40 éves korunktól gyorsabban változik az agyunk, mint hinnénk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyéb más szervünkhöz hasonlóan az évek múlásával az agyunk is változik. Ennek a folyamatnak azonban van egy igen különös érdekessége: 40 éves kor után az agyunk nem fokozatosan, hanem igen gyorsan megváltozik. Nem csupán a mérete, hanem a szerkezete is átalakul, ami főként az új emlékek gyártásáért, megőrzéséért felelős hippokampuszt érinti. Ez az agyi terület a felnőttkor kezdetétől zsugorodik, ám ez a folyamat a középkor környékén rohamosan felgyorsul.

Különös jelentősége van annak, hogy a 40-es és 50-es éveinkben átalakul az agyunk. Ez a történés ugyanis kulcsfontosságú a demencia szempontjából.

Az agyunk gyorsan és észrevétlenül megváltozik

Bár életünk folyamán szinte minden szervünk változik, átalakul, olyan, mintha az agyunk órája gyorsabban ketyegne bizonyos életszakaszokban. Ilyen például a gyermekkor, a serdülőkor és a nagyon idős kor. A felnőttkor egy pontján azonban ugyanez az óra hasonlóképpen felgyorsul, és mindeközben az agyunk szinte észrevétlenül megváltozik. 

Az agy öregedésének különféle szakaszi vannak
Fotó: Monty Rakusen / Getty Images Hungary

Mindezt azért fontos tudni, mert az agy öregedésének az a szakasza, ami a 40-es és az 50-es éveinkben végbemegy, előrevetítheti a jövőbeli egészségi állapotunkat.

A pszichológusok megfigyelték, hogy mentális képességeink az életkorunkkal változnak. A szakemberek úgy találták, hogy ezek fokozatosan, a 20-as és a 30-as éveinktől kezdve elkezdenek hanyatlani. Ezt követően az emlékezőképességünk rohamosan romlik, ami arra utal, hogy az agy gyorsuló, nem pedig fokozatos változáson megy keresztül ebben az időszakban. 

A kor előrehaladtával romlanak a kognitív képességeink
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

A kutatók felfedezték, hogy az agy számos struktúrája megváltozik a középkorú felnőtteknél. Ezek közé tartozik a hippokampusz, amely az új emlékek kialakításáért felelős, és felnőttkorban nagy részében zsugorodik.

Ez a zsugorodás azonban a középkorú felnőtteknél felgyorsulni látszik.

A hippokampusz méretében és funkciójában bekövetkező hirtelen változások okozzák a memóriaproblémákat. Ekkor romlik a különböző agyi területek közti jelátadás sebessége is, s ezzel együtt a reakcióidőnk is. Ha ezen a ponton nem avatkozunk be, agyunk feltartóztathatatlanul épül le minden egyes nappal.

Így lehet megjósolni, milyen ütemben öregszik az agyunk

Míg az agyunk érzékszervi hálózatai fokozatosan romlanak felnőttkorban, addig a kognitív hálózatok romlása felgyorsul a középkorhoz érve, különösen igaz ez a memóriáért felelős részre. Mindezt azért is fontos tudni, mert a világ 60 évesnél idősebb népessége 2050-re várhatóan megkétszereződik, és ez sajnos azt is jelenti, hogy a demens esetek száma jelentősen megnövekszik majd. 

Ha időben gondoskodunk elménk kellő edzettségéről, agyunk lassabban öregszik
Fotó: Microgen Images/science Photo Li / Getty Images Hungary

Ennek megelőzése érdekében jóval az időskor előtt érdemes tennünk a kognitív hanyatlás elkerülése érdekében.

Idővel a sejtjeink és az egyes szerveink is öregedésnek indulnak, és minderre az immunrendszer gyulladásos folyamatokkal reagálhat. A gyulladást okozó molekulák a véráramba kerülhetnek, és eljuthatnak az agyba, így megzavarhatják annak normális működését, beleértve a megismerési folyamatokat is.

A Mississippi Egyetem tudósai egy kísérlet során megfigyelték, hogyan viselkednek a gyulladásos molekulák a középkorú felnőttek vérében. Ebből pedig megjósolhatták, hogy milyen lesz az érintettek jövőbeli kognitív állapota.

A rendszeres testmozgás gondoskodik az agy megfelelő vérellátásáról
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Mindez rávilágít arra a fontos tényre, hogy a biológiai életkorunk sokkal jobban informálhat bennünket a jövőbeni egészségi állapotunkról, mint a megélt éveinkből adódó életkorunk.

A helyes és tudatos életmód segít megőrizni az agy egészségét

Ráadásul a biológiai életkorunkon helyes és tudatos életmóddal változtatni, javítani is tudunk. Ennek egyik lehetősége, ha már a „középkorúságunk” idején megteszünk mindent annak érdekében, hogy az agyunk minél tovább egészséges maradjon. Ebben segítségünkre lehet a rendszeres testmozgás, amely jótékony hatással van az agy vérellátására. 

Az orvosok megfigyelték, hogy a nők és a férfiak másképp reagálnak a műtéti altatásra. Ha szeretnéd tudni, hogy mi ennek az oka, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.