Napjainkban becslések szerint 100 és 200 közé tehető azoknak a törzseknek a száma, amelyek a civilizációtól teljesen elszigetelődve élnek. Az érintetlen törzsek többsége Dél-Amerikában található, bár Délkelet-Ázsiában is fennmaradt néhány közösség. Földünkön közel 10 000-re tehető azok száma, akik ősi életformájukat megtartva élnek a vadonban – ám populációjuk egyre csökken.
1911-ben egy 50 körüli, bennszülött férfi bukkant ki a fák közül a kaliforniai Oroville közelében. Hamar fény derült rá, hogy mindaddig teljesen elszigetelten élt: a yana nevű indián törzs utolsó tagjaként egyedül folytatta ősei életformáját. Ennek megfelelően a nevét sem volt hajlandó elárulni, hiszen ez azt jelentette volna, hogy átadja azt ellenségeinek. A férfi, akit Ishi néven emlegettek, idővel hajlandó volt megmutatni orvosának, hogyan kell yana módon vadászni vagy nyilakat készíteni. De a történet nem végződött happy enddel: Ishi, aki nem rendelkezett természetes immunitással a civilizációs betegségek ellen, öt évvel később tbc-ben elhunyt.
A civilizáció ártalmai
Az utolsó yana indián története akár szimbolizálhatná azoknak a törzseknek a sorsát, amelyek ma is a civilizáltnak nevezett világtól elzárkózva élnek. Sokáig – a gyarmatosítás szellemében – úgy tekintettek ezekre a törzsekre, mint szánandó és hátrányos helyzetű csoportokra, amelyeket valamilyen módon civilizálni kell, tudományos, politikai vagy vallási érdekektől vezérelve. A törzsi népek azonban nem „elmaradottak”, hanem független társadalmak, amelyek folyamatosan alkalmazkodnak a változó világhoz. Amikor a civilizáció nevében elvették tőlük földjüket, erőforrásaikat, vagy kiszakították őket ősi lakóhelyükről és közösségükből, a legkevésbé sem vált javukra, sőt: traumatizálta, alkoholizmusba és szegénységbe taszította őket.
Hosszú ideig fel sem merült, hogy az ősi életformát megőrző közösségeket valamiféle védelem illetné meg: a brazil kormány például csak 1987-ben tett erőfeszítéseket arra, hogy biztosítsa ezeknek a törzseknek a kapcsolatmentességet, holott az érintetlen törzsek jó része a brazil–perui–bolíviai határzónában található. Napjainkban a Survival International szervezet gyűjt aláírásokat annak érdekében, hogy az érintetlen törzsek valóban érintetlenek maradjanak.
Az érintetlen törzsek küzdelmei
A még létező érintetlen törzsek számára a fakitermelés, az olaj utáni kutatás, a bányászat és a turizmus mind-mind fenyegetést jelentenek. Az illegális fakitermelőkkel és szarvasmarha-tenyésztőkkel folytatott erőszakos konfliktusok Dél-Amerikában több tucat halálesethez vezettek már, de a „békés” közeledést is gyakran tragédiák követik, hiszen az őslakosok immunrendszere nincs felkészülve a különböző vírusokra. Íme, egy korántsem teljes lista a bolygónkon élő elszigetelt törzsekről:
Ayoreók
A dél-amerikai Paraguayban élő ayoreo törzsnek életteret adó őserdő egyre zsugorodik a közelben zajló intenzív fakitermelés miatt. Körülbelül 5500 ayoreo él Paraguay és Bolívia határán, ők az egyedüli érintetlen törzs Dél-Amerikában az Amazonas-medencén kívül.
Érintetlenségüket a fakitermelés, az olajexpedíciók, a szarvasmarha-tenyésztés és a turizmus egyaránt fenyegeti.
Több közösségben élnek, és bár legtöbbjük már kapcsolatba lépett a helyi hatóságokkal, még mindig vannak közöttük néhány százan, akik saját törzsük tagjain kívül nem ismernek másokat. Az ayoreók hangyászokra, teknősökre és majmokra vadásznak az erdőben, illetve mézet gyűjtenek a fák odvaiból. Az esős évszakban kis mennyiségben növényeket (kukoricát, babot, tököt) is termelnek.
