Ha nem veszel feleségül, szakítunk: érdemes-e ultimátumot adni a másiknak egy kapcsolatban? Knapek Éva válaszol

Olvasási idő kb. 6 perc

Utánajártunk, mennyire etikus egy egészségesen működő párkapcsolatban „házasodjunk meg vagy szakítsunk” ultimátumot adni párunknak. Knapek Éva klinikai szakpszichológus is megosztotta velünk, mit kell tudni a kapcsolati ultimátumokról.

A Netflix új valóságshow-ba öntött szociális kísérlettel rukkolt elő áprilisban, amely Az ultimátum: Házasság vagy szakítás címet viseli. A már jól ismert és több évados Vak szerelem című műsor készítői hozták létre ugyanazzal a műsorvezető házaspárral, Nick és Vanessa Lachey-vel az élen. Ezúttal azonban nem a két ember között kibontakozó kapcsolatot és szerelmet követhetik nyomon a nézők, hanem már hosszú kapcsolatokban élő párokat mutatnak be, akiknél az egyik fél már házasodna, a másik viszont nem, így az előbbi ultimátumot adott társának: házasodjanak össze, vagy szakítsanak. Ennek kapcsán néztünk utána, a szakemberek mit gondolnak általában véve az ultimátumadásról a kapcsolatban: vajon jó megoldás, vagy mérgező manipulációról van szó? Knapek Éva klinikai szakpszichológust is megkérdeztük ez ügyben.

Az ultimátum a kapcsolatban

Az ultimátum PsychCentral cikke szerint lényegileg egy fenyegetéssel ér fel, amelyben azt mondjuk párunknak, hogy amennyiben nem teszi meg azt, amit kérünk tőle, akkor számolnia kell a következményekkel. A cikk tehát élesen elkülöníti az ultimátumot az egészséges határhúzástól. A megszólaltatott Josiah Teng terapeuta ennél puhábban fogalmaz, ő inkább egy olyan jelzésnek látja az ultimátumadást, amellyel az egyik fél azt üzeni, a kapcsolat sikeres működésének alapfeltételei nincsenek jelen számára a kapcsolatban. Azonban ezt fenyegetés nélkül is le lehet kommunikálni. A szakértő Michela Dalsing érzékletesen mutatja be az ultimátumadás és az egészséges határhúzás közötti különbséget: az ultimátumadás olyan, mintha valakire fegyvert szegeznénk, és így szólítanánk fel a választásra, míg az egészséges határhúzás ahhoz hasonlít, amikor valakit megkérünk arra, hogy tartsa be a törvényeket.

Vajon szétszakít vagy összeköt a „házasodjunk meg vagy szakítsunk” ultimátum? Knapek Évát kérdeztük
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Tonya Lester pszichoterapeuta szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy az a jelenség, amelyet ultimátumadásnak nevezünk, árnyaltabb, mint amit első hallásra feltételeznénk. Lester szerint létezik olyan formája, amelyben nemcsak hogy megfelelő eszköz, hanem az egészséges önbizalom megtartásához szükséges is. Néha egyértelművé kell tenni, hogy mi az, ami elfogadható, és mi az, ami elfogadhatatlan számodra egy kapcsolatban. Amennyiben a párod figyelmen kívül hagyja igényeidet, amelyeket megosztottál vele, érdemesebb továbbállni, hiszen az egészséges önbecsülés alapja, hogy tiszteletben tartsd azokat a szükségleteidet, amelyek annyira fontosak számodra, hogy nem lehet egyezkedni róluk.

Lester hozzáteszi, könnyen bele lehet csúszni egy olyan kapcsolatba, amelyben ezek az alapvető igények nem teljesülnek, ha a másik potenciáljába szeret bele az ember, azonban nem szabad feltenni saját jövődet a másikban rejlő lehetőségekre. Ugyanakkor, ha a párod hajlandóságot mutat a változásra, érdemes lehet kitartani mellette még egy ideig, de mindenképp tűzz ki magadnak egy határidőt, hogy meddig vagy hajlandó egy olyan kapcsolatban maradni, amely nem elégíti ki az igényeidet.

A továbblépés fájdalmas jövőkép lehet, azonban, ahogyan Lester mondja, az elköteleződés nem a cél, hanem a kezdet. Véleménye szerint nem a szakítás a legrosszabb, ami történhet, hanem az, ha az ember éveket pazarol valakire, aki nem képes a teljes elköteleződésre: ha bele is megy az ultimátum teljesítésébe, de nem hajlandó változtatni a viselkedésén, hogy problémáitokat együtt kiküszöbölhessétek, névleg ugyan megszerzed az elköteleződést, viszont a közelség és a bizalom érzete eltűnhet.

Dalsing és Teng egyetértenek abban, hogy az ultimátumadás kétségbeesésből születik meg a kapcsolaton belül. Teng szerint akkor kerül elő, amikor már minden más módot kipróbált az illető arra, hogy áthidalja azt a töréspontot kapcsolatukban, amelytől sarokba szorítva érzi magát, legyen az egy kezeletlen függőség vagy megcsalás miatt. Ekkor nyúlnak az ultimátumhoz az emberek, mint végső megoldáshoz, hogy visszaszerezhessék a kontrollt egy olyan helyzet felett, amelyben eszköztelennek érzik magukat.

