Otthon vagy az irodában: te hol szeretsz dolgozni? Szavazz!

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy friss kutatás szerint jó otthon a munkavállalóknak – mármint dolgozni. Éppen ezért nem is annyira csábító számukra az irodai munka, ám három dologgal mégiscsak vissza lehetne őket édesgetni. Hogy mivel? Máris kiderül.

Több mint ezer távmunkában dolgozó, 35 év alatti munkavállaló vallott arról, hogy jobban érzi magát otthon, mint az irodában. A Chartered Management Institute felmérése szerint a megkérdezett britek 13 százaléka jelentette ki, hogy semmi pénzért nem cserélné le ahome office-t bejárós napokra, de a maradék 87 százaléknak is szüksége volna valamilyen motivációra ahhoz, hogy újra öt napra irodába „zárja magát”.

Csak ekkor lenne csábító az irodai munka

Fizetésemelés, ingyenebéd és rugalmas munkaidő – ezekért cserébe lenne csak hajlandó elhagyni az otthonát a munkavégzésért az Egyesült Királyság 1035, főleg nagyobb cégeknél dolgozó munkatársa,

Idézőjel ikon

akik 53 százaléka átlagosan négy-öt napot otthonról dolgozik, 26 százaléka pedig teljes munkaidőben az irodában.

Mint azt a CNBC megírta, a többség – 55 százalék – 1–10 százalékos fizetésemelést kérne, kétötödük, vagyis 43 százalék pedig azt mondta, hogy ennél többet várna, ha azt kérnék tőle, töltse minden napját az irodában. A fiatalabb vezetőket nagyobb valószínűséggel csábítanák vissza az irodába az olyan juttatások, mint az ingyenes ebéd vagy épp az utazási támogatás. De ami még ezeknél is nagyobb vonzerő lenne, az nem más, mint a rugalmas munkaidő.

Ezért a válaszadók 40 százaléka is képes lenne lemondani az otthoni munkavégzésről.

Sok munkavállalót legfeljebb csak egy kis fizetésemeléssel vagy ingyenebéddel lehetne visszacsábítani az irodába
Fotó: ozgurcankaya / Getty Images Hungary

Ez a helyzet nálunk

A Trenkwalder 2023. novemberi kutatásából kiderült, hogy régiós összehasonlításban Magyarországon még továbbra sem népszerű a távmunka, noha a tapasztalatok alapján nem okoz hatékonysági problémákat. Az adatok alapján a magyar munkavállalók alig 2,8 százaléka dolgozik főleg otthon, további 7,8 százalék pedig megosztva végzi a munkáját itt is, ott is. Természetesen mi is kíváncsiak voltunk pró és kontra:

hazánkfiai miért szeretnek otthon dolgozni, vagy épp miért töltik munkaidejüket szívesebben az irodában.

Szilvia abban látja a home office előnyét, hogy megspórolja a munkába utazás idejét, ugyanannyi idő alatt többet tud dolgozni, ráadásul csendben és teljesen egyedül. Arról már nem is beszélve, hogy

Idézőjel ikon

közben haladnak az otthoni folyamatok is, tudja fogadni például a villanyóra-leolvasót vagy a futárt, és közelebb is van a gyermekei iskolájához, óvodájához.

Azt viszont sajnálja, hogy ezeken a napokon nem találkozhat a munkatársaival, akikkel egyébként gyorsabb a kommunikáció az irodában. No és home office-ban a kávéja és az ebédje sincs ingyen – pedig őt több bejárásra motiválná, ha nem kellene főznie és pénzt költenie.
Anikó jobban szeret kimozdulni, többek között azért, mert zavarja, ha látja otthon a tornyokban álló, mosatlan edényeket és a teregetésre váró ruhakupacot. Az irodába azért is megy örömmel, mert inspirálja többek között, hogy munka közben beszélgethet a kollégáival. Egyetlen dolog miatt viszont előnyét látja a home office-nak: miután gerincbeteg, a hosszan tartó székben üldögélés megviseli.

Nem is csoda, hogy éppen ezért őt egy pihenőszobával, matracokkal és babzsákokkal egész hétre be lehetne csábítani. 

Gábor alapvetően introvertált, négyfalas embernek tartja magát, de a témához szabálykövető emberként közelít. Amit kérnek vagy előírnak, azt megcsinálja ellenérvek keresgélése nélkül, de azért bevallotta, hogy a Covid első hullámai idején a „Maradj otthon”-t például szépen, zokszó nélkül betartotta. 

Szavazz!

Ha szeretnéd megtudni, hogy napi 22 percben hogyan tehetsz az egészségedért a munkahelyeden, olvasd el az erről szóló cikkünket

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.