Ez a 3 fő ok, amiért kiszeretnek egymásból a párok

Olvasási idő kb. 3 perc

A szakértő szerint alapvetően 3 dolog vet véget a szerelemnek egy párkapcsolatban, de mindegyikre létezik megoldás.

A szerelem rózsaszín ködös, mámoros első szakaszában olyan egyszerű minden porcikánkkal tudni, hogy végre megtaláltuk álmaink párját, életünk szerelmét. Minden csupa csillogás, a mindennapokat, de főként a másik személyét, aranyló ragyogás veszi körbe, és az új kapcsolat nem is lehetne ennél mesésebb. Aztán szép lassan begyűrűznek a hétköznapok, a másikkal töltött idő elveszíti az újdonság erejét, és könnyen belecsúszhatunk abba a hibába, hogy készpénznek kezdjük venni a másik jelenlétét, apró figyelmességeit. Min múlik, hogy végül sok pár kiszeret egymásból? A 30 éves pszichológiai szakmai tapasztalattal rendelkező dr. Jeffrey Bernstein szerint a legtöbb kapcsolatban erre a 3 fő okra lehet visszavezetni, és így lehet megelőzni ezeket.

Vége a szerelemnek, vagy vissza lehet fordítani a folyamatot?

Szerencsére, ha mindkét fél szeretné visszaállítani a korábbi idillt, és hajlandók ebbe energiát és erőfeszítést fektetni, akkor valószínűleg vissza tudnak találni egymáshoz. Ebben a folyamatban sokat segíthet egy párterapeuta felkeresése és egy jó adag önismereti gyakorlat, hiszen az érzelmileg intelligens partnerek két fő ismérve az empátiára való képesség és a folyamatos önreflexió. Ha sikerül fülön csípnetek pároddal ezt a 3 szerelemelpárologtató mintát a kapcsolatotokban, akkor egy lépéssel közelebb kerülhettek a hosszan fenntartható szerelemhez:

A szerelem végét ez a 3 ok szokta okozni általában a szekértő szerint
Fotó: courtneyk / Getty Images Hungary

1. Nem érzitek magatokat értékelve, tisztelve vagy elismerve a párotok által

A sűrű hétköznapok közepette sok párnál kivesznek az apró dicséretek, a hála kimutatása vagy a kedves bánásmód elismerése a mindennapi rutin automatikus elvégzése közben. Ha eltűnik a tisztelet, a figyelem és a kedvesség egy kapcsolatból, akkor a szerelem is hamarosan követi ezeket. Sokat segíthet, ha rendszeresen szerveztek magatoknak egy-egy randevút, és időről időre kimutatjátok egymásnak, mennyire sokat jelent a másik jelenléte az életetekben.

2. A partneretek felé irányuló mérgező gondolatokat nem kezelitek

Egy hosszú távú, elkötelezett kapcsolatban az emberek egyre jobban meg merik mutatni azt az oldalukat, amelyre nem annyira büszkék, amelyet nem biztos, hogy elfogadhatónak vagy szerethetőnek gondolnak saját magukban. Ha azt érzik, hogy partnerük elutasítja, kritizálja ezt a sérülékeny önfeltárulkozásukat, akkor önvédelemből mérgező gondolatokat kezdenek el táplálni a másik iránt. Ilyenek az általánosító mondatok (a másik vagy mindig rosszat tesz, vagy sohasem csinálja azt, amit kellene), a másik hibáiból fakadó katasztrofális következmények vizionálása és a meggyőződés, hogy a másiknak gondolatolvasó módjára tudnia kellene, hogy mire is vágynak igazából. Ugyan egy csipetnyi igazság meg szokott bújni ezek mögött, azonban fontos hangsúlyozni, hogy a felnagyítás a probléma ezekben az esetekben, és a másik pozitív tulajdonságaira és viselkedésére helyezett belső fókusz segíthet feloldani ezt a problémát.

3. Alapvető dolgokban különböztök egymástól

Kutatások szerint hosszabb ideig tartanak ki egymás mellett a párok, ha hasonló a természetük, az értékeik és a környezet, amelyből jöttek. Egy kutatás például a hasonló politikai nézeteket és a hasonló vallásosságot nevezték meg a leggyakoribb kötőanyagnak két ember között. A szerelem kezdeti izgalmának lecsitulása után veszik észre sokan, hogy nem egyezik egymással az elképzelésük arról, hogy milyen életmódot szeretnének folytatni, így eltávolodhatnak egymástól. Azonban a nyitott és rugalmas hozzáállás felülkerekedhet ezen a problémán. Ebben segíthet, ha nem várjátok el egymástól, hogy tökéletesek legyetek, ha bevezetitek egymás között a hídépítő kompromisszumokat, és ha olyan hobbikat, tevékenységeket építetek be a mindennapjaitokba, amelyet mindketten élveztek.

Egy kis nyitottság a másik felé és az elismerésünk kimutatása tehát segíthet megszépíteni és felmelegíteni a kapcsolatainkat. Lehetséges, hogy ha alkalomadtán szemet hunyunk egymás hibái felett, akkor mindenki jobban érzi majd magát a kapcsolatban.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.