Ez a legegészségesebb módja a reggelizésnek

Olvasási idő kb. 5 perc

Bár a reggeli a közvélekedés szerint a legfontosabb étkezés, gyakran elmarad a nagy rohanásban. Pedig az ébredést követő első táplálkozás kihat a nap hátralevő részére és az egészségre is, amit mára már a tudomány is bebizonyított.

A reggeli megosztó téma, egyesek szerint kötelező, mások azt mondják, semmit ne együnk az első néhány órában. Annyi azonban biztos, hogy azok, akik a nap első percétől egészségtudatos döntéseket hoznak, jó eséllyel a további étkezések során, sőt a fizikai aktivitásukra nézve is így tesznek majd. Az energiát adó, hasznos tápanyagokban gazdag reggelik segítenek a vércukorszint stabilizálásában, az optimális testsúly elérésében vagy megőrzésében, a lendületes napkezdésben és abban is, hogy az órákig tartó éhezés után ne fogyassz dupla adagot a fogásokból.

Akár reggelizel, akár nem, jó, ha tudod, hogy a leggyakoribb hiba a reggeli étkezéssel kapcsolatosan, amit az ember elkövethet, hogy útközben vásárolt, erőteljesen feldolgozott, kevéssé tápláló finomságokkal csillapítja legalább egy kis időre az éhségérzetét, illetve hogy az otthon sietve, éhgyomorra elfogyasztott kávéval úgy érzi, letudta a problémát. Mindkét szokás negatív hatással van az általános egészségre, rontják a vércukorszint szabályozását, összevissza falatozáshoz vezethetnek, amelynek eredménye idővel a mérlegen is meglátszik majd. De vajon mi a helyzet a gyerekeinkkel? Tényleg kötelező bőséges reggelit adnunk nekik, ha azt szeretnénk, hogy kihozzák magukból a legtöbbet az iskolában?

Hogyan befolyásolhatja negatívan gyermekeink fizikai és mentális egészségét a reggeli kihagyása?

Szakértők szerint a gyerekek lelki és testi egészsége szempontjából fontos, hogy reggelizzenek. A kutatók szerint az első étkezés fizikai előnyökkel és pszichoszociális lökéssel jár a gyerekek számára, amit érdemes megadunk nekik néhány egészséges falattal reggelente. Az egészséges reggeli határozottan javíthatja a gyermek iskolai teljesítményét.

A szakemberek javasolják, hogy az elfoglalt szülők már előző este készítsék el a reggelit, hogy időt takarítsanak meg.

Ha a mogyorókrém házi, akkor ez a reggeli akár egészséges is lehet
Fotó: mrs / Getty Images Hungary

A friss kutatás szerint tehát a reggelizés nemcsak fizikai, hanem pszichoszociális előnyökkel is jár a tizenévesek számára. A tanulmányban a kutatók azt állították, hogy nemcsak maga a reggeli fontos a tinédzserek számára, hanem az is, hogy mit és hol esznek.

Idézőjel ikon

„A reggeli kihagyása vagy az otthontól távol elfogyasztott reggeli a gyermekek és serdülők pszichoszociális viselkedési problémáinak fokozott valószínűségével jár együtt”

– emelte ki a témában José Francisco López-Gil, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók azt is elmondják, hogy bizonyos ételek és italok nagyobb vagy kisebb eséllyel társulnak pszichoszociális viselkedési problémákhoz – erre is érdemes figyelnünk a fogás kiválasztásakor. 

López-Gil és csapata a 2017-es spanyol nemzeti egészségügyi felmérés adatait vizsgálta, beleértve a reggelizési szokásokra és a gyermekek pszichoszociális egészségére, önbecsülésére, hangulatára és szorongására vonatkozó kérdéseket. A kérdésekre 3772 4 és 14 év közötti spanyol gyermek szülei és gondviselői válaszoltak.

A kutatók arról számoltak be, hogy az otthontól távol elfogyasztott reggeli majdnem olyan károsnak bizonyult, mint a reggeli teljes kihagyása. Azt is megállapították, hogy a kávé, a tej, a tea, a csokoládé, a kakaó, a joghurt, a kenyér, a pirítós, a gabonapelyhek és a péksütemények csökkentik a viselkedési problémák esélyét. A tojás, a sajt és a sonka nagyobb kockázatot jelentett az ilyen problémákra.

A csapat szerint a tápláló reggelik iskolai elérhetősége valószínűleg befolyásolta az eredményeket, csakúgy, mint az otthoni reggeli közben érkező családi támogatás és úgy általában a hangulat.