Szentinelézek
A Bengáli-öbölben található Andamán-szigeteken élő szentinelézek hitük szerint az első emberi lények leszármazottai, akik 60 000 évvel ezelőtt érkeztek Afrikából. Nyelvük jelentősen eltér az a szigeten élő többi törzs nyelvétől, ami arra utal, hogy évezredek óta elszigetelten élnek. Rendkívül ellenségesek a kívülállókkal szemben, nyilakkal küldik el a segélyszervezeteket és a dokumentumfilmeseket – néhány évvel ezelőtt nagy port vert fel az az eset, amikor egy odalátogató misszionáriust megöltek. Noha az indiai kormány biztosítja számukra az elszigeteltséget, mindig akadnak élelmes vállalkozók, akik turisták számára „emberszafarikat” szerveznek, azzal az ígérettel, hogy megmutatják nekik a szentinelézeket – mintha csak rinocéroszok vagy elefántok lennének.
Jarawák
A jarawák szintén az Andamán-szigetek lakói, számuk mintegy 400-ra tehető. Évszázadokig teljesen elszigetelődve éltek, a telepesek és építőipar megjelenése ellenére, de miután közvetlen közelükben megépült egy főút, elkezdték felvenni a kapcsolatot a betelepülőkkel: a 2000-es években néhányan már kereskedtek, orvosi segítségért folyamodtak vagy iskolába járatták gyermekeiket. Az elszigeteltség megszűnése után szinte azonnal kanyarójárvány tört ki közöttük, és a civilizáció sajnálatos mellékhatásaként a jarawák ma gyakran a főút mellett koldulnak. A velük való kapcsolatfelvétel, fényképezés vagy beszélgetés illegális, de ezt sem tartja be minden oda látogató turista.
Awá-Guajá
Az Awá-Guajá egy veszélyeztetett őslakos népcsoport, amely az Amazonas keleti részén él Brazíliában. A törzs becslések szerint 350 tagjából körülbelül 100 egyáltalán nem érintkezik a külvilággal. Az awák gyűjtögető-vadászó életmódot folytatnak, egy bizonyos fa gyantáját használják tűzgyújtáshoz, és néhány óra alatt képesek házat építeni liánokból, levelekből és fatörzsekből. Sokszor emlegették őket a Föld legfenyegetettebb törzseként a fakitermelőkkel és szarvasmarha-tenyésztőkkel folytatott folyamatos harcaik miatt.
A brazil kormány 20 évnyi tétovázás után végül lépéseket tett annak érdekében, hogy az awák földje érintetlen maradjon –
bár ehhez egy gyermek halálára is szükség volt, akit a fakitermelők gyilkoltak meg, a törzs iránti bosszújuktól vezéreltetve.
Sajnos az érintetlen törzseknek biztosított földterület sem jelentett teljes védettséget: Jair Bolsonaro kormányának nyíltan kimondott szándéka volt az Amazonas fejlesztése és az őslakos rezervátumok méretének csökkentése.
Erdő helyett repülőtér
Természetesen még számtalan törzsről szót ejthetnénk: például a kawahivákról, akik folyamatosan mozgásban vannak, és alig érintkeznek kívülállókkal, így létezésük elsősorban az általuk hátrahagyott tárgyi bizonyítékokról ismert: nyilakat, kosarakat, függőágyakat hagynak maguk után, valamint az általuk a fákra épített, bonyolult létrákat, amelyek azzal a céllal készülnek, hogy mézet gyűjtsenek. Az indonéz Hongana Manyawa törzs otthonául szolgáló esőerdőben is gőzerővel zajlik a bányászat, az indiai shompeneknek pedig azzal a veszéllyel kell szembenézniük, hogy az általuk lakott kicsiny szigetet India Hongkongjává akarják alakítani, repülőtérrel, ipari parkokkal és egy óriási kikötővel. A vietnami ruc törzs tagjai először a vietnámi háború alatt bukkantak fel, miután kibombázták őket a dzsungelből, de azóta is Quang Binh tartomány barlangjaiban élnek, és egy alagútrendszeren át közlekednek.
Az összes törzsi nép közül, akiket azért tüntettek el a Föld színéről, mert a „haladás” útjában álltak, a legmegrendítőbb talán az akuntsu nevű törzs sorsa. Amikor a brazil indiánügyekért felelős hivatal, a FUNAI felvette velük a kapcsolatot 1995-ben, kiderült, hogy az indiánok földjét elfoglaló szarvasmarha-tenyésztők szinte az egész törzset meggyilkolták, és a házaikat buldózerrel lerombolták, hogy elrejtsék a mészárlás nyomait. Mindössze öten élték túl a borzalmakat, ők a megmaradt zsebkendőnyi erdőterület mélyére rejtőztek – ennyi maradt otthonukból és népükből.
