Az a munkája, hogy a festék száradását figyelje – cserélnél vele?

Olvasási idő kb. 4 perc

Némelyik unalmasnak vagy értelmetlennek tűnhet, de akad közöttük meggondolandó is. Tudtad, hogy akár alvással vagy babanév-tanácsadással is lehet pénzt keresni?

A brit Keith Jackson több mint harminc éve teszteli, mennyi idő alatt szárad meg a falfesték. Festéket keverni, cipekedni, létrára állni, falat mázolni nem az ő feladata; Jackson csak áll a szoba közepén, és méri az időt, közben pedig figyeli a falat. A munkája legnagyobb kihívást jelentő része az, hogy időnként megérinti a falat, és ellenőrzi, mennyire ragad. Elég unalmasan hangzik, nemde?

Professzionális alvó

Egy finn hotel még 2013-ban hirdette meg ezt a pozíciót: a szerencsés jelentkezőnek mindössze annyit kellett tennie, hogy 35 napra beköltözik a szállodába, jókat alszik, majd tapasztalatairól egy blogot vezet. Több mint hatszázan jelentkeztek a pozícióra, de sajnos azóta nem hirdették meg újra, pedig biztosan lennének újabb jelentkezők. Más cégek azért fizetnek, hogy matracokat, párnákat teszteljenek a szerencsés kiválasztottak, sőt 2013-ban a NASA is beszállt a bizniszbe: 18 000 dollárt fizetett önkénteseknek, hogy hetven napig ágyban feküdjenek. Ez azért megterhelő lehetett: a jóból is megárt a sok.

Úgy tűnik, ő elégedett a matraccal
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

Matracugráló

Gyerekként a legjobb mulatság volt az ágyon ugrálni, felnőttként viszont elgondolkodtató, bevállalnánk-e nyolcórás műszakban. Reuben Reynoso, aki a San Franciscó-i McRoskey matrackészítő vállalkozás számára végzi ezt a munkát, úgy tartja, hogy nem is való mindenkinek, hiszen lehet jól és rosszul is csinálni. Reynoso három matracot tesztel naponta, ezek darabja 2750 dollárba kerül. A fizetéséről nincs hír, de amerikai újságírók utánanéztek, hogy munkája a gyártás és összeszerelés kategóriába esik, aminek az órabére 15-20 dollár körül mozog.

Babanév-tanácsadó

Ha valaki úgy érzi, teljesen tanácstalan, milyen nevet adjon születendő gyermekének, és az utónévkönyvet sem akarja lapozgatni, Amerikában már babanév-tanácsadóhoz is fordulhat. „Segítünk, hogy felfedezd, milyen vonzó és emlékezetes nevet választhatsz a kisbabádnak!” – szól az egyik ilyen oldal bemutatkozása. Ami az árakat illeti, több száz dollárról indulnak, hiszen, mint írják, „ez egy prémium, személyre szabott szolgáltatás, melynek technikáit éveken át tökéletesítettük”. Reméljük, ezek után nem az lesz a javaslatuk, hogy nevezd a gyereket Johnnak. 

Körömlakk-elnevező

Az OPI nevű körömlakkgyártó-cég munkatársai „inspirációs utazásokat” tesznek, majd ezekről visszatérve hollywoodi irodájukba, körbeülik az asztalt, és ötletelni kezdenek a legújabb körömlakk-kollekció elnevezéseit illetően. „Az ételek, a zene, a divat, a film, a művészetek és a popkultúra egyaránt inspirálnak minket” – mondja Suzi Weiss-Fischmann, az OPI társalapítója. Saját bevallásuk szerint egy 12 árnyalatos új kollekció elnevezése 6-8 órába telik. És hogy milyen elnevezések születnek egy ilyen értekezlet során? Íme néhány: Te vagy a jövő (The Future is You), Ne várj – alkoss (Don´t wait. Create) vagy Esőcsepp-várakozások (Raindrop Expectations). 

Kutyaeledel-tesztelő

Tévedsz, ha azt gondolod, hogy kutyaeledel-tesztelésre csak végső kétségbeesésében vagy morbid ízléssel adhatja valaki a fejét. Az állateledel-tesztelők fő feladata a tesztelés, nem pedig a kóstolás – bár igaz, hogy ez utóbbi is a munka része. Munkájuk abból áll, hogy értékelik egy adott állateledel tápértékét, erről jelentést írnak, és javaslatokat tesznek arra, hogyan lehetne a minőséget javítani. Ehhez bizony nem maradhat el a mintavételezés, majd az első kritikus pont, a termék szagának értékelése. Mivel az állatok leginkább az illat alapján választanak, a tulajdonosok viszont nem szeretik, ha otthonuk minden szöglete a halas vagy májas kutyaeledeltől szaglik, nem is olyan könnyű mindenki kedvére tenni. Miután ezzel végzett a tesztelő, következik a valódi kóstolás: mint minden más ételkóstolónál, a tesztelők értékelik az állateledel ízét és állagát, majd – szerencsére – kiköpik.

Víz alatti ételfutár

Mindössze ketten vannak a földkerekségen, akik ezzel foglalkoznak: Thane Molhoan és Daniel Blazio a floridai víz alatti hotelban, a több mint harminc éve működő Jules' Undersea Lodge-ban dolgoznak. Mielőtt búvárruhát öltenének, speciális védőkonténerbe helyezik a pizzát, illetve különböző súlyokat tesznek rá, megakadályozandó, hogy a feltétek szállítás közben leessenek. A pizzafutárkodáson kívül egyéb feladatokat is ellátnak a különleges hotelben, ahol óránként 15–20 dollár üti a markukat – plusz a borravaló, ha nem hűlt ki a pizza.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.