Ha te is utálod a hétfőt, ezt próbáld ki a könnyebb reggelekért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Utáljuk a hétfőket? De miért is? Indul egy új hét, új év, vissza a mókuskerékbe, feladatok folytatása, nehézségek sorozata. Vagy… új lehetőségek, új kihívások, még nagyobb küzdelmek. Minden csak nézőpont kérdése, de hogy ne vesszünk el a hétfők szomorú valóságában, érdemes egy-egy mozgalmas hétre napirenddel készülni.

Bevallom, gyerekkoromban sosem értettem, hogy a felnőttek miért nem szeretik a hétfőket. „Nekik nem is iskola van, nincs felelés, dolgozat, házi feladat” – gondoltam akkor. Irigyeltem azokat, akik már dolgozhattak.

A hétfőutálat örök – a napirend a megoldás

Aztán, ahogy közeledett az én felnőtté válásom, egyre biztosabbá váltam abban, hogy olyan munkát szeretnék végezni, amit örömmel végzek, ami nem teherként nehezedik rám, és amitől nem fogom azt érezni, hogy „úristen, már megint hétfő van”. (Egyébként, jelentem, sikerült, de a mai napig sokan nem értik, hogy ez is lehetséges.)

Érdemes egy-egy mozgalmas hétre napirenddel készülni
Fotó: Shutterstock

Persze a hétfők olykor mindenkinek nehezen indulnak, legyen szó gyerekről vagy felnőttről. Sokakra jellemző, hogy hétvégén később ébrednek, napközben jöhet egy kis alvás, és máris felborult a cirkadián ritmus. Ez tesz minket morcossá és ingerlékennyé, amikor hétfő reggel megszólal az ébresztő.

A hétkezdés okozta stressz akár egészségünkre is kihathat

Egy 2004-es tanulmány megállapította, hogy a vérnyomás általában hétfőn reggel a legmagasabb, míg egy másik kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a hétfő az a nap, amikor a legtöbb szívroham előfordul. Szerencsére azért van pár trükk arra, ha frissen és pozitívan szeretnénk kezdeni a hetet. Ráadásul, ha nem a hagyományos hétfőtől péntekig tartó munkarend szerint dolgozik valaki, az alábbi lépéseket bárki hasznosíthatja.

Készítsd el a hétfői tennivalólistát már pénteken!

A hétvége lehet, hogy okot ad az ünneplésre, de ne tedd hivatalossá addig, amíg meg nem írod a tennivalók listáját hétfőre. Ez segít abban, hogy átlásd a teendőidet, hogy jobban tudd, mivel kell készülnöd a jövő hétre, így a hétfői napod már eleve átgondoltabban indul. Különösen fontos ez akkor, ha iskolás gyereked van. A hétvége szólhat a tanulásról is, és ha csak hétfőn reggel szembesülsz azzal, hogy mi mindent felejtettél el, az kapkodást von maga után.

A gyerekkel tanulni is kell
Fotó: Creative-Family / Getty Images Hungary

Kövesd az egyórás szabályt!

A késői ébrenlét sem túl jó hétvégi szokás: hétfőn még fáradtabbnak érezheti magát tőle az ember. Ezért a legjobb, ha egész héten betartjuk az alvási ütemtervet. Orvosok szerint az az ideális, ha a hétvégi lefekvés és felkelés sem tér el több mint egy órával attól, amit hétköznap megszoktunk. Ha mindenképp szunyókálni szeretnél, akkor kora délután egy rövid (30 perc alatti) szundi belefér, de ha több, az már könnyen összezavarhatja az éjszakai alvást.

Gondold át a reggelit!

Az emberek legnagyobb tévhite a reggelivel kapcsolatban, hogy felkelés után azonnal enni kell. Hát nem! Ha reggel 6-kor kelsz, akkor lehet, hogy nem leszel éhes, és ez rendben van így. Várd meg, amíg megéhezel és akkor egyél, de akkor tényleg egyél! A szervezetednek szüksége van az energiára, ami lehetővé teszi, hogy produktív legyél a nap hátralevő részében.

Akkor egyél, amikor éhes vagy
Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

Viselj olyan ruhát, amiben jól érzed magad!

Gondoltad volna, hogy jobban érzed magad, ha olyan ruhában vagy, amit szívesen viselsz?

A nők talán értik már ennek a jelentőségét, de mindkét nemre igaz: a ruházat segítségével javíthatjuk a negatív érzelmeket.

A hangulatod javítása érdekében válassz élénk színeket vagy mintákat, amiben jól érzed magad. A napi rutin része lehet, hogy este kiválasztod, hogy mit szeretnél reggel felvenni, így a reggeli kapkodásban egy „stresszfaktort” már ki is iktathatsz.

Keress természetes fényt!

A fény olyan, mint egy csésze kávé: akinek szüksége van rá, az ne mondjon le róla. Keresd a természetest fényt, amint tudod, húzd fel a redőnyt, ha teheted – és már világos van – menj ki a kertbe vagy az erkélyre kávézni, érezd a reggel frissességét. Vegyél mély levegőt, esetleg csinálj néhány kar-, és fejkörzést, és már ennyitől is energikusabbnak fogod érezni magad.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.