„Olyan dolgokat látunk az aszfalton, amik nincsenek is ott”

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rakonczay Gábor, az eddig kétszeres Guinness-világrekorder és többszörös óceánátkelő hajós újabb elképesztő eredményt ért el, amikor aranyérmet szerzett az olaszországi ultrafutó-világbajnokságon. Arra voltunk kíváncsiak, mi az az elképesztő hajtóerő, ami ilyen küldetésekre hív egy hús-vér embert.

Rakonczay Gábor februárban azzal került a hírekbe, hogy új rekordot állított fel, amikor 57 óra leforgása alatt, éjjel-nappal egy egyszemélyes kajakban evezve végighajózott a Duna teljes magyarországi szakaszán. Expedíciói során tűnt már el hetekre az Atlanti-óceánon, túlélt olyan borulásokat, amiket egy átlagembernek nagy valószínűséggel nem sikerült volna. Néhány napja, amikor a világrekorderrel beszélgettem, épp 6 napos ultrafutása után lábadozott. Szó szerint, ugyanis egy ilyen verseny alaposan próbára teszi a szervezetet. Felmerül a kérdés: mi az, ami miatt mégis újra és újra belevág az embert próbáló küldetésekbe? Rakonczay Gábor a többi közt erre is válaszolt a Díványnak adott interjú során.

Először is gratulálok az ultrafutó-világbajnokság egyéni arany- és páros ezüstérméhez!

Köszönöm, szerencsére jól sikerült a magyar csapat szereplése, és nyilván az egyéni első helyezés volt a nagy álmom.

Azt olvastam, hogy ilyenkor 2 hét is kell a visszaálláshoz. Most hol tartasz ebben a folyamatban?

Épp megy le a vizesedés, lázas vagyok, hiszen egy ilyen verseny után az egész szervezet gyulladásban van. Ha most vizsgálna meg egy orvos, akkor nem a legjobb eredmények születnének. Kell egy-két hét, amíg regenerálódik a test. Nagyon érdekes, hogy pár hét után viszont sokkal jobb állapotba kerül a szervezet, mint amilyenben a verseny előtt volt. 

Rakonczay Gábor 57 óra alatt evezett végig a Duna magyarországi szakaszán
Fotó: Yettel

Ez elég fájdalmas folyamatnak hangzik…

Igen, az is. Az ultrafutás drámája az, hogy miután véget ér a verseny, nem dőlhet hátra az ember, hogy csak élvezze a szép eredményt, és a megszerzett élményeket, hiszen ekkor jön a fájdalmas regenerálódás. Ez az ultrafutás lassú lecsengése. Amikor ez elmúlik, utána tapasztalhatom meg csak azt az érzést, amit más sportágak versenyzői a dobogóra állva, hogy: „Jaj, de jó, hogy megcsináltam!”

Teljesen elmarad a győzelem eufóriája?

Szép lassan jövök rá, mit is csináltam; a verseny végén a hatnapos alváshiány okozta kimerültség egyszerűen nem teszi alkalmassá arra a futót, hogy átlássa, mi is történt. Nyilván tisztában vagyok a helyezésemmel, de mélységében nem tudom még átérezni. Kell pár nap az érzés megérkezéséig, hogy ez mennyire jó!

Ismerek olyan ultrafutót, aki még hallucinált is a többnapos futás során, annyit kivesz az emberből egy ilyen intenzív megpróbáltatás. Neked is voltak hasonló tapasztalataid?

Igen, a hajnali órákban valóban nem nagyon tudja az ember, hogy hol van. El-elbóbiskolunk; én is simán nekimentem az egyik út menti fának. Olyan dolgokat látunk az aszfalton, amik nincsenek is ott, és amiket aztán próbálunk kikerülni vagy átugrani. Ez az ultrafutás velejárója, hiszen az a cél, hogy minél kevesebb alvással teljesítsük a távot. Emiatt hiába vagyunk fent, hiába mozgunk, már nem vagyunk teljesen tudatunknál.

Miért éri meg mégis feszegetni a határokat?

