Mentőöv érzelmi viharok esetére: 10 technika, ami segíthet a mindennapokban, ha hatalmukba kerítenek a negatív érzések

Olvasási idő kb. 4 perc

Hogyan nyerhetjük vissza belső stabilitásunkat, ha úgy érezzük, összecsaptak a fejünk felett hullámok? 10 olyan egyszerű technikát mutatunk, amelyek biztos segítséget nyújthatnak, ha eluralkodnának rajtunk a negatív érzelmek.

Számtalan olyan helyzetbe kerülhetünk életünk során, amely kihívást jelent, és érzelmileg megterhelő számunkra. Elég csak az elmúlt két évre gondolnunk, amely társadalmi és egyéni szinten is számos nehézséget okozott mindannyiunk számára. Ilyenkor sokszor próbára tehetnek minket az intenzíven jelentkező negatív érzések. Érzelmeink kezelésében és szabályozásában pedig gyakran érezhetjük magunkat eszköztelennek. Milyen technikák segíthetnek abban, hogy visszataláljunk az egyensúlyunkhoz, és sikerrel vegyük a különböző, elénk gördített életakadályokat?

Érzelemszabályozási technikák

1. Figyeljük meg a légzésünket!

Álljunk meg abban, amit éppen csinálunk, és puhán hunyjuk le a szemünket. Vegyünk három mély lélegzetet, majd irányítsuk a figyelmünket a légzésünkre. Ne próbáljunk beavatkozni a levegővétel természetes ritmusába, csak figyeljünk arra, ahogyan megtölti a tüdőnket a kívülről beáramló hideg levegő, és ahogy távozik az orrunkon keresztül a jólesően meleg levegő.

2. Tudatosítsuk és fogadjuk el az érzéseinket!

Ahelyett, hogy hagynánk, hogy teljes egészében magával ragadjon minket az érzelmeink vihara, igyekezzünk tudatosan jelen lenni! Tudatosítsuk, milyen érzések vannak jelen bennünk. Anélkül, hogy ítélkeznénk az érzelmeink fölött, vagy mindenáron meg akarnánk őket érteni, csak figyeljük meg őket!

3. „Földeljük le” magunkat!

A földeléssel megszüntethetjük a belső feszültségünket, és a testünket teljesen nyugalmi helyzetbe tudjuk hozni. Üljünk le egy székre, vagy feküdjünk le a földre. Figyeljük meg, milyen pontokon ér a testünk a székhez/földhöz. Igyekezzünk átérezni, ahogy a szék/föld biztonsággal, stabilitással és erővel megtartja minden tagunkat.

4.  Szánjunk időt az öngondoskodásra!

Az öngondoskodás olyan tevékenységeket takar, amelyek segíthetnek megküzdeni a stresszel, valamint rövid és hosszú távon nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Öngondoskodás lehet a megfelelő táplálkozás, az elegendő alvás vagy egy kiadós edzés is.

5. Irányítsuk a figyelmünket a környezetünkre!

Segíthet az érzelmeink kezelésében, ha figyelmünket a belső megéléseink irányából a külvilág ingerei felé tereljük. Nézzünk körül, és figyeljük meg, mennyi mindent látunk! Milyen hangokat hallunk? Milyen szagok, illatok vesznek körül minket? Milyen testi érzeteket tapasztalunk? Ezek milyen érzéseket keltenek bennünk? A lényeg, hogy tudatosítsuk, a jelen pillanatban mi történik körülöttünk, és mi zajlik bennünk!

6. Öleljük át magunkat!

Helyezkedjünk el kényelmesen, és tegyük a két kezünket keresztben a vállainkra. Szorosan kapaszkodjunk önmagunkba! Közben nyugodtan hunyjuk le a szemünket, és igyekezzünk lassan, mélyen lélegezni. Pár perc erejéig maradjunk saját ölelésünk megnyugtató kulcsolásában.

Rengeteg különféle eszköz áll rendelkezésünkre, ha szeretnénk felvenni a harcot a stresszel szemben és visszatalálni a kiegyensúlyozott mindennapokhoz. A lényeg, hogy megtaláljuk azt, amely számunkra hatékony!
Fotó: MarioGuti / Getty Images Hungary

7. Végezzünk örömteli tevékenységeket!

Érdemes végiggondolnunk, milyen helyzetekben és milyen tevékenységek végzése közben érezzük magunkat a legkiegyensúlyozottabbnak és boldogabbnak. Bármikor, amikor növekszik rajtunk a nyomás, igyekezzünk olyan dolgokkal tölteni az időnket, amelyek pozitív érzésekkel töltenek el!

8. Képzeljünk el egy biztonságot jelentő helyet!

A biztonságoshely-gyakorlat során pihenő üzemmódba kapcsolhatunk azáltal, hogy átéljük a nyugalommal kapcsolatos testi érzeteket és élményeket. Ebben pedig az imagináció lesz a segítségünkre: Képzeljünk el egy olyan valóságos vagy akár csak a képzeletünkben létező helyet, helyzetet, ahol jól éreznénk magunkat, ahol teljesen el tudnánk engedni magunkat. Figyeljük meg, milyen a hőmérséklet, mit látunk magunk körül, mit hallunk, mit érzünk. Képzeljünk el egy olyan helyet, ahol meg tudnánk nyugodni, ahol igazán jól éreznénk magunkat.

9. Tereljük el a figyelmünket!

Válasszunk ki a környezetünkből egy tárgyat, és figyeljük meg minden részletét! A formáját, a színét, a hőmérsékletét, az anyagát, a súlyát, ha van, akkor a hangját, az érzetet, amit kelt bennünk. Egy tárgy helyett bátran megfigyelhetjük egy étel vagy ital ízét, vagy a ruhánk érintését a bőrünkön.

10. Érezzünk együtt önmagunkkal!

Gondoljunk bele, hogy ha egy barátunk járna a mi cipőnkben, mit mondanánk neki, hogyan nyugtatnánk meg? Az önegyüttérzés gyakorlása nemcsak abban lehet segítségünkre, hogy saját magunk biztos támaszaivá váljunk a nehézségek idején, hanem egy harmonikusabb kapcsolathoz is elvezet önmagunkkal.

Fontos kiemelni, hogy a fentebbi technikák inkább csak inspirációként szolgálnak, így ne ijedjünk meg, ha valamelyik számunkra kevésbé hatásos. Próbáljunk ki minél több módszert, hogy rátaláljunk azokra az utakra, amelyek visszavezetnek minket a belső stabilitásunkhoz, ezeket pedig gyakoroljuk minden egyes alkalommal, ha úgy érezzük, túlcsordulunk az érzelmeink káoszában.

Felhasznált szakirodalom:

Kiss, A. & Farkas, J. (2020). Mentőöv érzelmi viharok esetére. Érzelemszabályozás a gyakorlatban. Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet.

Mogyorósy-Révész, Z. (2019). Érzelmi regulációs változások krízisben és traumában – a helyreállítást segítő, pszichológiai tanácsadás során alkalmazható módszerek és gyakorlatok. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 20(3), 267–298.

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sas Krisztina Eszter
Sas Krisztina Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.