Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Soós Tibor olyan módon mutatja meg a nők szerepét a történelemben, ahogy eddig senki. Keményebb, mint a gyémánt – Női nagyságok a magyar történelemben című kötetében az egykor élt, de méltatlanul elfeledett magyar női történelmi nagyságokra koncentrál.
Alapvetően a férfiak és a nők teljesen egyenrangúak. Csakhogy a nők szerepét mintha kiradírozták volna a történelemből. Nem is hallunk, nem is tudunk róluk. Mert még mindig uralják gondolatainkat a sztereotípiák. Ma is sokan mondják, hogy a lányok buták. Tényleg? Akkor itt van Polgár Judit sakknagymester története. Azt mondják, a lányok nem erősek? Hát ott van a Tyereskova, aki fölment a világűrbe, és vissza is jött. A nők és a férfiak képességei között nincs különbség, csak a több évszázados hagyományok miatt a „gyengébbik nem” tagjai teljes egészében háttérbe lettek szorítva. Soós Tibor legújabb könyve bemutatja, a férfiak részéről ez mennyire igazságtalan és helytelen volt, az íróval pedig arról beszélgettünk, miért tartja fontosnak ezt a témát.
Miért foglalkoztatja pont a történelem és a nők viszonya?
Történelem–magyar szakos tanár vagyok, és emellett írok. Fikciós történeteket, de történelmi novellákat is. Mindig is érdekeltek a történelmet mozgató vagy abban részt vevő személyek. Korábban már írtam rövidebb cikkeket olyan nőkről, akik aktívan alakították a történelmet, végül két kötetnyit szedtem csokorba belőlük. Emellett pedig tanítok egy vidéki középiskolában.
Mik a tapasztalatai tanárként? Hogy fogadják a tanulók, amikor a történelmet nem tankönyvízűen mutatja be?
A diákok azt szeretik, ha egy történet életszagú. Ha meg tudják belőle ismerni azt, hogyan éltek, gondolkodtak akkoriban az emberek. A bemagolni való évszámoknak, uralkodóknak, csatáknak bármikor utána lehet nézni, de vajon mi mozgatta az akkor élt embereket, miért pont úgy viselkedtek? Azokat az órákat szeretik a legjobban, amelyek személyessé teszik a történelmet. Amikor például Szent Istvánról nemcsak eldaráljuk a kötelezőket, de szót ejtünk a feleségéről, Gizelláról is, aki nélkül első magyar királyunk nem lett volna az, aki. A Keményebb, mint a gyémánt című könyvben nemcsak róla esik szó, de egy sor olyan nőről, akik vagy feleségként vagy anyaként nagy hatással voltak a történelem alakulására. Ők nemcsak adatok, de hús-vér emberek voltak erényekkel és gyarlóságokkal.
Szokott nekik külön mesélni híres nőkről, akik esetleg nincsenek benne a tananyagban?
Igen. A könyvírást is az motiválta, hogy a történelem férficentrikus, elfeledkezik arról, hogy azt férfiak és nők egyaránt alakították. Ennek az az oka, hogy a nőket évszázadokon, évezredeken keresztül egy bizonyos keretrendszerbe illesztették, amit a nők többsége elfogadott, egy részük viszont lázadt ellene, vagy megpróbáltak ezen túllépni. Akiknek sikerült, azok ugyanúgy alakítói lettek a történelemnek, viszont róluk nem esik szó a könyvekben, meg általában az oktatásban sem. Ha megnézzük a magyar középiskolai oktatást, akkor jelentős nők esetén Kleopátráról, I. Erzsébet angol királynőről, Mária Teréziáról, esetleg Viktória királynőről ejtenek szót, és akkor itt a vége, fuss el véle. Az, hogy Magyarországon mondjuk három-négy királynőnek milyen komoly befolyása volt, vagy Nagy Lajos anyukája, Łokietek Erzsébet gyakorlatilag társuralkodója volt fiának, nem is írnak. Én viszont fontosnak tartom, hogy egy teljesen másfajta történelemszemléletet lássunk. Nem azt jelenti, hogy máshogy értelmezzük, hanem másfajta, teljesebb módon szemléljük a történelmet.
