Amikor a legjobb sem elég – így él egy teljesítményszorongó

Olvasási idő kb. 3 perc

Vannak olyanok, akik sikereiket megélik, ünneplik és helyükön értékelik – és vagyunk mi, teljesítményszorongással sújtottak, akik számára a siker csak még nagyobb stressz.

A múltkoriban a szerkesztőségben ülve kolléganőimmel beszélgetve megkérdezték tőlem, hogy csinálom, hogy annyira előre dolgozom, mint senki más a szerkesztőségben, a beosztásunkban már hetekre előre sorakoznak megírt cikkeim. 

Valószínűleg valamiféle lájfhekket vártak volna, amellyel kétgyerekes anyaként is varázsütésre megy a cikkírás és az interjúzás,

ehelyett azonban nem tudtam nekik sokat mondani azon túl, hogy én csak ettől érzem magam biztonságban. Közben pedig azonnal kúszott felfelé gyomortájról a rettegés: „Lehet, hogy nem is csinálom jól, csak azt hiszem? Ha nem tudom elmondani a miérteket, akkor talán csak összecsapom a cikkeket. A francba, nem vagyok elég jó.

Üdv egy teljesítményszorongó agyában!

Amikor a sikert elhomályosítja egy másik érzés

Amióta világ a világ, úgy éreztem, nekem a maximumot kell nyújtani. A dupla témazáróra bekapott két hármas földrajzból életem legsötétebb óráit hozta – persze, nyilván kellett ehhez az is, hogy a családomban csak az ötös legyen elég jó jegy, elfogadható osztályzat az ellenőrzőben és a bizonyítványban is.

Egyetemen átmenetileg sikerült lelazulnom, ott őszintén tudtam örülni szigorlati kettesnek is, hiszen az a lényeg, hogy görbüljön.

Amikor viszont bekerültem a munka világába, minden visszakerült a régi kerékvágásba. Sokáig nem tudtam megfogalmazni, mi is ez az ősi szorongás, ami folyamatosan feszít belül, miért nem elég jó a dicséret, miért fogadom azt is felemás érzésekkel.

Ha a legjobb sem elég, a siker is szorongással jár, azzal nem mindig könnyű együtt élni
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

Aztán egyszer összeállt a kép, „diagnosztizáltam” a teljesítményszorongást, amely szerencsémre rám nagyon ritkán hatott igazán bénító jelleggel – de azért emlékszem egy matematikadolgozatra, amelyen 45 percen át bámultam a papírt, a számjegyek és műveleti jelek pedig kínai írásjelekként bámultak rám vissza, a végeredmény pedig egy termetes egyes lett, természetesen. Az évek folyamán megtanultam együtt élni azzal, hogy még szinte minden interjú előtt izgulok, néha egy egyszerű telefonbeszélgetést megelőzően is győzködnöm kell magamat arról, hogy ideje lenne a zöld gombot megnyomni, képes leszek a beszélgetést végigvinni. A racionalitás nem sokat segít ezekben a helyzetekben: hiába tudom, hogy a rám váró feladat menni fog, attól még jön az a gyomorszáji szorítás.

A szorongásban ez a rossz

Teljesítményszorongónak lenni nagyon rossz. Nehezen tekintesz objektíven saját teljesítményedre, amikor pedig valamit mégis értékelsz, nem tart sokáig az érzés. Biztosan találsz majd benne olyasmit, amit javítani kellene vagy lehetne legközelebb, ezzel a saját mérce még magasabbra kerül. Nehezen tudsz kilépni a munkádból, feladataidból – ja, azt említettem, hogy természetesen nemcsak újságírói, de feleségi, gyermeki, unokai és szülői, sőt, baráti értelemben véve is teljesítményszorongó vagyok?

Amikor tortát sütök, bosszankodom, mert nem úgy néz ki, mintha egy XII. kerületi cukrászdából rendeltem volna. Ha már megint nem hívtam fel valakit egy napja, egy hete vagy akár csak fél órája, lelkiismeret-furdalásom van.

Ezt a hozzáállást könnyű az élet minden területére kiterjeszteni, folyamatosan szorongani, magammal elégedetlenkedni.

És látszólag ez a jó

Teljesítményszorongónak lenni kívülről ugyanakkor nagyon jó. Ha ezt a sportot űzöd, akkor jó eséllyel maximalistának ismernek meg. Nem mersz nem vállalni extra feladatokat, mert mi lesz akkor, mit gondolnak rólad?

Idézőjel ikon

Simán lehetsz mindenki kedvence – vagy az a balek, aki állandóan elvállal mindent, mert mi van, ha nem teszi ezt?

Igyekszel a lehető legjobb lenni a feladataid elvégzésében, tartani a határidőt, megbízható munkaerővé válni: csupa olyan tulajdonság, amelyet minden munkáltató értékel.

Az élet bármely területén lerohanhat ez az érzés
Fotó: Justin Paget / Getty Images Hungary

Érdemes küzdeni ellene

Azon ugyanakkor nem kell túl hosszan gondolkodni, hogy lásd, mi a trükk az ilyen életmódban. A szorongás nem jó társ a mindennapokban: sőt, kifejezetten kellemetlen. Ha a sikereidet nehezen éled meg, ahogyan ez velem is megtörténik időről időre, nem kapod meg azt a pluszt, amitől aztán a nehezebb heteken, időszakokon is átlendülsz. Változtatni nem egyszerű, de azért érdemes rá törekedni – és a csálé tortát, a kicsit odaégett rántott húst úgy látni, ahogyan a környezetem is teszi.

Nem könnyű, de ilyenkor érdemes a másik nyújtotta tükörben magunkat szemlélni.

Ha az óvodás gyerekeim hozzám bújva azt susogják, én vagyok a világ legjobb anyukája, párás szemmel igyekszem elhinni (jó, lebuktam, nem megy, de akkor is).

Ha egy cikkem jól sikerül, ha megdicsérnek érte, elhiszem, nem vitatom. Próbálom kordában tartani azt az érzésemet is, miszerint ami egyértelműen jó teljesítmény, abban biztosan akad valami hiba, nem érhettem el azt (helló, imposztorszindróma!). Nem állítom, hogy ez nem jár állandó belső munkával, de érdemes próbálkozni, mert folyamatosan szorongani nagyon nem jó.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.