Szeretlek, de 6 hétig látni se akarlak: új divat a házasságpiacon

Olvasási idő kb. 4 perc

Hazánkban is egyre többen ismerik a bibliai eredetű sabbatical kifejezést, ami hosszabb, hetekig vagy akár hónapokig tartó pihenőt jelent. Ilyen szünet gyakran a házasságokban is előfordul.

A folyamatosan művelt földet minden hetedik évben egy egész éven át pihenni hagyjuk: ez a sabbatical lényege. Azaz nem várhatjuk, hogy valami vagy valaki folyamatosan odaadja mindenét, és sose kérjen pihenőt. Kéri a testünk, a lelkünk, és igen, olykor azt érezzük, hogy a házasságunknak is jót tenne némi külön töltött idő. Amikor a másik túl közel van, túl sok, ez elviselhetetlennek tűnhet, és mindenáron szabadulni akarunk. Szakítás vagy válás helyett ez a fajta szünet lehetőséget ad a pihenésre, a gondolkodásra, ad pár lépésnyi távolságot, ahonnan bölcsebben szemlélhetjük az életünket, a döntéseinket, a párunkat. 

Celia Walden újságíró, Piers Morgan brit médiasztár felesége az egy év pihenést hat hétre módosította, s elültette a köztudatban. A koronavírus okozta lezárások után sokakban merült fel az igény, hogy valahogy „megszabaduljanak” párjuktól egy időre, aki – micsoda meglepetés – közel sem volt ennyire idegesítő akkor, amikor még szabadon lehetett mozogni, távolságot tartani. Ám maga a hathetes szabadság nem a járvány következménye: Amerikában régi hagyomány, hogy a feleség nyáron elmegy a városból, a férj pedig otthon marad dolgozni és nos, általában könnyed kis viszonyt folytatni valakivel. Walden édesanyja azt szokta mondani, hogy a legboldogabb házasságok azok, ahol az egyik fél a haditengerészetnél dolgozik: megvan a kellő távolság ahhoz, hogy a kapcsolat izgalmas és új maradjon. No de a mindennapokban az átlagos párok nem tudnak támaszpontokra utazgatni, marad hát a pár hetes igazolt érzelmi és fizikai eltáv.

Minden házasságot feldob egy kis szünet, akár van harag, akár nincs
Fotó: Vladimir Vladimirov / Getty Images Hungary

Amikor kell a szünet a házasságban

Magát a szabadon talán házasságszombatnak fordítható marriage sabbaticalt mégsem a házaspár találta ki, hanem Cheryl Jarvis író 1999-ben. A The Marriage Sabbatical: the Journey that Brings You Home című könyv 23 éve botrányosnak számított, hiszen arról szólt, hogyan követheti az álmait egy nő, akinek elméletben az a kötelessége, hogy folyamatosan a családja, férje rendelkezésére álljon. Az önmagát előtérbe helyező nő a társadalmi rend megbomlását, majdhogynem megsértését jelentette, s valljuk be, sokan most sem gondolják ezt másként. Azt természetesnek vesszük, ha egy férjnek elege van a feleségéből, és rendszeresen üzleti utakra megy. Biztos sokat hisztizik az asszony. De egy nő nem mondhatja azt, hogy most szeretnék egy hetet a férjem nélkül tölteni, mert szükségem van a magamra fordított időre. Még azt is nehezen fogadjuk el (és áldozathibáztatással büntetjük), ha egy nő kilép egy bántalmazó kapcsolatból, nemhogy szünetet kérjen egy olyanból, ami jól működik. 

A bilincs a szabadság legyen

Pedig igenis jót tesz, ha néha hátra tudunk lépni egyet, s társunk megadja az ehhez szükséges teret. Ha érti, hogy ez nem elhagyást jelent, s azt is, hogy nem feltétlenül áll egy „harmadik” a háttérben. Egy elfoglalt férfinak és nőnek is szüksége lehet pár hétre, amit a párjától külön tölt, és csak magára vagy a barátaira figyel. Kirándul, túrázik, utazik, olvas, megvalósítja egy álmát, vagy csak van valahol, és semmit sem csinál. De azt egyedül. A megcsalós tévhitet az a félelmünk táplálja, hogy ha nincs a szemünk előtt a másik, ha nem tudunk minden percéről, akkor lehetőséget adunk neki a félrelépésre. Mindez már csak azért sem igaz, mert meglepően sokan a munkahelyükön tartanak fenn viszonyt a másik tudta nélkül, amihez ugye nem kell eltávolodni a mindennapoktól. Az is tévhit, hogy ha külön is képesek vagyunk élvezni a szabadidőnket, ha nem alszunk egy ágyban, ha nem rendezünk kizárólag közös programokat, akkor „valami baj van”. Pedig egyetlen kapcsolatot sem zárhatunk börtönbe, mert mint bármilyen élő, lélegző, változó lény, egy idő után megfullad. 

Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka

Néhány nap vagy hét szünet egy kapcsolatban segíthet visszakapni az önbizalmunkat, kiélni a kalandvágyunkat, és újra azzal a lelkesedéssel tekinteni a párunkra, ami a megismerkedést jellemezte. Amikor még nem vettük készpénznek a másik jelenlétét, szerelmét, hűségét, nem szoktuk meg a testét. Amikor még nem untuk az egészet, amikor a bosszantó szokásai még aranyos furcsaságok voltak. Amikor még volt tét, emiatt izgalom, s emiatt rendszeres szex. Ha a pár tagjai a kicsit több szabadság iránti igényüket képesek egymással megbeszélni és összeegyeztetni, az a lehető legjobbat hozza ki az egyébként stabil kapcsolatból. S igen, a szabad szombatnak meglehetnek a maga szabályai, például hogy nincs hűtlenkedés, vagy éppen az, hogy a másik egy hétig azt csinál, amit akar. Amíg ezek közös megegyezésen alapulnak, addig a pár tagjai vissza tudnak találni egymáshoz, hiszen nem elhagyták egymást, csupán léptek egyet hátra, hogy legyen terük újra rácsodálkozni a másikra. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.