Listát készített a NAV: ha a munkahelyed szerepel rajta, nagy bajban vagy

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több ezer cég szerepel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózóinak listáján, amelyet az adóhatóság időről időre közzétesz a honlapján.

Cukrászdák, pékségek, építőipari cégek, trafikok, sportegyesületek, hentesek, megannyi vendéglátóegység, sőt: még mérnöki iroda is felkerült a listára.

NAV-lista a helytelenül viselkedő munkaadókról

Mint arról már korábban is írtunk, az adóhatóság rendszeresen közzéteszi azoknak a munkáltatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét és adószámát – természetes személyek esetében az adóazonosító jelet –, amelyeknél végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat állapította meg, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát.

Emellett nyilvános az is, hogy mikor készült határozat a jogsértésről, és az is, hogy a határozat mikor válik végrehajthatóvá. 

A NAV listáján ezúttal is szerepel cukrászda, pékség és más vendéglátóipari egység is
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

Most sem történt ez másként, a NAV friss összegzője ma került nyilvánosságra: miután a 2023. szeptember 12-től hatályos jogszabály szerint a közzétételhez elegendő a határozat véglegessé válása, ennek megfelelően a NAV feltöltötte honlapjára a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók jogszabályváltozás előtti és az az utáni listáját is. 

Egy harmadik összefoglaló is készült

Az adóhatóság egy további listát is nyilvánossá tett: a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózókról készült összefoglalóba azok kerültek, akiket a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül megbírságoltak, mert elmulasztották a foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüket.

A NAV listáira felkerült foglalkoztatók számára rossz hír, hogy az a munkáltató, amely itt szerepel, csak hosszú idő múlva válik láthatatlanná, miután az adóhatóság a közzétett adózók adatait csak két év elteltével törli.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.