Ezt teszi az agyaddal a délutáni szunyókálás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A napközbeni szundikálás egészségre gyakorolt pozitív hatásairól többen értekeztek már. Most egy friss kutatás úgy találta, a délutáni szieszta felfrissíti és élesen tartja az elmét, csökkenti az időskori eltompulás esélyét.

A sanghaji székhelyű Észak-kínai Egyetem tudósai szerint – akiknek tanulmányát a Studyfinds szemlézte – a rendszeres napközbeni alvás több területen is segíti az elme pallérozottságát. Idetartozik a munkamemória, a nyelvi készségek és térbeli emlékezet élesen tartása, ami különösen időskorban fontos, amikor az agyi képességek fokozatos hanyatlásnak indulnak.

Jobban teljesítettek a teszten azok, akik délután is alszanak

A szakemberek először tisztázták a délutáni szundikálás fogalmát – öt perc és két óra között tartó alvásként határozták meg –, majd 2214 fő, hatvan évnél idősebb, nagyvárosban élő kínai állampolgárt kértek fel a kutatásban való részvételre. Az alanyokat kikérdezték alvási, pihenési szokásaikról – 1534 személyről, tehát a résztvevők majdnem háromnegyedéről derült ki, hogy rendszeresen szundít délutánonként –, majd különféle orvosi és pszichológiai vizsgálatoknak vetették alá őket. Ezek között szerepelt az időskori demencia azonosítására szolgáló Mini-Mental Teszt (MMSE) is, egy harminc pontból álló, gyorsan felvehető vizsgálat, mellyel pontos információk nyerhetők az alany kognitív állapotáról.

Érdemes szundítani egyet délután.
Fotó: KMM Productions / Getty Images Hungary

Az MMSE-teszt – melyben többek között a figyelmi, olvasási-írási, felidézési és más képességeket mérik – eredményei sokkal kedvezőbb képet mutattak azon résztvevők esetében, akik saját bevallásuk szerint rendszeresen (legalább heti egyszer) alszanak napközben. Különösen a nyelvi készségek, az emlékezőtehetség és térbeli tájékozódás területén voltak jelentős különbségek – állítja a kutatás vezetője, dr. Lin Szún.

Az immunrendszer működésével függhet össze

De vajon mi okozhatja az eltérést? A kutatók – akik megjegyzik, hogy a vizsgálat megfigyelésen alapult és természetesen nem tekinthető reprezentatívnak – a szervezet biokémiájával és az immunrendszer működésével magyarázzák a feltárt összefüggést. Alvás közben több olyan fehérje termelődik, melyeknek fontos szerepe van a gyulladások és fertőzések leküzdésében, alváshiány esetében pedig megnő a stresszhormon, a kortizol szintje, mely az immunrendszerben gyulladásos választ produkál. Alvásmegvonás hatására az ún. T-immunsejtek száma és aktivitása is csökken a szervezetben. Tehát minél többet és jobban alszik valaki, annál könnyebben lép fel a szervezete a gyulladások ellen. Nem véletlen, hogy minél hajlamosabb valakinek a szervezete a gyulladásra, az illető annál gyakrabban hajtja álomra a fejét, sokszor napközben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.