokra vonatkozó jogszabályokat kell egyidejűleg alkalmazni. De be kell tartani a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény előírásait is. Elektronikus megfigyelőrendszer közterületen és magánterületen is alkalmazható, valamint nem alkalmazható kamera olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóságot sértheti, így különösen öltözőben, próbafülkében, mosdóban, illemhelyen stb. Nézzük, hol lehetnek bennünket legálisan megfigyelő rejtett kamerák.

Ezeken a helyeken figyelhetnek minket kamerával

1. ATM-ek

A bankfiókokban biztonsági kamerák figyelik, hogy ki, mikor, milyen tevékenységet hajt végre a bankjegy-automatáknál. Ennek elsősorban az a célja, hogy a tolvajok ne tudják ellopni a számlainformációinkat. De sajnos nem minden kamerát használnak jó célra. Nem csupán a pénzintézet, van, hogy a tolvajok is elrejtenek egy-két kamerát az ATM-en vagy annak közelében, hogy rögzíthessék, ahogy beütjük a PIN-kódot. A legtöbb ATM biztonságos, mert úgy alakították ki, hogy illetéktelenek ne férjenek hozzá az adatainkhoz, de ha mégis valami rosszat észlelünk, és úgy tűnik, hogy az ATM-et manipulálták, válasszunk inkább egy másik automatát a készpénzfelvételhez.

Az ATM-ek kamerája azért figyel bennünket, hogy az adataink biztonságban legyenek
Fotó: skaman306 / Getty Images Hungary

2. Társasházak

A társasházakban általában olyan biztonsági kamerákkal találkozhatunk, melyek a bejáratot, a lift környékét és a liftet belülről, valamint a folyosókat pásztázzák. Mindebből jól látszik, hogy egy társasházban csak a közös tulajdonban álló épületrészek, helyiségek és területek megfigyelésére van lehetőség. A kamera nem figyelheti a külön tulajdonban álló lakás vagy üzlethelyiség bejáratát, vagy más nyílászáróját akkor sem, ha az a közös tulajdonban álló épületen, épületrészen vagy területen van elhelyezve.

A társasházban elhelyezett kamera csak a közös tulajdonban lévő részeket figyelheti
Fotó: RichLegg / Getty Images Hungary

3. Fedélzeti kamera (dash cam)

Manapság egyre több autóban van a gépjárművek műszerfalán fedélzeti kamera, de a motorosok vagy a kerékpárosok is gyakran helyeznek el elektronikus megfigyelőt a bukósisakjukon. Az így készített felvétel, miután az közterületre is kiterjed, továbbá a felvételkészítés célja sok esetben túlmutat a személyes használaton, a fedélzeti kamera használatára a GDPR szabályait kell alkalmazni az adatkezelés során. Mindez azt jelenti, hogy a jogszerű adatkezelés érdekében jól láthatóan jelezni kell, hogy kamerás megfigyelés történik, majd egyebek között a megfigyelés céljáról tájékoztatót kell készíteni, melyet szükség esetén a felvételen szereplők rendelkezésére kell bocsátani. 

Egyre több autóban van már fedélzeti kamera
Fotó: Witthaya Prasongsin / Getty Images Hungary

4. Közlekedési lámpák

Talán kicsit ijesztő lehet, hogy bármerre haladunk, a legtöbb útvonalon kamerák követnek minket, ám ezeknek a közutakon, közlekedési lámpákba rejtett kameráknak megvan a hasznuk. Vannak olyan kamerák, amelyek a forgalmat figyelik, és vannak olyanok is, amelyek bekamerázott kereszteződésekben a figyelmetlenségből elkövetett, gyakran sok pénzbe kerülő szabályszegéseket rögzítik. A térfigyelő kamráknak köszönhetően a hatóság eljárást kezdeményezhet a tilosban járó sofőrök ellen, így még akkor is megbüntethetnek bennünket, ha nem áll rendőr ezekben a kereszteződésekben.

Ha szabályt sértünk a kamerák felvétele alapján is megbüntethetnek minket
Fotó: Ktsdesign/science Photo Library / Getty Images Hungary

5. Laptop

A laptopok többségében van beépített kamera, ami jó esetben csak akkor működik, ha azt mi bekapcsoljuk. De vajon felvehet-e minket anélkül a laptopunk kamerája, hogy nekünk arról tudomásunk lenne?

Sajnos ez is megtörténhet, miután a hackerek rosszindulatú programok segítségével távolról is bekapcsolhatják valakinek úgy a laptopkameráját, hogy az tudomást szerezne róla.

Ahhoz, hogy ezt megakadályozhassuk, és megőrizhessük a magánéltünket, nem kell mást tennünk, mint megtanulni és megtalálni a módját annak, hogyan akadályozhatjuk meg, hogy a hackerek felvételt készítsenek rólunk a saját számítógépünkön keresztül.

A kamerák használatának is megvannak a szabályai, például a szomszéd udvarra nem láthat be az eszköz. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, mit lehet tenni, ha a szomszéd kamerája mégis figyel téged.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.