Ezért nem tudunk védekezni a reklámok ellen

Olvasási idő kb. 3 perc

Abban a világban, ahol szinte minden a fogyasztásról szól, a gyártóknak nem elég csupán piacra dobni termékeiket, hanem egyre inkább be kell vetniük minden eszközt arra, hogy meg is vásárolják azokat. Az, hogy végül mit rakunk a kosarunkba, egy olyan döntés, ami jó néhány, agyunkban lejátszódó folyamatnak az eredménye. Éppen ezért egyre fontosabb a neuromarketing a sikeres értékesítés céljából.

Elárasztanak minket a termékek. Ha célzottan szeretnénk vásárolni, akkor is szinte lehetőségek hada áraszt el minket, nehezítve a döntésünket. A célzott vásárláson kívül pedig nap mint nap hozunk olyan fogyasztói döntéseket, amiket tudattalanul teszünk meg. Érzékeinket körülbelül 11 millió bit információ éri másodpercenként, amiből tudatosan 40 bitet vagyunk képesek feldolgozni. Ennek alapján az ingerek 99,999 százalékát csupán tudat alatt dolgozzuk fel. A marketing világában pedig a viselkedés és a neurális rendszer közötti kapcsolat feltérképezése kész aranybánya lehet a vállalkozások számára, amik innovatív módszereket keresnek termékeik és szolgáltatásaik népszerűsítésére. A marketing egyik legújabb trendje a neuromarketing, ami ötvözi az idegtudományt, a pszichológiát és a marketinget, hogy megértse, hogyan hozzák meg a fogyasztók a vásárlási döntéseket. A neuromarketing az elmúlt években egyre népszerűbbé vált, mivel a vállalkozások versenyelőnyre törekednek, hogy nyereségüket növeljék.

A reklámok új kora

A neuromarketing csupán néhány évtizede látott napvilágot, és az agyunk marketingingerekre gyakorolt reakcióinak tanulmányozását tűzte zászlajára. Ez magában foglalja az olyan idegtudományi technikák alkalmazását, mint például a funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat (fMRI), az elektroencefalográfia (EEG) és a biometria. Ezek az eljárások az agyi aktivitás és a marketingüzenetekre adott élettani válaszok mérésére tökéletesek, és nem lehet őket úgy manipulálni, mint egy papír-ceruza tesztet, amely esetében gyakran könnyen kitaláljuk, mire is megy ki a játék. A neuromarketing legfontosabb célja annak megértése, hogy a fogyasztók hogyan hoznak döntéseket, és milyen tényezők befolyásolják vásárlási magatartásukat. Erre azért van szükség, mert a vásárlásaink nagy hányada nem racionális, jól körüljárt döntések eredménye, hanem érzelmi töltetű cselekvés.

A neuromarketing segítségével olyan reklámokat tudnak létrehozni, ami vásárlásra ösztönöz minket
Fotó: skaman306 / Getty Images Hungary

A neuromarketing használata a reklámokon innen és túl

A neuromarketingnek számos más alkalmazása is van a reklámokon túl. Ilyen például a termékek fejlesztése.

A neuromarketing abban is segíthet a vállalkozásoknak, hogyan javítsanak termékeiken azáltal, hogy megértik, milyen jellemzők a legvonzóbbak a fogyasztók számára.

Az fMRI és az EEG segítségével képesek mérni az agyi aktivitást, aminek a segítségével meghatározhatják, hogy milyen termékjellemzők aktiválják az agy jutalomközpontjait, és milyen jellemzők indítanak be pozitív érzelmi választ. Így lehet végül olyan sportpulóverünk, ami igazán kényelmes és finom tapintású, vagy olyan székünk, amin nyolc órán ülni nem teljes rémálom. A neuromarketing abban is segíthet a vállalkozásoknak, hogy meghatározzák termékeik optimális árát.

Nehéz nem azt gondolni, hogy a neuromarketing a kapitalizmus gonosz gépezete, ami arra szolgál, hogy minket vásárlásra késztessen. Ebben van is egy cseppnyi igazság, hiszen a segítségével olyan marketingüzeneteket tudnak megfogalmazni, amikkel azonosulunk, olyan reklámokat tudnak alkotni, amik hatást gyakorolnak ránk, és képessé válunk elköteleződni egy márka vagy egy termék iránt, miközben ehhez nem kell más, csupán tudat alatt ható ingerek csokorba kötése.

Nem véletlen, hogy sokan órákat töltenek a visszajelzések olvasásával, hogy valóban észszerű döntést tudjanak hozni. A döntés késleltetése, a késztetésünk felülvizsgálata és a vásárlási motivációnk tudatosabb körüljárása segíthet minket abban, hogy a marketingfogások ellenére is olyan döntést hozzunk, ami a lehető legjobb számunkra is. Mindezek persze nem mindig a Coca-Cola vs. Pepsi párharc esetében érvényesek, de egy nagyobb kiadást vagy elköteleződést igénylő termék vagy szolgáltatás esetében szinte elengedhetetlen.

A CIKK SZERZŐJÉRŐL

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Jennifer
Szabó Jennifer
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.