Ezért nőtt meg hirtelen a fiatal nők körében a bőrrák előfordulása

Olvasási idő kb. 4 perc

Egyre gyakoribb a melanoma, a bőr rákos megbetegedésének előfordulása Magyarországon, az újonnan diagnosztizált esetek száma évi háromezerre tehető. De vajon mitől nő a betegek száma, és mit tehetünk ellene?

A melanoma, a bőr pigmenttermelő sejtjeiből, az ún. melanocitákból kiinduló bőrrákfajta a legveszélyesebb. A daganat gyakran már meglévő  anyajegyből  fejlődik ki, de megjelenhet szűz bőrfelületen is. Leggyakoribb fajtája a bőrfelszínen terjed szét, és innen hatol be a mélyebb szövetekbe. Más típusai megjelenhetnek a testen belül, illetve egyéb helyeken, például a köröm alatt vagy a szem belsejében is.

Egy hazai felmérésen kiderült: a melanomás betegek több mint kétharmada úgy gondolja, hogy a betegséget megelőző egy évben odafigyelt az egészségére, de valójában csupán 15 százalékuk érdeklődött a bőrrák felismerésének lehetőségeiről, és a páciensek csupán 13 százaléka hitte a diagnózis előtt, hogy másokhoz képest több az esélye a bőrrákra, 38 százalékuk pedig a diagnózis felállítása előtt nem is tudott arról, hogy a melanoma egy rosszindulatú bőrdaganat. Nem tudunk tehát eleget róla, pedig legalább a legfontosabb kiváltóival érdemes lenne tisztában lennünk.

Mi lehet az oka a hatalmas ugrásnak?

Kétóránként kend újra!
Fotó: Dphotographer / Getty Images Hungary

A melanoma aránya 800%-kal megugrott a fiatal nők körében. Minden ötödik amerikai felnőttnél 70 éves korig bőrrák alakul ki, és egyre több nőnél alakul ki bőrrák viszonylag fiatalon. A szakértők a szoláriumokat tartják a rák arányának növekedéséért a legfőbb felelősnek.

Egy szoláriumban eltöltött alkalom körülbelül 20 százalékkal növeli a melanoma kockázatát. 

Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia (AAD) új kutatása megállapította, hogy a melanoma – a bőrrák leghalálosabb formája – előfordulási aránya majdnem 800 százalékkal nőtt meg a 18 és 39 év közötti nők körében 1970 és 2009 között.

A bazális sejtes karcinóma előfordulása körülbelül 145 százalékkal nőtt, és a laphámrákról szóló jelentések is közel 263 százalékkal emelkedtek. A veszélyes ultraibolya-sugárzás (UV) – különösen a szoláriumból származó – jelentősen növelheti a bőrrák kialakulásának esélyét. És mivel a bőrrák kialakulása évekbe telhet, előfordulhat, hogy sok fiatal nem tartja szem előtt a kockázatokat.

„Tudjuk, hogy az UV-fény káros hatással van a bőrünkre, különösen fiatalkorban, és tisztában vagyunk azzal is, hogy a fiatal nők gyakrabban használnak szoláriumot, mint férfi társaik. A bőrrák kialakulása viszonylag hosszú, de az első diagnózist mostanában egyre fiatalabb korban látjuk” – közölte dr. Trevan Fischer sebész onkológus.

Megvan a tettes

Úgy tűnik tehát, hogy a szoláriumok a fő bűnösök a bőrrák arányának drasztikus növekedésében. Míg az emberek az elmúlt években egyre ritkábban használják a szoláriumokat, a becslések szerint sokan még mindig túl sok időt töltenek el benne. A szoláriumokból kibocsátott UV-sugárzás rendkívül intenzív. Egy szoláriumban eltöltött alkalom körülbelül 20 százalékkal növelheti a melanoma, a laphámrák kialakulásának kockázatát körülbelül 67 százalékkal, és mintegy 29 százalékkal a bazális sejtes karcinóma kialakulásának esélyét.

Bár úgy tűnik, a kockázat nem éri meg, sok fiatal figyelmen kívül hagyja a figyelmeztetéseket, és továbbra is a káros UV-sugarak alatt barnul, ami a fiatal nők körében tapasztalható bőrrák jelentős megugrásának oka lett végül.

„A korábbi tapasztalatok alapján arra számítottunk, hogy bazális sejtes karcinómákat fogunk látni idősebb betegeknél a napfénynek kitett területeken, például az arcon. Ehelyett mostanában ugyanezeket a bőrrákokat látjuk a hasüregben és más olyan helyeken, amelyek nincsenek rendszeresen kitéve a napnak, méghozzá olyan fiatal nőknél, akik szoláriumot használtak” – mondta dr. Jennifer Stein, a NYU Langone Health bőrgyógyászprofesszora.

Csak óvatosan a napon!
Fotó: riccardo bianchi / Getty Images Hungary

A bőrrák korai felismerés esetén jól kezelhető

Az egészségügyi szakértők leginkább amiatt aggódnak, hogy a melanoma egyre terjed.

„A melanoma messze a leghalálosabb bőrrák a három leggyakoribb forma közül” – mondta Fischer. „Ez azért van, mert képes az egész testben elterjedni, még akkor is, ha csak kis elváltozások jelennek meg a bőrön.”

Ha elég korán észlelik, a melanoma az immunterápia és a célzott gyógyszerek mellett műtéttel is gyógyítható. A bazális és laphámsejtes karcinóma azonban általában későbbi életkorban fordul elő, de ez gyorsan változik. Ezek a rákos megbetegedések általában a legtöbb napfénynek kitett területeken alakulnak ki – például a fej, a nyak, az arc, a kéz és a karok környékén. Kevésbé valószínű, hogy átterjednek a test más részeire, de tovább növekednek, hacsak nem távolítják el őket sebészeti úton – jegyezte meg Stein.

A bőrrákot kezdetben nehéz észrevenni, ezért nagyon fontos, hogy az ember gyakran ellenőrizze bőrét, és rendszeresen látogasson el bőrgyógyászhoz. 

Idézőjel ikon

„A fényvédelem fontossága az élet korai szakaszában kritikus fontosságú a melanoma kockázatának csökkentésében, különösen a súlyos vagy hólyagos leégések elkerülésében”

– figyelmeztetett Fischer.

Azt javasolja, hogy viseljünk olyan fényvédő krémet, amely blokkolja az UVA- és UVB-sugárzást is, és kerüljük a napozást csúcsidőben – 10 és 16 óra között. Legyünk inkább árnyékban, viseljünk védőruházatot, és körülbelül kétóránként alkalmazzuk újra a fényvédőt.

Idézőjel ikon

„Ha az ember védi bőrét, továbbra is egészséges életmódot folytathat a szabadban, és biztonságban lehet a napsütésben”

– foglalta össze Stein.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.