Így küzdhetjük le a háború miatti szorongást a pszichológusok szerint

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy héttel ezelőtt egy emberként rázta meg a világot a hír, miszerint Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Ilyen helyzetekben teljesen természetes, hogy elveszítjük a biztonságérzetünket, valamint szorongással és félelemmel telnek meg a mindennapjaink. Mit tehetünk saját lelki egészségünkért? Hogyan nyerhetünk némi biztonságot a bizonytalanság közepén? Pszichológusok ajánlásai.

2022. február 24. mindannyiunk életében emlékezetes nappá vált, hiszen a közvetlen közelünkben olyan helyzet állt elő, amivel eddig szerencsés módon csak a történelemkönyvek lapjain találkoztunk. Az orosz–ukrán háború világszinten is komoly kihívásokat okoz, de mindannyian érezhetjük saját magunkon is a szomszédban zajló események hatását. Pszichológusok segítségével igyekszünk támogatást nyújtani ahhoz, hogyan érdemes kezelnünk a helyzetet, és mi az, amit önmagunkért tehetünk.

Amikor elvész a biztonságérzet – a katasztrófák és krízisek lélektana

Egy háború kitörése tulajdonképpen egyfajta katasztrófa. A katasztrófa jogi értelemben olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket nagymértékben veszélyezteti, károsítja. A háború egy mesterséges katasztrófa, de egyben lélektani értelemben vett krízishelyzet is.

Teljesen természetes, ha a háborús hírek hallatán erős stresszt és zaklatottságot érzünk. Bár a helyzet kifejezetten veszélyes, elkerülni és megszüntetni nem tudjuk, valamint abban sem lehetünk biztosak, meddig tart, és hogyan alakul majd. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus szerint ez a kezdeti zaklatottság pár hét alatt lecseng és csökken majd, azonban ennek ellenére is tehetünk most lépéseket, hogy segítsünk önmagunknak és másoknak is megküzdeni a helyzettel.

Mit tehetünk?

Bátran éljük meg az érzelmeinket!

Krízis esetén teljesen rendben van, ha elöntenek a – főként negatív – érzelmek. A szakpszichológus szerint ezeket érdemes megélni, teret adni nekik, ventilálni és megosztani másokkal. Lehetőleg olyanokkal, akik együttérzéssel és semmiképp sem érvénytelenítéssel fordulnak felénk.

Tájékozódjunk, de ne vigyük túlzásba!

A Pszichodiák Alapítvány bejegyzésében a tudatos hírfogyasztás fontosságára hívja fel a figyelmet. Érdemes több hiteles forrásból információkat gyűjtenünk a háborúról, hiszen ezzel csökkenthetjük a bizonytalanságunkat, azonban ahelyett, hogy egész nap megszállottan böngésznénk a híreket, igyekezzünk az egyensúlyra törekedni, és hagyjunk időt magunknak olyan tevekénységekre is, amelyek segítenek kikapcsolni!

A hiteles információk gyűjtése csökkentheti a szorongásunkat, de fontos, hogy ne a hírek olvasása töltse ki az egész napunkat!
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Legyünk empatikusak önmagunkkal!

Az önegyüttérzés gyakorlását emeli ki a Mélylevegő Projekt csapata. Az önmagunk iránti együttérzés segíthet a negatív érzéseink elfogadásában, valamint abban, hogyan fejezhetjük ki kedvességünket, türelmünket és törődésünket önmagunk felé.

Konkrét gyakorlatok, amelyekkel megnyugtathatjuk magunkat

Bár a háborús helyzet megoldása nem rajtunk múlik, a zaklatottságunkat képesek lehetünk enyhíteni az alábbi gyakorlatokkal:

#1 Tudatos légzés

A légzésünk megfigyelése az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy kiszakadjunk a negatív gondolatok és érzések szorításából, valamint megtaláljuk a belső békénket. Végezd a gyakorlatot az alább leírtak alapján:

Irányítsd a figyelmedet a légzésedre anélkül, hogy megváltoztatnád annak aktuális ritmusát! Figyeld meg a levegő áramlását az orrodon keresztül, és azt, ahogyan minden egyes levegővétellel emelkedik és süllyed a mellkasod. Kövesd a légzésed ütemét pár percig! „Belélegzem, odafigyelek arra, hogy belélegzem. Kilélegzem, odafigyelek arra, hogy kilélegzem”

#2 Önmegnyugtatás öleléssel

Ha a hírek érzelmileg túlterhelnek bennünket, az alábbi gyakorlat segíthet megnyugodni a saját testünkhöz való kapcsolódás, a megtartó ölelés és a gyengéd érintés által:

Először figyeld meg: Hogy vagy? Hogy vagy a testedben? A jobb kezed tedd közvetlenül a bal hónaljad alá, megfogva a mellkasod oldalát. A bal kezed helyezd a jobb felkarodra. Adj magadnak pár percet, hogy megfigyelhesd a tenyered alatti érzeteket (például a tested melegét, a ruhád anyagát stb.). Figyeld meg, milyen érzéseket vált ki belőled a kezeid és a karjaid megtartó ereje! Lélegezz mélyeket ebben a testhelyzetben maradva. Figyeld meg, hogy a tested többi része hogyan érzékeli ezt a megnyugtató és megtartó érintést!

Önmagunk megölelése az egyik legjobb módja annak, hogy enyhítsük a háborús hírek okozta szorongásunkat
Fotó: Sophie Mayanne / Getty Images Hungary

#3 Biztonságos hely imaginációja

Az imaginációs gyakorlatok lényege, hogy a képzeletünk segítségével távolodhatunk el a veszélyt jelentő helyzettől és a negatív érzéseinktől:

Képzelj el egy olyan valóságos vagy akár csak a képzeletedben létező helyet, helyzetet, ahol jól éreznéd magad, ahol teljesen el tudnád engedni magad. Figyeld meg, milyen körülmények között tudnád magad még jobban elengedni. Figyeld meg, milyen a hőmérséklet, mit látsz magad körül, mit hallasz, mit érzel. Képzelj el egy olyan helyet, ahol meg tudnál nyugodni, ahol igazán jól éreznéd magad.

A szomszédunkban zajló háború kétségkívül olyan stresszforrás, amely sokféleképpen befolyásolhat minket. A bizonytalanság forrását ugyan nem tudjuk megszüntetni, de arra igenis van ráhatásunk, hogyan kezeljük, és miként reagálunk rá. 

Felhasznált szakirodalom:

Dr. Pusztai, I. (2022): Somatic Experiencing Alapgyakorlatok. Digitális kiadvány

Mogyorósy-Révész, Zs. (2021). Érzelemszabályozás a gyakorlatban. Kulcslyuk Kiadó, Budapest

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sas Krisztina Eszter
Sas Krisztina Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.