Idézőjel ikon

„Eredményeink megerősítik annak szükségességét, hogy a reggelit ne csak az egészséges életmód részeként népszerűsítsük, hanem azt is tegyük hozzá, hogy azt otthon kell elfogyasztani”

– emelte ki López-Gil.

„A pszichoszociális egészségügyi problémák megelőzése érdekében a tejtermékeket és/vagy gabonaféléket tartalmazó reggeli, valamint bizonyos, magas telített zsír-/koleszterintartalmú állati eredetű élelmiszerek minimalizálása segíthet csökkenteni a fiatalok pszichoszociális egészségügyi problémáit” – fűzte hozzá. 

Egészséges reggeli? Vajon mit jelent ez a legújabb kutatások eredményei szerint?

Katie Tomaschko, a New York állambeli Buffalóban regisztrált dietetikus táplálkozási szakértő azt nyilatkozta a témában, hogy az otthoni étkezés valószínűleg egészségesebb választást jelent majd.

„Ennél is fontosabb, hogy egy kis pluszidőt tölthetnek ilyenkor a gyerekek a családjukkal. Ez struktúrát és rutint biztosít, és megalapozza az egészségesebb szokásokat – és ez nagyon fontos a felnövekvő gyerekek és tizenévesek számára” – hangsúlyozta Tomaschko.

„A reggeli kihagyása alacsony energiaszinthez vezet, amikor elkezdjük napjainkat. Ha alacsony energiaszintet érzünk, az befolyásolja hangulatunkat, koncentrációnkat/fókuszunkat és kognitív funkcióinkat. A tudatos reggelizés egyben jó pszichológiai módszer is arra, hogy ellenőrizd magad és felkészülj a napodra” – magyarázta.

Tomaschko azonban szkeptikus volt abban, hogy az otthontól távol reggelizni rosszabb lehet, mint ha semmit sem eszik az ember.

„Meglehet, hogy a reggeli nemcsak a testet táplálja, hanem az elmét és az érzelmi állapotot is – és az otthoni reggelizés egyfajta támogató rendszerként hathat a nap indításához” – mondta Tomaschko.

„Amikor a gyerekek otthontól távol esznek, nagyobb a valószínűsége annak, hogy evés közben elvonják a figyelmüket, és előfordulhat, hogy kimaradnak azoknak a fontos társadalmi kötelékeknek a kiépítéséből, amelyek azzal járnak, hogy leülnek és együtt étkeznek szeretteikkel. Az étel kötődési élményt teremthet, nem csak a testet táplálja. Ha nem otthon vannak, akkor valószínűbb, hogy több ultrafeldolgozott ételt esznek, de ennek ellenére azt mondanám, hogy jobb reggelizni akár az iskolába vezető úton is, mint egyáltalán nem enni semmit délig” – folytatta a szakember. 

Tudatos étkezés

Chris Tompkins, a Theara online oktatási vállalat pszichológusa elmondta, hogy szerinte a biztonságos környezetben történő étkezés hasznos lehet a tudatos táplálkozás elősegítésében is.

„A tudatos étkezés lehetővé teszi számunkra, hogy ráhangolódjunk testünk természetes éhség- és teltségjelzéseire, és értékeljük, élvezzük az evést” – kezdte Tompkins.

„A lassabb és tudatosabb evés segíti az emésztést, és elősegíti az elégedettség érzését – az otthoni környezetben való reggelizés ezt támogathatja. Az olyan környezetben történő étkezés, ahol egy személy stresszesnek, vagy épp siettetve érzi magát, gyakran káros hatással van az evés élményére, és ezen keresztül akár az emésztésére és jóllétére is.”

Mindenütt jó reggelizni, de a legjobb otthon?
Fotó: Catherine Delahaye / Getty Images Hungary

Tompkins szerint a többórás alvás utáni alacsony vércukorszint „fáradtságot, ingerlékenységet és rossz hangulatot okoz, ezért a mentális egészség szempontjából fontos foglalkozni a kérdéssel”.

„A tizenévesek különösen érzékenyek a testképproblémákra és az étkezési zavarokra” – tette hozzá. „Egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk, hogy bizonyos módon nézzenek ki, és a reklámok és a közösségi média az irreális testnormákat állandósítja. Egy tápláló reggeli közös elfogyasztása segíthet enyhíteni ennek hatását” – emelte ki a szakember, aki szerint már néhány falat is sokat jelenthet reggela legkisebbeknek ahhoz, hogy a hangulatuk és a tanulmányi eredményük is jobb legyen. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.