Mit gondol, miért hagyták ki a nőket a történelemkönyvekből?
Ennek nagyon sokrétű és régi hagyománya van. A nőket alapvetően mindig gyöngének, érzelmek által meghatározottnak, ezért gyakran gyermeknek tekintették. Azt gondolták, a nők nem tudnak magukra vigyázni, nem tudnak magukról gondoskodni. Hogy képtelenek munkát végezni, igazából csak a gyereknevelés, a főzés, a háztartás vitele az ő feladatuk. Gondoljunk arra, hogy például az ókori Görögországban a nők el se hagyhatták kíséret nélkül az asszonyszárnynak nevezett lakrészt, amelyben éltek. Gyakran el is kellett fátyolozni a hölgyeket, ha kiléptek az utcára, főleg a késő római, bizánci időkben ez egy bevett gyakorlat volt. Nagyon érdekes, hogy egyes vélemények szerint az arabok tőlük, a keresztény hagyományból vették át ezt a szokást, Európában egészen a középkorig elfátyolozták a nők egy részét. Persze eközben minden más szinten is beszűkítették a szerepüket. Aki ebből a szűk keretrendszerből ki akart lépni, azt nagyon nem nézték jó szemmel. Kleopátrát például, aki saját jogán uralkodó személyiség volt, a rómaiak regina meretrixnek, azaz – már elnézést, de – szajha királynőnek hívták, mert elfogadhatatlan volt számukra, hogy egy nő olyan szerepet töltsön be, amit abszolút férfiaknak tartottak fent.
Érdekes belegondolni, hogy a kivételek, az erős nők vajon hogyan tudták kivívni, hogy számba vegyék őket? Hogyan boldogultak ebben a szerepben, és hogyan fogadták őket a férfi döntéshozók?
A válasz a női erőre és befolyásra egészen a XX. századig a megbélyegzés volt. Tehát ha az ember, aki nem egy olyan társadalmi pozíciót töltött be, ami lehetővé tette számára azt, hogy kilépjen abból a szerepből, amit a nőknek szántak, annak szembe kellett néznie az elnyomással. De még azok is küszködtek, akik magasabb pozícióban voltak. Jó példa erre a mindannyiunk által ismert Báthori Erzsébet, aki magyar vámpírként vonult be a köztudatba. Azzal vívta ki az ellenszenvet, hogy miután megözvegyült, nem volt hajlandó újra férjhez menni, és gyakorlatilag egy földbirtokos férfi szerepét töltötte be. Ez nagyon szúrta a rokonság, illetve a közeli-távoli ismeretség szemét, és egy koncepciós pert indítottak ellene, aminek eredményeként egyrészt megfosztották birtokaitól, másrészt pedig várfogságra ítélték, amibe végül belehalt.
Vagy ott van Hugonnai Vilma, aki az első magyar orvosnőként hiába szerzett Svájcban diplomát, Magyarországon csak bábaként dolgozhatott. Elfogadhatatlan volt az, hogy valaki nő létére orvosként praktizáljon, így néha feketén kellett gyógyítania még úgy is, hogy Trefort Ágoston művelődésügyi minisztert személyesen ismerte. Élete második felében is állandó polémiában állt országgyűlési képviselőkkel, akik szemében elfogadhatatlan volt, hogy egy nő tanuljon. Féltették a pozíciójukat, rettegtek tőle, hogy a hagyományok fellazulásával eljön a totális káosz. A XX. században ugyan megtudtuk, hogy ez nem így van, de abban az időben még így gondolták.
Igazából az első világháborút követő nagyon nagy átalakulások során fogadták csak el, hogy a nőknek is lehet olyan szerepük, mint a férfiaknak.
Még harminc éve is elfogadhatatlan lett volna, hogy, mint Sheryl Sandberg, a Facebook második embere, egy ügyvezető igazgató nőnemű legyen.
Van olyan kedvenc történelmi alakja, női harcosa, akit különlegesen tehetségesnek tart?