Knapek Éva klinikai szakpszichológus válaszolt kérdéseinkre a „házasodjunk meg vagy szakítsunk” ultimátumadás témájában

Knapek Éva válaszolt kérdéseinkre az ultimátumadásról

Hogy még árnyaltabb képet kapjunk az ultimátumadás természetéről, felkerestük Knapek Éva klinikai szakpszichológust, hogy ossza meg velünk, mit tapasztalt praxisában, és miként vélekedik a témáról.

Mit tapasztaltál, általában milyen témák kapcsán szokott előfordulni az ultimátumadás a párkapcsolatokban?

Jellemzően esküvő, gyermekvállalás vagy egy harmadik fél kapcsán gondolják úgy az emberek, hogy ez jó megoldás lehet. Az ultimátum abban a tekintetben nem szerencsés, hogy nem biztos, hogy a másik fél őszintén dönt, s nem csak beszorítva érzi majd magát, s ami nem jött magától, azt lehet, hogy jobb nem így elérni. Viszont egy másik szempontból nagyon is sok haszna lehet: jelzi, hogy a személy elérte a határait, s ebben a formában tovább nem elfogadható számára a kapcsolat, például mert a másik fél nem tud elköteleződni. Ha az ultimátum nem csupán egy üres fenyegetés, lezárását jelentheti egy méltatlan kapcsolatnak. Természetesen sok esetben ultimátum nélkül is eljuthatnak ide az emberek, ha végiggondolják, hogy nekik ez így nem jó, nem fenntartható, nem biztonságos.

Mit gondolsz arról, hogy egyesek egyszerű fenyegetésként értelmezik az ultimátumot?

Szeretném hangsúlyozni, hogy az ultimátumadás nemcsak a manipuláció és az erőszak eszköze lehet, hanem azé is, hogy valaki végre ki meri mondani a saját feltételeit, hogy milyen kapcsolatban érezné jól magát. Ha a másik őszinte, akkor akár tiszta vizet is önthetnek a pohárba. Azonban sajnos elképzelhető, hogy a másik számára olyan félelmetes az elhagyatás, hogy ilyen helyzetben bármit megígér, amit egyébként nem vállalna önként.

Tehát az ultimátumadás lehet egészséges igényfelvállalás is, nem csak toxikus manipuláció?

Mindkét kategóriából kikerülhet ultimátum, sokban függ a körülményektől. Egy, a témát ilyen általánosan körüljáró cikk szerintem nem alkalmas ezeknek a finom különbségeknek a leírására, mert annyira sokféle ember, pár és párkapcsolat van, a legkülönbözőbb körülményekkel. Így nem tudunk meghatározni egy határvonalat, ameddig még egészséges, és ahonnan toxikus már. Mint említettem, a nem toxikus forma több mindent takar, mint egy „most válassz” típusú felszólítást, mégis lehet ultimátumnak tekinteni. De ha csak megfogalmazom, hogy én így nem tudom tovább folytatni a kapcsolatot, s nem a másikat állítom választás elé, máris kevésbé tűnik manipulatívnak.

Úgy is mondhatnánk, hogy az ultimátum helyett az ultimátumot adó személy maga vállal felelősséget a saját sorsáért?

Ezzel megfogalmazza, hogy „én így nem akarom.” Lehet, hogy erre a másik mégis észbe kap, és változtat, de ne ezzel a szándékkal dobálózzunk ilyen súlyú mondatokkal, mert akkor meg elértéktelenednek a szavaink. Sokszor azonban az ultimátumot adó fél nem tud vagy nem akar szakítani, ezért is nyúl kétségbeesésében ehhez az eszközhöz, s azért, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból.

Egy egészséges párkapcsolatban is megjelenhet az ultimátumadás a „házasodjunk össze, vagy szakítsunk” témában?

Ebben a formában ritkán. Azt el tudom képzelni, hogy valaki az mondja: „Nézd, végiggondoltam a kapcsolatunkat, s engem aggaszt, hogy nem tudunk továbblépni. Tudnánk erről beszélni? Te hogy látod?”. Két, kvázi normális személy között is előfordulhat, hogy a kapcsolat megreked, nem tudnak vagy nem akarnak együtt továbbmenni, csak vélhetően azt nem egy ultimátummal fogják, akarják feloldani. Ultimátumot egyébként sem jókedvéből ad az ember, hanem sokszor eszköz hiányában, vagy mert nem bírja elviselni a helyzettel járó bizonytalanságot. Lehetséges, hogy belül úgy gondolja: mindegy, mi lesz, de most már dőljön el.

Min érdemes elgondolkodnia annak, akiben felmerül az ultimátumadás gondolata, mielőtt valóban felhozná ezt a kapcsolatában?

A saját határain, s azon, hogy ha így születik meg egy esküvő, azt hitelesnek érezné-e a másik féltől, vagy meginogna a bizalma a kapcsolatban: „Ha én nem adok ultimátumot, lehet, hogy még most sem kérte volna meg a kezem?”. Érdemes végiggondolnia, hogy most olyan kapcsolatban van-e, amilyen kapcsolatra vágyott, és ha nem, egy esküvő ezt megoldja-e. A legtöbb esetben ezeket a kapcsolatokat nem az elköteleződés oldja meg, hanem a pár külön-külön fennálló és közös problémáinak a megoldása.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.