Légy boldog úgy, ahogy a hawaiiak teszik: ezek a tippek itthon is segítenek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Harmóniában lenni önmagunkkal a leginkább vágyott énállapot és a legnagyobb kihívás. Olyan, mintha a túlterheltségre, a rohanásra lenne receptünk, de kevésbé rendelkezünk forgatókönyvvel arra vonatkozóan, hogyan is legyünk harmóniában a világgal. Mit tudnak a hawaiiak, amit mi nem? Titkuk az egyensúly keresésében rejlik.

Hygge, lagom, fika: skandináv szavak, mégis ismerjük őket. Éhezünk a boldogság receptjére, az egyensúly megteremtésére az életünkben. Most egy kicsit messzebbre utazunk, és a hawaiiaktól lessük el a harmonikus élet lehetőségét. Amikor az első misszionáriusok és látogatók megérkeztek Hawaii szigetére, írásaikban azt jegyezték le, hogy itt olyan embercsoportra leltek, akik fizikailag és mentálisan is egészségesek voltak.

Hawaii népe az embert már réges-régen holisztikusan szemléli, egészségmeghatározásuk túlmutat a fizikai testen.

A holisztikus szemlélet nem valami hókuszpókusz, hanem az egyént rendszerben szemléli, mint bio-pszicho-szocio-spirituális lényt. Míg a mi kultúránkban ez a megközelítés még csak bontogatja a szárnyait, és inkább a tüneti kezelés a mindennapos, addig Hawaiin nevet is adtak ennek a világnézetnek. Hunának nevezik, ami a létezéssel történő harmonikus kapcsolódást jelenti a mély megértés, együttérzés és egyéb univerzális eszközök által. A Huna egyik alapköve a pono lét.

Egyensúly, harmónia, pono?

A ponónak, mint sok hawaii szónak, nincs egyetlen szóból álló magyar fordítása. Ha muszáj mégis keresnünk egyet, az valószínűleg az „igazság” lenne, mint ahogyan az Hawaii mottójában is szerepel: „Ua Mau ke Ea o ka Aina i ka Pono”, vagyis „Az élet a földön örökös igazságban van.” Ami azonban hiányzik az „igazság” szóból, a ponóban mégis benne van, az az egyensúly és a harmónia kifejezése. Ponónak lenni azt jelenti, hogy harmóniában vagy egyensúlyban vagyunk önmagunkkal, másokkal, a földdel, a munkával és magával az élettel.

Az egyensúly és a harmónia a pono két alapfogalma, ezek keresése a feladatunk
Fotó: RandyJayBraun / Getty Images Hungary

Mit jelent egyensúlyban lenni az élettel?

A pono nem egy tulajdonság, amivel születünk vagy egy kipipálható feladat. Ponónak lenni egy állandóan aktív folyamat. A pono igazából egy szemlélet, amikor önazonosan, önmagamat és másokat tisztelve cselekszünk a világban, és így lehetünk békében önmagunkkal. Képesek vagyunk kapcsolatba lenni az érzelmeinkkel, cselekedeteinket nemcsak az én határozza meg, hanem annak a tudata is, mi lehet jó az egésznek. Ez pedig nem könnyű feladat.

Folyamatosan szükséges tudatosítanunk, hogyan is vagyunk a világban.

A választásaim az értékeimet tükrözi? Másokkal is harmóniában cselekszem? A legjobb önmagammá próbálok válni?

A pono fogalmát a hawaii gyerekeknek már egészen pici koruktól tanítják, ebben a szemléletben nevelkednek. Ez egy olyan vezérelv számukra, ami minden döntésüket alakítja. A döntéseik előtt felteszik magunknak a kérdést: ez pono? Más szóval, az, amit tenni fogsz, segít harmóniát és jót hozni a világba, az életedbe?

Hogyan történhet itthon az egyensúly keresése?

A pono talán nem mond sok újat, hiszen itthon is pedzegetjük, hogy az egyensúlyhoz szükséges a külső-belső harmónia megteremtése az életünkben. Mégis sokféle támpontot, és még inkább emlékeztetőt nyújt, hogy figyeljünk a belső hangra. Nem arra a belső hangra, aki kritizál minket, hanem ami a szükségleteinkről szól. Arra a hangra, aki kapcsolódni szeretne önmagához és másokhoz is, nem pedig lekapcsolódni a világról, és szép lassan önmagáról. Mivel ez egy mindennapos, aktív folyamat, munkánk van abban, hogy próbáljunk harmóniában élni. Fontos, hogy ne csupán reakciók legyünk a mindennapos helyzetekben, hanem önazonos válaszokat tudjunk adni. Legyen kérdés, mielőtt cselekszünk, hogy ez pono?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Jennifer
Szabó Jennifer
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.