Tulajdonképpen mondhatnám azt, hogy mindegyik. De ha ki kell emelni valakit, nagyon szimpatikusnak tartom Amelia Earhartot, a pilótanőt. Ő tulajdonképpen az igazi, ízig-vérig modern nő megtestesítője. Emellett mindig is lenyűgözött Egerszegi Krisztina. Ő az az ember, aki mindent elért, amit el lehetett érni, és ezt megfelelő alázattal, és elengedéssel tudta kezelni. A második kötetből Polcz Alaine-t emelném ki, aki egyébként nagyon nehéz életet élt, és a Mészöly Miklóssal kötött házassága sem volt minden szempontból harmonikus. De azokat a traumákat, amiket ő átélt, nagyon magas művészi színvonalon tudta áttranszformálni úgy, hogy senki sem gondolta volna, hogy benne egy ilyen írói talentum van.
Példaképnek tartja őket?
Ezekben a könyvekben nem példaképek vannak. Nem az volt a cél, hogy példaképeket mutassak be, hanem azt, hogy milyen módon tudják a nők a férfiak által megszabott keretrendszert áttörni. Hogyan tudják önmagukat megvalósítani egy férfiak dominálta világban. Ez nem azt jelenti, hogy az illető onnantól kezdve egy nagyon pozitív személy lesz. Jó példa erre Indira Gandhi, aki óriási szerepet játszott India modernizálásában politikusként, de emberként megkérdőjelezhető döntéseket is hozott – gondoljunk csak az indiai sterilizációs programokra és társaira. Vagy ott van Hillary Clinton, aki saját erőből tört föl és jutott el oda, ahova eljutott, de az Egyesült Államoknak nagyon ellentmondásos és megosztó politikusa.
Példás életutak helyett inkább azt néztem a könyv írásakor, hogy kiben mennyi erő és energia van, és ki mutatja meg a legteljesebben azt, hogy nem elég csupán a férfiakra támaszkodni, a férfiak és a nők együtt és közösen tudnak továbblépni vagy létrehozni valamit.
Mint például Szabó Magda és Szobotka Tibor, akik íróként és házaspárként egymást folyamatosan segítették.
Kiket mondana, ha olyan férfiakat kéne kiemelnie, akik a lehető legtöbb segítséget nyújtották akármelyik női úttörőnek?
Michelle Obama esetében lehetne említeni Barack Obamát. Nem politikusként, hanem abból a szempontból, ahogy a feleségével mindig együtt dolgozott. Szabó Magda férje, Szobotka Tibor is illik egy ilyen felsorolásba. De ott van Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs. Házaspárként kezdték, aztán elváltak, de Lengyel Balázs élete végéig segítette Nemes Nagy Ágnes munkáját. Tehát ők is egy nagyon harmonikus munkakapcsolatba kerültek utána. Ott van Periklész ókori görög államférfi is, akinek felesége, Aszpázia kiemelkedően művelt és okos nőként nagyon befolyásos személlyé vált. Periklész társként tekintett rá, s az, hogy ezt el tudta érni még egy olyan zárt társadalomban is, mint az athéni, arra ma azt mondanánk, hogy XXI. századi nőként élte az életét. Végezetül Lorántffy Zsuzsannát és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmet lehetne még említeni. Lorántffy Zsuzsanna a magyar nevelés egyik elindítója volt, nyomdákat, iskolákat, könyvkiadót alapított, a fejedelem pedig mindenben támogatta. Ma úgy mondanánk, hogy szabad kezet adott neki, elismerte a tehetségét, ami nagyon egyedülálló egyébként ebben a korban. A levelezésük is azt mutatja, hogy teljesen egyenrangúként tekintettek egymásra, nem alá- és fölérendeltségi viszonyban éltek, hanem társként kérték ki egymás tanácsát, vagy segítették a másikat munkálataiban.
Lorántffy Zsuzsanna is jó példa arra, hogy az előrelépés nem azt jelenti, hogy férfiak nélkül vagy a férfiakkal szemben, hanem saját magunkat megélve éljük az életünket. Merünk lépni vagy változtatni, ha úgy érezzük, hogy egy dologban jók, ügyesek vagyunk, még akkor is, ha mások ezt nem ismerik el. Ha megvan a képességünk, akaraterőnk, szándékunk és tehetségünk, a határ a csillagos ég.
