„Amikor reggel elcsúsztam egyen, rájöttem: ez élet-halál harc” – így számolhatsz le a meztelencsigákkal kertedben

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Számos módszert kipróbáltunk a kertünket letaroló meztelencsigák ellen. Végül a jól tartás hozta meg az áttörést: ez a két finomság és a mohóságuk okozta a vesztüket.

Amikor néhány évvel ezelőtt az agglomerációba költöztünk, alapvetően a nyugodt környezet, a házunk mellett csörgedező patak, és az utca végén zöldellő rét vonzott bennünket. Nagy felüdülés volt ez a zsúfolt Budapesti utcák és a pörgős városi élet után. Egészen könnyen elfogadtuk a vidéki élet velejáróit: a hajnali kakaskukorékolást, a vonyító kutyákat, a rengeteg szúnyogot, a rendre megjelenő hangyákat, sőt még azt is, hogy a szomszéd általában akkor kezd el füvet nyírni vagy flexelni, amikor végre sikerült elaltatni a gyereket. Ami viszont nálam kiveri a biztosítékot, és a mai napig nem tudok megbarátkozni velük, azok a hihetetlen mértékben szaporodó meztelencsigák.

Visítófrász a veteményesben: támadnak a meztelencsigák

Ahogy pislognak rám a nedves fűből és a veteményesből, én visítva rohangálok körbe-körbe a kertben – ezt az előadásomat a gyerekem általában tapsolva-kacagva, a szomszédok viszont fejcsóválva nézik. Persze, a csigainvázó ellen mindannyian próbálunk küzdeni, ahol ugyanis megjelennek ezek a nem túl gusztusos spanyol csupaszcsigák, hamar el is szaporodnak. Ráadásul a hideg idő sem okoz problémát nekik, szuperül áttelelnek, és aztán tavasztól őszig szépen lezabálják a veteményest és átveszik az irányítást a kertünk felett.

Ez a vidáman nézelődő meztelencsiga és népes rokonsága letarolja a kertedet
Fotó: Andreas HÃuslbetz / Getty Images Hungary

Főleg a hajnali párában, vagy eső után szuper kimenni a kertbe, amikor a vizes fűben és a nedves betonon elégedetten pihengetnek a jóllakott spanyol csupaszcsigák. Így aztán, amikor az egyik reggel elcsúsztam egy jó kövér példányon, rájöttem: ez élet-halál harc, valamit most már tenni kell.

Idézőjel ikon

Ráadásul a meztelencsigák a kutyákra nézve is veszélyesek – nálunk pedig kettő eb is rohangál a kertben –, mert súlyos betegséget okozó vírusokat, baktériumokat hordozhatnak. Figyelni kell tehát rá, hogy a kutya ne rágcsálja, ne nyalogassa meg őket.

Az elmúlt években sokféle tanácsot kaptunk, hogy mit lehet tenni a csigainvázió megfékezése érdekében. Ugyanis a probléma nem csak bennünket érint, a kártevők országszerte mindenhol megjelentek. Sőt, idén még több spanyol meztelencsiga van a kertekben, mint tavaly, köszönhetően a viszonylag enyhe télnek, és annak, hogy a rendelkezésre álló szintetikus készítmények nem igazán hatásosak ellenük. 

Jó tudni, hogy nem minden meztelencsiga az ellenségünk. A Magyarországon található közel 26 házatlan csigafaj közül csupán 10 okoz kárt a kertben, ebből a két leginkább kártékony a nagy barna meztelencsiga és a spanyol csupaszcsiga. A spanyol csupaszcsigák nyárra akár 10-15 centiméteresre is megnőnek, és képesek letarolni az egész kertet.

Minden lágyszárú növényben kárt tesznek, szeretik a palántákat is, és gyakorlatilag semmi sincs tőlük biztonságban. Pusztítást végeznek a veteményesben: az epret, a salátát, a paprikát, a káposztát, a tökféléket és az uborkát sem kímélik. Sajnos már tavasszal elkezdik dézsmálni a kerteket, ugyanis az elvetett magból alig kikelt csírát is felfalják. Azért nehéz felvenni velük a harcot, mert a kártevők brutálisan gyorsan szaporodnak:

Idézőjel ikon

minden egyed többször is párosodhat, egy évig tartó élete során nagyjából 200 tojást rak. A kicsik 3-5 hét múlva bújnak ki a tojásból, majd 6-9 hónap elteltével már maguk is párosodnak.

Ezért a legkártékonyabb inváziós fajok között tartják számon őket, így fontos fellépni ellenük.

