Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Életünk első évei vitán felül a legfontosabb időszak lelki egészségünk, jóllétünk, megküzdőképességünk kialakulása szempontjából. Személyiségfejlődésünk ilyen korai traumái egy életen át feldolgozhatatlanok maradhatnak. A gyereknek ilyenkor 0–24-ben az anyja mellett a helye (vagy az anyának a gyerek mellett) – mondják sokan, nem is teljesen alaptalanul. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy az egészséges lelki fejlődéshez nem a végletekig kizsigerelt szülőn át vezet az út, az anya is ember, jó lenne tehát valamilyen egyensúlyt találni. Pszichológus szakértőinket ma arról kérdeztük, hogyan hat a bölcsődés lét a gyerekek lelki fejlődésére, mindenképpen káros dolog-e beíratni a sajátunkat, és hol található az optimális megoldás.
Pszichológusaink, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely és az Önsegítő személyiségfejlesztő műhely alapítói mondják el gondolataikat, meglátásaikat.
Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Kuna-Várhelyi Gábor: A bölcsi önmagában nem árt. A bűntudat annál inkább
Banális, de muszáj ezzel kezdeni: a gyermekkori fejlődés – és benne az ezt elősegíteni szándékozó erőfeszítés, a gyermeknevelés – egy hosszú távú, többszereplős és soktényezős folyamat. Egy ennyire összetett rendszerben lehetetlen egy dologról egyértelműen megállapítani, hogy káros vagy hasznos. Minden jelenség és esemény egy hosszú történet egy-egy elemét képezik. Árt, semleges, vagy netán használ a bölcsőde? Önmagában nem eldönthető, a teljes történettől függ.
Ha a teljes fejlődési folyamatot nézzük, talán a szülői szerep meghatározása is könnyebb: olyan stabil és biztonságos érzelmi légkör megteremtése a gyermekünk számára, ahol folyamatosan tapasztalhatja, hogy a szülő szeretete tartósan, minden feltételtől mentesen elérhető. Biztonság, stabilitás és feltétel nélküli szeretet. Ha ez megvan, vajon károsítható vagy lerombolható-e azzal, hogy a gyermekünkre néhány órában egy biztonságos és barátságos környezetben kedves nénik vigyáznak, és a kortársaival kell játszania? Hát, legalábbis nem hangzik katasztrofálisnak.
Egy dolog egész biztosan nem használ a gyerek fejlődésének: a bűntudatos szülő. Ha bölcsibe kellett adni a gyereket, és szenvedek ettől, az frusztrálttá tesz, és rombolja a szülői alkalmasság érzését. Azt pedig nehéz lesz jól csinálnom, amiben alkalmatlannak érzem magam. A bűntudatos szülő szenved, görcsössé válik, és túlkompenzál. És ezzel sajnálatosan távol kerül az eredeti céltól, a nyugodt, minden akadálytól mentes szeretetkapcsolattól a gyermekkel.
De azzal sincs szegény gyerek kisegítve, ha a szülő végül otthon marad, miközben attól retteg, hogy lehet ennyire kevés pénzből megélni, vagy attól, hogy oda az eddig felépített karrier, és veszni látszanak a fontos személyes célok. Képes egy rettegő, aggódó, szenvedő szülő teljes biztonságot és a fejlődéshez ideális érzelmi légkört biztosítani a gyermeke számára? Nem képes. Mindettől függetlenül a bűntudat fenntartásáról, ha más nem, a társadalom, amiben élünk, gondoskodik majd. A kultúránkban még mindig nagyon erősen él az alapelv, hogy a gyereknek legalább három évig otthon a helye. A fejlődéspszichológusok nyugodtan nézhetnek más elfoglaltság után, mert a gyermekkori fejlődéshez mindenki tökéletesen ért, a szabályok pedig világosak, vitának helye nincs. A bölcsőde rossz, a gyermekét bölcsibe küldő szülő pedig szívtelen, rabságba taszítja azt a szegény gyereket.
