Lelki társ vagy cellatárs? Ez történik a kapcsolattal a rózsaszín köd után

Olvasási idő kb. 3 perc

Lelki társad vagy cellatársad a párod? Nem mindegy, hogyan alakul a kapcsolatotok, de tehettek érte, hogy az előbbi kategóriába kerüljetek.

Valljuk be őszintén, azért a legtöbbünk még mindig hisz az évtizedeken átívelő, tartós párkapcsolat koncepciójában, még ha pillanatnyilag nem is feltétlenül ezt keressük. Szép gondolat, hogy egy pár hosszú éveken keresztül kísérje egymást az élet kanyargós ösvényén, együtt túljutva az akadályokon, amelyeket a sors eléjük pottyant. Azonban mindannyian nagyon jól ismerjük, hogy a szerelem korai, rózsaszín ködös szakasza után már nem olyan gördülékenyen mennek a dolgok, mint korábban. Judith Orloff, a Pozitív energia és a The Empath’s Survival Guide: Life Strategies for Sensitive People szerzője arra ad tippeket, miként előzzük meg, hogy lelki társunk a cellatársunkká váljon.

A párkapcsolat négy szakasza

A szerelem négy szakaszból áll, amelynek csupán a legelső fázisa az a mindent elsöprő romantikus filmérzet, amelyet a mozivásznon látni szoktunk. A romantika szakaszára a leginkább a sztereotipikus „rózsaszín köd” kifejezés illik: képtelenség másra koncentrálni a randipartneren kívül, az emberi test pedig boldogságkoktél gyártásába kezd. Amikor a köd felszáll, a hatalmi harc szakaszába csöppen a szerelmespár, és kezdik meglátni a másik hibáit: több a félrekommunikálás, a vita és az összetűzés. Amikor ezen sikeresen túljutottak, a stabilitás fázisába érnek, amelyben már nyugodtabban képesek kezelni a nézeteltéréseket és különbségeiket, azonban a nagy nyugodtság unalomba is torkollhat, ha nem vigyáznak. Végül az elköteleződés szakaszába érnek, amikor már azt mérlegelik, hogy alkalmas-e a másik egész életen át tartó partnernek. 

Ha sikerül biztos alapokra felépíteniük mindezt, kapcsolatuk minden bizonnyal boldogan fog folydogálni hosszú éveken át. Ehhez szükséges a biztonságérzet, az őszinte érdeklődés a másik iránt, a kölcsönös tisztelet, az általános boldogságérzettel járó fejlődés, a baráti viszony és a közös jövőkép kialakulása is. Fontos, hogy a láthatatlan és érzelmi munkákat is meg tudják osztani egymással, hogy ne szipolyozza le az egyiküket az egész kapcsolat jólétének fenntartása.

Nem mindegy, hogy lelki társai vagy cellatársai vagytok egymásnak a kapcsolatotokban
Fotó: dr911 / Getty Images Hungary

Hogyan tartsuk fenn a „lelki társ” érzetet?

Orloff szerint a lelki társ egy olyan személy, akivel mély kötődést éltek meg, és akivel képesek vagytok arra, hogy egymást inspirálva fejlődjetek érzelmileg és spirituálisan olyan magaslatokig jutva, ahová egyedül nem értetek volna el. Ez az ember lehet egy szerető, egy barát, egy munkatárs, vagy egy tanár is. Amikor a rózsaszín köd szakasza lezárul, felütik fejüket a konfliktusok és a megoldatlan érzelmi terhek. Ha ezeket meg tudjátok tanulni kezelni, mindketten sokat nyerhettek a kapcsolatotokból. Ehhez Orloff a következő tanácsokat adja:

  1. Állítsatok fel egészséges határokat az időtöket és a másik rendelkezésére álló energiátokat illetően (pl.: „Szeretnék kimozdulni veled, de csak egy órára”).
  2. Fejezzétek ki az autentikus szükségleteiteket (pl.: „Most egy kis énidőre van szükségem”, vagy „Szükségem lenne rá, hogy meghallgasd az érzéseimet valami kapcsán”).
  3. Találjátok meg az egyensúlyt, amelyben ugyanannyira meg tudjátok hallgatni egymást, amelyben a fókusz nem tolódik el egyik irányba sem: ez az igazi intimitás kulcsa.
  4. Fontos, hogy reális elvárásokat támasszatok a lelki társi kapcsolatotoknak: a másik nem a megmentőtök, a saját fejlődésetekért ti vagytok a felelősek, nem a másik.

A túlzott elvárások ellen int az a 2021-es tanulmány is, amely azt kutatta, hogy a tartósan boldog párkapcsolathoz szükséges, hogy a felek képesek legyenek szemet hunyni párjuk tökéletlenségei felett. Talán az örökké tartó párkapcsolat a 21. században sem kell, hogy a tündérmesék birodalmára szorítkozzon.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.