9 fontos érv, amiért még ma kezdd el a reggeli sétát – nem csak az alakod lesz jobb

Olvasási idő kb. 3 perc

A séta az egyik legkönnyebb mozgásforma, ráadásul már meglepően kevés is jó hatással van az egészségre. Lássuk, miért érdemes már reggel letudnod a napi adagod belőle.

Egy ausztrál fizikai aktivitási irányelv szerint egy egészséges felnőttnek minimum 75-150 percet kellene hetente mozgással töltenie, legyen szó rendszeres futásról, otthoni edzésekről vagy akár sétáról.

Ma már azt is tudjuk, mennyi ajánlott belőle: hét-nyolc kilométernek felel meg az a 10 ezer lépés, melyet egészségünk érdekében érdemes megtennünk. A tízezer lépés szabálya a véletlennek és egy japán lépésszámláló gyártójának köszönhető. Mára kísérletek is alátámasztották, hogy 7-13 ezer lépést érdemes megtenni azért, hogy egészségesebbek legyünk, de annak idején nem tudományos kísérletek alapján döntöttek úgy, hogy ez legyen az ajánlott szám.

A sétával kezdődő nap előnyei

1. Több energiád lesz

Ha sétával kezded a napot, az több energiát adhat a nap folyamán. Ha a szabadban sétálsz, ez különösen igaz. Tanulmányok azt mutatják, hogy azok a felnőttek, akik 20 percet sétáltak a szabadban, több vitalitást és energiát tapasztaltak, mint azok, akik 20 percet sétáltak bent.

Egy kisebb kutatás, melyet 18 olyan nő körében végeztek, akik alváshiányban szenvedtek, azt is kimutatta, hogy 10 perc lépcsős sétától energikusabb lettek, mint egy csésze kávétól. 

Nyaraláson is végezhető
Fotó: Diane Keough / Getty Images Hungary

2. A kedved is jobb lesz utána

A reggeli sétának élettani előnyei is vannak. A séta segíthet javítani az önbecsülést, fokozza a hangulatot, csökkenti a stresszt, a szorongást, enyhíti a depresszió tüneteit, és mérsékeli a depresszió kockázatát. A legjobb eredmény érdekében próbálj meg 20-30 percet sétálni legalább a hét 5 napján.

3. Letudod vele a napi mozgást

A reggeli séta egyik előnye, hogy az ember befejezi az aznapi fizikai tevékenységét – még mielőtt bármilyen családi, munkahelyi vagy iskolai kötelezettség keresztülhúzná a délutáni edzést.

4. Segít leadni a túlsúlyt

A reggeli séta segíthet elérni fogyással kapcsolatos céljainkat. Mérsékelt tempójú séta 30 percig akár 150 kalóriát is elégethet, aminek hosszú távon látható eredménye lesz.

5. Egészségesebb leszel

A séta számos előnnyel járhat az egészséged szempontjából, beleértve az immunitás erősítését, valamint a különböző, nem kívánt egészségügyi állapotok megelőzését és kezelését. Tanulmányok rámutattak, hogy a napi 30 perces séta 19 százalékkal csökkentheti a szívbetegségek kockázatát. Ha az ember cukorbeteg, jó ha tudja, hogy a séta segíthet csökkenteni a vércukorszintet is.

Még az élethosszt is megnöveli, és csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek, valamint bizonyos rákos megbetegedések kockázatát.

6. Az izmokat is erősíti

A séta erősítheti a láb izmait. A legjobb eredmény elérése érdekében járj mérsékelt vagy gyors tempóban. Ha van még energiád, adj hozzá láberősítő gyakorlatokat, például guggolást és kitörést hetente többször az izomtónus növelése érdekében.

7. Segít, hogy tisztábban gondolkodj

A reggeli séta egész nap javíthatja az összpontosítás képességét. Egy friss tanulmány úgy találta, hogy az idősebb felnőttek körében, akik reggel sétával kezdték a napjukat, javultak a kognitív funkcióik, összehasonlítva az ülő életmódot folytatókkal.

A séta segíthet kreatívabban gondolkodni. A kutatások azt mutatják, hogy a séta az ötletek szabad áramlását nyitja meg, ami segíthet a problémamegoldásban, jobban, mint amikor az ember ülő pozícióban van. 

8. Jobban alszol

A reggeli séta segíthet később jobban aludni. Egy kisebb, 2017-es tanulmány során 55 és 65 év közötti idősebb felnőtteket figyeltek meg, akiknek nehézségei voltak az éjszakai elalvással, vagy enyhe álmatlanságban szenvedtek.

Azok, akik reggel edzettek (és nem délután vagy este), jobb alvásminőséget tapasztaltak éjszaka. Több kutatásra van azonban szükség annak megállapítására, hogy a reggeli edzés miért lehet jobb az alváshoz, mint az éjszakai edzés.

Akár egy shopping is lehet az apropója
Fotó: Sneksy / Getty Images Hungary

9. Egész nap egészségesebb döntéseket hozol majd

Ha az ember egy sétával kezdi a napot, az egészségesebb döntések meghozatalára késztetheti a nap folyamán. Séta után bárki energikusabbnak és frissebbnek érezheti magát. Amikor lecsökken az energiád vagy fáradt vagy, nagyobb valószínűséggel nyúlsz egészségtelen (gyorsan elkészülő) harapnivalók vagy energiafokozók után. A reggeli séta arra ösztönözhet, hogy egészséges ebédet és délutáni fogásokat válassz.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.