A női lét tizenhárom archetípusa – te hol tartasz?

Olvasási idő kb. 5 perc

Minden életkorban megvannak azok az örömök, leckék és lehetőségek, amelyek nélkül nem lenne teljes az életünk. Elizabeth Davis és Carol Leonard Életkör című könyvében tizenhárom női archetípust sorol fel, amelyek egy átlagos nő életében megjelennek. Az archetípusok által jobban megismerhetjük saját viselkedésünket, cselekedeteink mozgatórugóit, vágyainkat, céljainkat.

De mik azok az archetípusok? Carl Gustav Jung szerint olyan ősképminták, amelyek az egymástól messze élő népek kultúrájában, mítoszaiban egyaránt felfedezhetők, ezért egyetemesek. A kollektív tudatalattiból származnak, tehát ha nem is hiszünk bennük, attól még léteznek és hatnak a világképünkre, cselekedeteinkre. Davis és Leonard különböző kultúrákból gyűjtötte össze a női mitológiai alakokat, és tizenhárom archetípust különített el, amelyek így vagy úgy, de minden kultúrában jelen vannak – és jelen vannak a női élet különböző szakaszaiban a mai napig. Természetesen sem a mitológiában, sem az egyéni sorsokban nem különíthető el egy az egyben egyik archetípus sem, hiszen mindannyiunk életében vannak időszakok, amikor egyik vagy másik szerepünk előtérbe kerül, mások pedig háttérbe szorulnak. Egyes fázisokhoz többször is visszatérhetünk, míg mások akár ki is maradhatnak.

Lássuk tehát az archetípusokat!

A Lány

Ez az archetípus fejezi ki azt az énállapotot, amely a gyermekkortól a serdülőkor kezdetéig tart. Ilyenkor még nem zavarnak össze a hormonok, és a párra találás sem nyomaszt. A Lánynak intenzív kapcsolata van saját magával, nem akar megfelelni mások elvárásainak. A Lány szimbolizálja a nyitottságot, bátorságot, kíváncsiságot. Aki negyvenévesen cseréli le a jogászkarriert egy gyermekkori álmára, valószínűleg ehhez az archetípushoz tér vissza.

A Szűz

A Szűz a kamaszkori énünk archetípusa, az első menstruációtól (azaz, ahogy a könyvben szerepel: az első vérmisztériumtól) kezdődik. A nemi érés kezdete ez az időszak, a testünk változik, ingadozunk a függetlenségre törekvés és a felnőttkorral szembeni félelmek között. Később is visszatérhetünk ehhez a szakaszhoz, például akkor, ha valami olyan kalandba vágunk bele, ahol csak magunkra számíthatunk: egyedül utazunk valahová, vagy valamilyen kockázatos döntést hozunk.

A Vértestvér

Ez a szakasz a nők közötti testvériség megéléséről szól, a barátnőket összekapcsoló kötelékekről. Tízes éveink végén – húszas éveink elején érkezünk el ehhez az archetípushoz, ami fontos lehetőségeket kínál a versengés és féltékenység legyőzésére. Nyitott szívvel és nyitott elmével járunk, segítünk egymásnak, támaszai vagyunk egymásnak ebben az időszakban – és később is, ha érettebb fejjel elköteleződünk egy közösség vagy fontos ügy mellett, hozzánk hasonló gondolkodású emberekkel körülvéve.

A Szerető

A párkeresés időszaka ez, amikor egyre inkább sürgetővé válik a kérdés, hogy sikerül-e megtalálnunk azt, akivel le szeretnénk élni az életünket. A barátnők szerepe visszaszorul, és előtérbe kerül a párkapcsolat. Ugyanakkor megfelelő önismerettel és önbecsüléssel kell rendelkezni ahhoz, hogy ezt a feladatot teljesítsük. Ez a legkevésbé korhoz kötött archetípus, hiszen későbbi éveink folyamán is könnyen találhatjuk magunkat újra ebben a helyzetben, vagy eshetünk újból szerelembe.

