Ez a 7 típus jut a legmesszebbre az életben: te közéjük tartozol?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A siker elérése nem lehetetlen cél, de nem is gyerekjáték. Nincs mindenkire érvényes receptje, de bizonyos tulajdonságokat felismerhetünk és megerősíthetünk magunkban, és kialakíthatunk egy megfelelőbb gondolkodásmódot, ami sokkal inkább előre visz.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a sikeres emberek eleve így születtek. Mivel nem értjük, pontosan mire is van szükség ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, misztifikáljuk a hozzá szükséges képességeket. Pedig a siker – történjen az élet bármely területén – egy megfogható, leírható dolog, amit elő lehet segíteni, és éppúgy hátráltatni is. Nézzük, milyen típusú gondolkodásmódokat sajátíthatunk el annak érdekében, hogy beteljesítsük az álmainkat. Íme a példaképek:

#1 Akik nem húzzák ki magukat a sikerhez vezető munka alól

Ahhoz, hogy bármely területen kitűnj, proaktívnak kell lenned. Azaz jó előre tudnod kell, mik a céljaid, és hogyan érheted el őket. A lépéseket pedig előkészíted, igyekszel előre gondolkodni. S persze az sem árt, ha fáradhatatlanul, szenvedélyesen képes vagy dolgozni. Nem mástól várod, hogy kikaparja a gesztenyédet, nekiállsz te magad. Ha a motivációd elég erős, és képes vagy koncentrált, no meg lelkes maradni, legyőzheted a felmerülő nehézségeket – a sikerhez vezető útról csak képzeljük, hogy könnyű és egyenes –, és nagyon sokra viheted.

A siker egyik receptje a kitartás
Fotó: Sean Anthony Eddy / Getty Images Hungary

#2 Akik mindvégig pozitívak maradnak

Eddig bárki is szeretett volna valami értékeset létrehozni, azt elmondhatja neked, hogy ez mennyire nehéz folyamat. Épp ezért a bizakodó, jókedvű, pozitív hozzáállású emberek előnyt élveznek, mert könnyebben koncentrálnak arra, amit már elértek. Ügyesebben és magabiztosabban küzdik le az akadályokat, sokkal inkább kordában tudják tartani a stresszt. Nem hátrálnak meg a nehézségektől, erősebben küzdenek, mert őszintén hiszik, hogy megvan bennük minden, ami a sikerhez kell. 

#3 Akik eligazodnak a kihívások között

Az élet sajnos kiszámíthatatlan, egyszerűen nem lehet előre felkészülni minden kihívásra, ami az utunkba kerül. Ám azok, akik felkészülnek a nehézségekre, és kvázi játszanak velük, jóval előrébb juthatnak. Hidegvérrel, rendíthetetlenül mennek tovább, hiszen nem éri őket meglepetésként, hogy nehézségeik támadtak. Még talán élvezik is, hogy megoldást keressenek a problémára, és úgy haladnak előre, ahogy a vadvízi evezős a sziklák között. Még így is előfordulhat, hogy nem találják meg a tökéletes megoldást. Ennek ellenére racionálisan elemzik a problémát, átfutják a lehetőségeiket, mérlegelik az előnyöket és a hátrányokat, azaz igyekeznek a legtöbbet kihozni a helyzetből.

#4 Akik tanulnak mások hibáiból

Hiába van idevágó magyar mondásunk, sajnos a legtöbbet a saját kárunkon tanuljuk. Azon kevesek, akik képesek a mások hibáit elemezni, levonni a következtetéseket, és azokat a saját üzleti vagy magánéletükben alkalmazni, valóban helyzeti előnybe kerülnek. Ehhez persze nagyfokú tudatosság szükséges, ahogy ahhoz is, hogy racionálisan végig tudjunk tekinteni az eddig megtett úton, és a saját viselkedésünkre is rálássunk. Akik mások hibás folyamatait elemzik, majd elég alázatosak ahhoz, hogy elhiggyék, ez akár velük is megtörténhet, tudatosabban, óvatosabban építkezhetnek.

#5 Akik hisznek magukban és a sikerben

A komfortzóna az a megnyugtató és ismerős környezet, ahol viszonylag kockázatmentesen el tudunk éldegélni. Csakhogy amíg ezen belül maradunk, kevés esélyünk van a fejlődésre, az előrelépésre. Nagy adag bátorságra és hitre van szükség ahhoz, hogy kitágítsuk a mozgásterünket, és belevágjunk valami ismeretlenbe. Ám akik tényleg megteszik, képesek kiemelkedni a középszerűségből. Ehhez semmi másra nincs szükség, mint józan észre, elemzésre, majd a félelmeink legyőzésére. Így egy egészen új világ nyílhat előttünk: tanulhatunk, fejlődhetünk, továbbléphetünk, és megvalósíthatjuk azt is, amiről korábban csak álmodoztunk.

# 6 Akik folyamatosan megújulnak

Sokan vannak, akik kitűznek maguk elé különféle célokat, keményen dolgoznak azok eléréséért, majd amikor odaértek, abbahagyják a fejlődést. Ez egyrészt teljesen érthető: elfáradunk, nem vagyunk képesek folyamatosan ugyanazzal az energiaszinttel dolgozni. A sikereket pedig meg is kell ünnepelni, felismerni, hogy elértük őket, és meglapogatni a vállunkat. De mi jön a jól megérdemelt pihenés után? A sikeres emberek új célokat tűznek ki, és ismét nekivágnak az ismeretlennek, vagy továbbfejlesztik azt, amit már kialakítottak. Ha belefásultak valamibe, találnak egy új, vonzóbb, izgalmasabb kihívást. Ha nem is ugyanolyan ütemben, de folyamatosan növekszenek, ezáltal pedig sikeresebbé válnak, mint a többiek. Ehhez persze meg kell változtatniuk a gondolkodásukat, elképzeléseiket, perspektívát kell váltani, és új munkamódszereket kidolgozni, cserébe viszont felfedezhetik személyiségük kiaknázatlan részeit, megszabadulhatnak a korlátozó hiedelmeiktől. Ha valami már nincs a javunkra, vagy több energiát vesz el, mint amennyit ad, a folyamatos megújulás képessé tesz ezt egy olyan irányra váltani, amelytől elégedettebbeké és boldogabbakká válhatunk.

#7 Akik kis lépésekben haladnak

A sikert nem úgy érjük el, hogy összeszedjük a bátorságunkat, lépünk egy hatalmasat, és onnantól minden „majd kialakul”. A vágyaink megvalósításához általában hosszú távon kell erőt kifejtenünk, méghozzá sokszor kis adagokban. Az összpontosítás, az elmélyülés elengedhetetlen, mint ahogy az is, hogy az óriásinak, szinte beláthatatlannak tűnő tennivalókat kis,teljesíthető egységekre osszuk. Így már semmi sem tűnik olyan lehetetlennek, elérhetetlennek. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.