Egyértelmű, hogy hatalmas pofont adok ilyenkor a szervezetemnek, magamhoz képest is nagy sokk. Ha csak a tényeket nézzük – azaz sokat fogy az ember, rengeteg idő a felkészülés, rendkívül fárasztó, komoly mélypontokkal –, akkor azt gondolnánk, hogy normál esetben ezeket a helyzeteket igyekszünk elkerülni, és nem akarunk belemenni. Viszont más szemszögből nézve, 

Idézőjel ikon

el lehet menni egy olyan határig, amiről csak sejtései vannak az embernek, hogy ilyen létezik; aztán kiderül, hogy még azt is ki lehet tolni.

Mindaz, amin fizikailag átverekszi magát a szervezet, semmiségnek tűnik ahhoz az értékes tudáshoz képest, amit a verseny által kaptam. Bőven megéri, hiszen átértelmezi az elképzeléseinket a határainkról, a lehetőségeinkről, a kitartásunkról. Amikor sikerül kitolni az addigi határainkat, az nagyon nagy önbizalmat képes adni. Megadja azt a tartást, hogy ha legközelebb jön egy probléma, feladat az életben, akkor jól tudja az ember, hogy neki kell állni, és csinálni; akkor is, ha nehéz, hiszen átlendülhetünk rajta.

Nem ritka, hogy az ultrafutók az alváshiány miatt hallucinálnak
Fotó: michelangeloop / Getty Images Hungary

Egy ilyen megmérettetés nemcsak fizikai, de lelki felkészülést is igényel. Te hogyan treníroztad magad a mostani ultrafutásra?

Ez a verseny egy nagyon hosszú felkészülési időszak lezárása. Kell hozzá a megfelelő fizikum, jó keringési rendszer, nem árt az ultrafutómúlt. Ha nem megfelelő a fizikai állapot, akkor még egy fáradásos törés is bekövetkezhet a verseny során. A fizikai rész megszerezhető – akárki képes futni egy ultrát, ha megéri az illetőnek, és elegendő időt, energiát szán rá. 

Idézőjel ikon

Ahhoz, hogy egy 150 kilométernyi táv után még továbbmenjen az ember sok száz kilométerig, fejben nagyon rendben kell lenni.

Nagyon kell akarni, és meg kell találni azt, amitől élvezhető lesz számára, akármilyen nehéz is. Ezért azt mondom, hogy a mentális rész majdnem fontosabb, mint a fizikális. Ahogy az ember készül, napról napra, évekről évekre, elérkezik ahhoz a ponthoz, hogy felnő fejben is a feladathoz; de ehhez olyan személyiségtípus és neveltetés is szükséges, ami lehetővé teszi azt, hogy tovább fussunk.

Téged mi hajt újra és újra újabb kihívások felé? Ha jól sejtem, itt nem csak adrenalin-utánpótlásról van szó.

Azt gondolom, mindenki szeretné meghaladni önmagát, jobbá akar válni, valamit meg akar szerezni – maga miatt, a családja miatt, a világ miatt –, csak esetleg nem olyan látványos keretek között zajlik ez a küzdés, mint az extrém sport esetében. 

Idézőjel ikon

Egy idő után a hétköznapok feladatai rárakódhatnak az életünkre, és eltakarhatják ezeket az igényeket.

Ha valaki meg tudja őrizni azt a gyermeki részt, hogy „akkor is fel akarok mászni a fára, és szét akarok nézni”, még ott a kíváncsiság és a felfedezni vágyás, akkor ez a mozgatóerő 40-50 évesen is ugyanúgy hajtja az embert. Ez akkor is működik, ha sarkvidéki expedícióról van szó vagy ultrafutásról. Az egész emberiség attól az igénytől fejlődik, hogy többek, jobban legyünk, mint amilyenek tegnap voltunk. Az élet állandó mozgásban van. Ha mi megállunk, akkor az olyan, mintha visszafelé mennénk. Az extrém sport számomra épp ezt jelenti: amikor sikerül megugrani egy új kihívást, akkor azt érzem, hogy tettem előre egy lépést. (Borítókép: Rakoczay Gábor engedélyével)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.