A spanyol meztelencsigák állítólag nem szeretik a paradicsomot. Állítólag.
Fotó: Tomasz Klejdysz / Getty Images Hungary

Így űzheted ki a meztelencsigákat a kertedből

Mi az elmúlt évek során többféle módszert kipróbáltunk, voltak hatásosabbak, és kevésbé célravezetőek. Mivel szerencsére a hőséget nem szeretik és nem is bírják, így aztán a nyári kánikulában jócskán megritkulnak – főleg, ha rendben tartjuk a kertet és elég alacsonyra vágjuk a füvet, kevés búvóhelyet kínálva nekik. Mivel sokszor kövek alatt rejtőzködnek, a sziklakert nem feltétlenül jó ötlet – mi az ilyen csigaoduként szolgáló látványelemeket is száműztük a kertből. Bizonyos fűszernövényeket nem szeretnek a meztelencsigák: 

Idézőjel ikon

a levendula, rozmaring, kakukkfű, majoránna, édeskömény és a zsálya elüldözi őket. Ezek ültetése is segíthet abban, hogy távol tartsuk őket a veteményestől, akárcsak a földre kiszórt kávézacc.

Ez utóbbi nekünk jól bevált. Az ágyások környékén raktuk ki kávézaccot, aminek a szagát nem szeretik a csigák, így nem jönnek a közelébe. Azonban egyes virágoknak kifejezetten jót tesz, ha a földjükhöz kávézaccot teszünk. Mindemellett nekünk az is sokat segített, hogy amit lehetett, azt nem közvetlenül a földbe, hanem inkább magaságyásokba és virágládákba ültettünk. Ezzel tehát távol lehet tartani a csigákat és nem zabálják le előlünk az epret, ugyanakkor a problémát nem oldja meg, a mert a kert másik végében vígan elvannak és tovább szaporodnak.

Idézőjel ikon

Az egyik jól bevált megoldás a sörcsapda, ezt mi is rendszeresen alkalmazzuk és szépen gyérítjük vele őket.

Egy másfél literes műanyagüveget félbevágunk, beássuk a földbe, majd felöntjük sörrel. Ezután lefedjük egy olyan földbe szúrható tetővel (lehet kapni külön csigacsapda-tetőt), ami alá a csiga még be tud csúszni, a kertben rohangáló gyerek és kutya viszont nem fér hozzá. A csupaszcsigák viszont egyszerűen nem tudnak ellenállni a sör illatának, így tömegével jönnek a csapdához. Majd miután belecsúsztak, kimászni nem tudnak. Ez a megoldás működik, ám van egy hátránya: mivel egy csapdába kb. 15-20 meztelencsiga fér be egyszerre, így ha sok van a kertben, akkor több csapdát is ki kell tenni, és naponta cserélni bennük a már említett folyadékot, ami azért költséges mulatság lehet. Bár állítólag az italban található élesztőnek köszönhető a vonzódásuk, így a vízbe kevert élesztővel is elérhetünk sikereket.

Ezzel vonzhatod a meztelencsigákat egy helyre

Csigaírtószer kiszórása nálunk a kutyák és a gyerek miatt szóba sem jöhet, ráadásul a talajnak sem tesznek jót ezek a vegyszerek. Az utóbbi időben a búzadara és a búzakorpa is sok helyen felmerült megoldásként, kipróbáltuk ezt is.

Idézőjel ikon

A búzakorpát a csigák befalják, ám az kiszívja belőlük a nedvességet, így kiszáradnak és elpusztulnak tőle. Ennek az állításnak csak az első felét tudom tanúsítani: valóban befalják.

Azonban egyetlen kiszáradt csigát sem találtunk sehol a kertben. Lehet, hogy a kis otthonukban, az ebéd utáni pihenés során szépen kiszáradtak, de ennek az ég világon semmi nyomát nem találtuk, így ezt a megoldást bizonyíték hiányában mi inkább elvetettük.

Amit viszont észrevettük, hogy a dinnyehéjat imádják. Ha kitesszük a komposztáló mellé, a környék összes spanyol csupaszcsigája odagyűlik, így egy helyre lehet vonzani őket, majd egyszerre eltávolítani a kertből. Dinnyehéj és sörcsapda kirakása egymás mellett jolly jokernek tűnik a spanyol meztelencsigák tömeges begyűjtésére, a veteményest pedig, ha kávézaccal és fűszernövényekkel óvjuk, sikeresen védekezhetünk ellenük.

Ha tudni szeretnéd, hogy melyik az a népszerű fűszer, amely felveszi a harcot a hangyákkal, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Enterol

Készülj tudatosan a nyaralásra!

Az Enterol alkalmazható az utazással összefüggő, fertőzéses eredetű hasmenés megelőző kezelésére is. Az Enterol alkalmazását 5 nappal az utazás előtt már érdemes megkezdeni és az utazás teljes
időtartama alatt folytatni.
Te már becsomagoltad?

Enterol – A tudatos probiotikumválasztás.

hirdetés

Advertisement
Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.