„Egyszer volt, hol nem volt…” – hogyan segít a meseterápia?

Olvasási idő kb. 3 perc

Ma már többnyire csak a gyerekeknek olvasunk mesét, pedig felnőttként is érdemes behatóbban foglalkozni vele: a meseterápia segíthet megteremteni belső harmóniánkat és kiaknázni rejtett erőforrásainkat.

A mese gyerekkorunktól kezdve jelen van az életükben, és sokféle módon kapcsolódhatunk hozzá: eleinte hallgatjuk, később olvassuk, majd mi magunk meséljük; sőt, ma már terápiás formában is alkalmazható. De hogyan kell elképzelni egy meseterápiás foglalkozást, és miért jó ez mentális egészségünk szempontjából?

„Legszívesebben azt mondanám, hogy nem elképzelni kell, hanem kipróbálni, mert valóban különleges élmény” – mondja Tóthné Muráncsik Mónika irodalom- és meseterapeuta, aki csoportos foglalkozások során ismerteti meg az érdeklődőket a mesék mágikus és személyiségformáló erejével. „Kiragad a mindennapokból, és egy másik, varázslatos világba repít, ahol egyrészt minden lehetséges, másrészt pedig a mesei világot vizsgálva új nézőpontok is megjelennek. Segítségükkel ráismerhetünk saját problémáinkra, és egyben kulcsot is kaphatunk ahhoz, hogy milyen lehetőségeink vannak a változásra, milyen megoldások kínálkozhatnak számunkra” – folytatja a szakember.

Tóthné Muráncsik Mónika meseterapeuta
Fotó: Cserna Sára

A legkisebb királyfi és az öreg király

A népmesék hosszú évszázadokon át érlelődtek, és számos szállal kapcsolódnak az őket alkotó népcsoport világképéhez és hiedelemvilághoz. A közösség legfontosabb értékei és bölcsessége őrződött meg a népmesékben, amelyek ezáltal általános és örök érvényű igazságokat közvetítenek, amelyekhez mindannyian tudunk kapcsolódni. A mesével való foglalkozás során kollektív tudattalanunk bevonódik, és a mese archetípusos szimbólumait (a hős, a gonosz mostoha, a legkisebb királyfi, az öreg király, a fa, a kút stb.) a saját életünkre vonatkoztatjuk. A meseterápia szerint a hős küzdelmei a természetfeletti erők világában, megpróbáltatásai, majd az elnyert jutalom a mese hallgatóját is segíti abban, hogy megküzdjön a saját életének nehézségeivel, vagy megtalálja azokra a megfelelő megoldást. A szereplőkkel való azonosulás során az ő küzdelmeikben saját nehézségeinkre ismerünk, megelevenednek ősi és aktuális félelmeink és vágyaink. 

A mesehős utazása tehát utazás saját lelkünk mélyére is.

Többféle meseterápiás módszer létezik, de közös pontjuk, hogy szövegként kizárólag meséket használnak. „Az, hogy milyen meséket tekintenek alkalmasnak a munkára, és hogy pontosan milyen eszközök a dominánsak, a különböző műhelyeknél eltérhetnek, de többségében a népmesék, azok motívumrendszere jelenik meg a foglalkozásokon. Én csakis magyar népmeséket viszek a csoportjaimnak” – árulja el Mónika. „A meseterápiás foglalkozások jellemzője egy sajátos eszközrendszer, amelynek segítségével a terapeuta segíti a résztvevőket abban, hogy minél teljesebben átéljék a mese tartalmát. Természetesen nem csupán a szó szerinti jelentésre kell gondolni: a foglalkozásokon feltárulnak a mese szimbolikus tartalmai is, amelyeket ha a csoporttagok magukra, a saját életükre vonatkoztatnak, komoly önismereti kérdésekre világíthatnak rá: „Egy meseterápiás foglalkozássorozat segíthet feloldani azokat az elakadásokat, rejtett fájdalmakat, amelyeket észrevétlenül viszünk magunkkal napról napra. Mindenképpen mentális támogatást jelent, önmagunk jobb értését, belső harmóniát teremthetünk általa, és erőforrást nyerhetünk belőle” – mondja a szakember.

Feltárulnak a mese szimbolikus tartalmai is
Fotó: Boris SV / Getty Images Hungary

Minden megszületett alkotás hasznos

A meseterápiás foglalkozások módszerenként eltérhetnek felépítésükben is. „Az általam tartott foglalkozásokon a szöveg meghallgatása előtt és után is dolgozunk képkártyákkal vagy rajzzal. A foglalkozások gerincét az aktív beszélgetés képezi, de írással is segítjük a mesemunkát” – avat be Mónika. Természetesen nem kell aggódni, ha valaki nem érzi magában a művészi vénát: „Nem baj, ha valaki nem tud rajzolni, vagy úgy érzi, nincs írói vénája, itt minden megszületett alkotás szép, jó és lélektanilag hasznos” – hangsúlyozza. Mint minden önismereti csoportban, itt is annak számára lesz igazán gazdagító a folyamat, aki aktívan részt vesz a foglalkozáson fizikailag, gondolatban és lélekben egyaránt.

Amikor a varázslat életre kel

Muráncsik Mónika szerint bármilyen korú résztvevőnek tartogat meglepetéseket és önismereti hozadékot a meseterápia: „Vannak természetesen kifejezetten gyerekekkel dolgozó meseterapeuták is, de ha a mesék mélyére nézünk, észrevehetjük, hogy ezek sokszor inkább felnőtteknek szóló történetek. Épp ezért bármilyen korú is a résztvevő, bizonyosan megtalálja a maga történetét a mesében. Engem pedig mindig lenyűgöz, hogy milyen erősen, bizalommal tudunk egymás felé fordulni, és hogy mindenkire milyen erősen hat, amikor a varázslat életre kel.”

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.