Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az egykor – főleg a szocializmusban – lesajnált tanyasi világ ma reneszánszát éli. Elzártsága, csendje, távolsága a „civilizációtól” korábban sokakat taszított ettől a létformától. Ma épp ezek a tulajdonságok vonzzák azokat, akik az egyre szűkülő életteret, a sokszor fizikailag és mentálisan is kihívást jelentő modern életmódot egy jóval nyugodtabb vidéki életvitelre kívánják cserélni.
A szórványban élő lakóközösségek nem csak Magyarországon terjedtek el. Tegyünk csak egy kört például a skandináv országokban, és láthatjuk, hogy ez az életforma máshol is működik. Esetünkben viszont a közös történelem, a közös sors egy sajátos közösséget, identitást és kultúrát hozott létre, ami világszinten is egyedülállóvá teszi a magyar tanyát. A tanya más típusú gondolkodást, sőt, egyenesen más életfilozófiát követel meg lakóitól. Ebben a filozófiában pedig a természet által meghatározott szükségszerűségek diktálnak. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor békés életre számíthatunk egy mesevilágban, ha nem, akkor ez a mesevilág kilök minket magából.
A vidéki életforma kialakulása
A tanyák létrejötte több száz éves múltra tekint vissza. Mai ismereteink szerint ezek a „telepek” kezdetben a mezőgazdasági idénymunkákhoz (kaszálás, gyümölcstermesztés) vagy állattartáshoz köthető ideiglenes szállások voltak, amelyek fokozatosan fejlődtek, és alakultak át állandó lakóhellyé. Létrejöttükre hatással voltak a török idők is: ekkor bomlottak fel a nagy vidéki faluközösségek, lakóik pedig a biztonságosabb mezővárosokba menekültek. A török hódoltság megszűnésével – jórészt a betelepítéseknek köszönhetően – virágzásnak indultak a szórványtelepülések. A mezővárosok körüli földek parcellázása után a századforduló tanyavilágában élő emberek száma elérte az egymillió főt. A tanyák első aranykora a szocializmussal indult hanyatlásnak. 1951-ben ugyanis tanyaépítési tilalom lépett életbe, ami egészen 1986-ig volt érvényben.
Ennek valószínűleg az lehetett az egyik oka, hogy a szórványtelepülések elszigeteltségük miatt jóval nagyobb önállósággal rendelkeztek, mint a falvak vagy városok. Nehezebb volt az államhatalmat érvényesíteni olyan helyeken, ahová jószerével eljutni sem lehetett. Másrészt a tanyához tartozó nagy területek az önellátást is lehetővé tették, a tanyaközösségek továbbá igen erős identitással bírtak. Részben a fent említett állami intézkedéseknek a hatására a tanyavilágban élők száma rohamosan csökkenni kezdett.
21. századi helyzetkép
Az Agrárminisztérium adatai szerint a külterületeken és tanyán élők számának csökkenése mostanra megállt: ma körülbelül 200 ezer ember él a tanyavilágban. Emögött pedig korántsem csak egy kibontakozó divat, vagy egy hippi életérzés áll, hanem nagyon is racionális okok. Ezek közül az egyik, hogy egyre több szórványban található háztartást közművesítettek, ami korábban óriási luxusnak számított. Fejlődtek a közszolgáltatások, illetve a közúthálózat és a tömegközlekedés is, ezáltal a közeli településekre könnyebben juthatnak el a lakók. Ezen felül adódik még egy komoly tényező, ami népszerűvé teszi a tanyasi életet. Ez az ingatlanárakban, és általában a megélhetés költségeiben rejlik. Keressünk fel egy ingatlanos oldalt, és hasonlítsuk össze az árakat! Tegyük fel, hogy van 15 millió forint megtakarításunk. Nézzük meg, hogy milyen lakóházat kapunk ezért az összegért Budapesten, egy vidéki nagyvárosban és a szórványtelepüléseken! Utóbbi esetben akár összközműves, jó állapotban lévő, nagy telekkel rendelkező ingatlant is találunk.
Kik és miért választják a tanyavilágot?
A motivációk természetesen eltérnek egymástól, de egyre többen tekintenek úgy a szórványtelepülésekre, mint a stresszel és kötöttségekkel járó modern életvitel alternatíváira. Közülük sokan nem csak lakóhelyet, hanem karriert is változtatnak: gazdálkodásba fognak, vagy digitális nomádokká válnak. De gyakran tapasztalhatjuk azt is, hogy a hazai kis- és szórványtelepülések egye vonzóbbak a külföldiek, főként hollandok és németek körében is, akik sokszor épp Magyarország elszegényedő régióiban kezdenek új életet.