Az Anya

A könyv szerzői a szülést tartják a második vérmisztériumnak, hiszen ez az élmény a női identitás legmélyére hatol, önfeladásra és fegyelemre tanít. Akik nem vállalnak gyereket, azoknál ez az életszakasz akkor következik el, amikor valamilyen alkotómunka mellett szenvedélyesen elkötelezik magukat. Ha kreatív erőkre van szükségünk, az Anya archetípusa adhatja azt meg.

A Bába

Ebben az életszakaszban a nők már jelentős saját tapasztalattal rendelkeznek, legyen szó egy baba világrahozataláról vagy egy saját kreatív projekt megvalósításáról. Felébred bennünk az igény, hogy ezeket a tapasztalatokat átadjuk, így segítve a nálunk fiatalabbakat. Készen állunk arra, hogy másokat is végigkísérjünk ezeken a folyamatokon.

Az Amazon

Az Amazon válláról már lekerült az anyaság terhe, a gyerekei kirepültek a családi fészekből, és egyszer csak több ideje lesz magára, mint bármikor az utóbbi években. A gyermekek vagy a karrier jó úton haladnak, az Amazon szabadabban dönthet, felfedezheti újra önmagát, új tevékenységekbe kezdhet. Kortól függetlenül minden nő Amazon, aki úgy dönt, hogy független lesz, saját elképzeléseit és saját kreatív késztetéseit valósítja meg.

A Matriarcha

Autonóm, tekintélye van, teljes biztonságban van, mind saját maga, mind a társadalmi helyzete tekintetében. Nyugodt és összeszedett. Amikor learatjuk jól végzett munkánk gyümölcsét, vagy ha vezető szerepben irányítunk egy fontos projektet, énünk Matriarcha-részéhez kapcsolódunk.

A Papnő

A menopauza előtti időszak ez, hormonális instabilitás, nyugtalanság, felfokozott érzelmek jellemzik. Előtérbe kerül a spirituális érdeklődés, a női kötelékek ismét fontosak lesznek. De egyfajta szeretetteljes józanság jellemzi már ezeket a kapcsolatokat: őszinte visszacsatolást nyújtunk a barátnőknek, és cserébe ugyanezt szeretnénk megkapni.

Előtérbe kerül a spirituális érdeklődés
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

A Varázslónő

Befelé fordul, bár tele van energiával, szembenéz legmélyebb félelmeivel. Amikor egy súlyos betegségből épülünk fel, túlélünk egy szerencsétlenséget, kiderül, hogy még ilyen körülmények között is képesek vagyunk önmagunkkal egységben maradni – mi ez, ha nem varázslat?

A Vénség

A Vénség megbékél az elmúlással, tudja, hogy minden elmúlik egyszer, ő maga is. Lezárult a változókor, békességben van önmagával, de tudja, hogy még sok a tennivalója. A Vénséget jelenítjük meg akkor is, amikor humorral kezelünk egy zavaró helyzetet, vagy amikor problémamegoldásunk alapja a dolgok nagyobb összefüggésbe helyezése.

A Sötét Anya

Ez bizony a halál, a vágyakozás vége, amikor már nincs több törekvés az életben. A Bába mások számára könnyíti meg az átmenetet, de a Sötét Anyának magának kell utazásra indulnia az ismeretlenbe. Amikor nagy ugrást teszünk a semmibe, a Sötét Anyát élesztjük fel magunkban, s akkor is vele találkozunk, amikor véget ér egy fontos kapcsolat, vagy elveszítjük egy szerettünket.

Az Átváltoztató

Mindezeken belül pedig ott található az Átváltoztató, akivel minden egyes életszakaszba való átmenetnél találkozunk, különösen akkor, ha nehézségeket okoz korábbi identitásunk maradékától megszabadulni.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.