A szórványtelepülések hétköznapjairól egy feketeöves tanyasit, Gáspár Sándort kérdeztem, aki élettársával, Judittal él egy csendes kis tanyán, lipicai lovaikkal. Sándor elmondása szerint a tanyasi élet szervezettségre és önállóságra tanítja az embert. Mint mondja, nem mindegy, hogyan szervezik például a beváráslást, mert ha valamiről megfeledkeznek, akkor nem mondhatják, hogy „akkor visszaugrom a boltba cukorért", mert ez egy sok kilométeres kört jelent földúton. Vásárolni hetente legfeljebb kétszer mennek. Hogy semmi ne maradjon el, szigorú bevásárlólistát írnak, sőt a lovak miatt leltárt is kell vezetniük. Az állatok takarmányozását szintén jó előre át kell gondolni. Az elszigeteltség miatt érdemes önellátásra berendezkedni, konyhakertet művelni, és a felmerülő problémákat lehetőség szerint önállóan megoldani, mert nincs arra mód, hogy minden apróságáért szakembert rángassanak ki a tanyára. Természetesen adódhatnak olyan helyzetek, amikor segítségre van szükség, például, ha egy traktor felborul, vagy elakad. Ekkor érdemes szomszédhoz fordulni, csakhogy ezek a szomszédok akár kilométerekkel odébb laknak.
Az egymásra utaltság miatt jóban kell lenni a szomszédokkal, a problémákat mielőbb rendezni kell, mert egészen biztosan lesz olyan, amikor nekünk kell segíteni a másikon, de olyan is, amikor rajtunk kell segíteni. Nem vághatjuk el úgy a kapcsolatokat, mint egy társasházban.
A tanyasi élet, folytatja Sándor, fittebbé, egészségesebbé tesz:
egész nap kint dolgozunk az állatok körül, nincs zajártalom, nincs levegő- vagy fényszennyezettség, ami egyértelműen jó hatással van ránk.
Vad romantika, szilaj valóság
Számos sikertörténetet olvashatunk olyanokról, akik feladták korábbi életüket a csendért, vagy az élhetőbb, egészségesebb mindennapokért. Több influenszert is találunk a közösségi médiában, akik szinte vallásként kezelik a vidéki életmódot. De a váltás – főleg a városi életmódból – a tanyasi életre nem egy sétagalopp. Hiába az elmúlt évek fejlesztései, az infrastruktúra színvonala (valahol van villany és víz is, sok esetben viszont vagylagos a dolgok egymáshoz való viszonya: vagy víz van, vagy villany) továbbra sem éri el az átlag magyar településekét. A gazdálkodás (persze nem szükségszerű, hogy a vidéken gazdálkodni kell) sem egyszerű folyamat, ugyanis itt hatalmas szakadék húzódik elmélet (álmok) és gyakorlat között: az állattartásban vagy növénytermesztésben egy dolog biztos csak, a változás. Nincs két egyforma nap, különösen a háziállataink teszik próbára problémamegoldó képességünket, akik – kevés kivétellel – született anarchisták és leleményes felforgatók. Egy vidéki ház pedig – főleg, ha vályogból építették – sosem készül el igazán, mindig van mit javítani rajta. Vagy vegyük például a fűtést. Romantikus dolog télen egy kandallóba tüzet szítani, mint DIY őseink tették, de naponta tüzet rakni, tüzelőről gondoskodni nem egyszerű feladat.
De hála a tanyaközösségek feléledésének, egyre könnyebben találhatunk olyan mézeskalácsházat, ami a szomszédoktól kellő távolságra van, ha egy kis nyugalomra vágyunk, és megfelelő közelségben, ha segítségre, összetartó közösségre van szükségünk.
A tanyasi életnek bizony vannak nehézségei. Aki viszont legyőzi ezeket a kihívásokat, nem akarja saját magára szabni a tanyavilágot, és az azt körülölelő természetet, hanem megtanul abba belesimulni, az semmiért sem cserélné le a nyugalmat, függetlenséget.
Érdekel, mit lehet tanulni a vidéki és a fővárosi létből? Olvasd el ezt a cikkünket is!