A bölcsődébe kerülés a gyermek számára szeparációs helyzet. Okozhat-e a szeparáció, a szülőtől való kényszerű elszakadás túlzott érzelmi megterhelést a gyermek számára? Okozhat. Járhat ez a szülő-gyerek kapcsolat, a kötődés károsodásával? Járhat. De ez közel sem törvényszerű. Hogy ez a szeparáció végül jár-e túlzott terheléssel és károsító hatással, az addig kialakított kötődés biztonságától függ. Ha ez megvan, és stabil, egy pillanatra meginoghat (lásd beszoktatás), de hamar várható a rendeződés. Ezzel szemben sajnálatosan gyakori az is, hogy hiába van otthon a gyermek a szülővel három, öt vagy hat évig, a kötődés mégsem megfelelő.
Tartsa magát szerencsésnek, aki megengedheti, hogy 3, vagy akár több évig otthon maradhat a gyermekével. De tegyük hozzá újra: ez önmagában nem érték. Akkor válik azzá, ha ezt az ajándék időt a gyermekünk érzelmi biztonságának megerősítésével tudjuk tölteni. És ne tartsa magát bűnösnek, aki ezt nem tudja, vagy nem szeretné megtenni. Ha a gyermeknek bölcsibe kell mennie, de útravalóul a biztos kötődést és a feltétel nélküli szeretetet kapja, nem fog hiányt szenvedni reggeltől délutánig.
Szalay Ágnes: Nem a bölcsivel van baj
Magyarország elég egyedülállóan kezeli az anyák szülés utáni otthon maradását, kivételesen hosszú ideig tart a szülési szabadság, majd az azt felváltó egyéb lehetőségek. Ez már talán több mint fél évszázada így van, és a gyakorlat mellett kulturálisan is nagyon hangsúlyos vélemény az, hogy a gyereknek hároméves koráig az anyja mellett a helye. De legalább kétéves koráig. Na de minimum egy évig! Elég széles körű társadalmi konszenzus van ma itthon arról, hogy mondjuk a gyerek egyéves kora előtt az anyának visszamenni dolgozni minimum felelőtlenség. Hiába fordul elő egyre gyakrabban, még azt hiszem, az is megütközést válthat ki, ha a gyermek saját édesapja váltja fel az anyát a baba néhány hónapos korában.
Ez a nézet a pszichológia tudástárából is táplálkozik, lehet hivatkozni a kötődéselméletre, a korai fejlődés fontosságára, arra, hogy nagyjából minden eldől 1-3-6 éves korig. Itt van a szoptatás is, amiről azt gondoljuk, hogy nagyon fontos a gyerek számára, és minél tovább tart, annál jobb – ezzel alapozzuk meg az immunrendszerünk ellenálló képességét. Ezekben mind sok igazság van.
A biztonságos kötődés a kisbaba elsődleges gondozójához (figyelem: nem anya, hanem elsődleges gondozó; egy olyan személy, aki biztonságot adón folyamatosan jelen van a baba életében, lehet apa, nagymama, dadus is), jelen tudásunk szerint valóban kialakít egy belső munkamodellt a gyerekben arról, hogy milyen a világ, és milyenek ebben a világban az emberek, illetve mennyire kompetens, cselekvőképes ember ő. Ha a kötődése biztonságos, akkor a világot biztonságos helynek észleli, nincs oka szorongani, stresszelni, az emberekben mer bízni, hiszen nem csalódik bennük, és van magabiztossága, hogy önállóan felfedezze a világot, ezáltal minél több fontos tapasztalatot, tudást szerezzen róla.
A kötődési stílus kb. egyéves korra alakul ki, így, mivel általában az anya az elsődleges gondozó, valószínűleg jót tesz a babának, ha ebbe a folyamatba nem rondít bele az, hogy egyszer csak elszakítják az anyjától. Ugyanakkor, ha az anya megfelelő érzékenységgel bánik a babájával, akkor még egy ennél korábbi „elszakadás”, napi több külön töltött óra is belefér, ha a maradék időben harmonikus a kapcsolat. A szoptatás is olyan dolog, hogy természetesen sok szempontból jó, ha megvan, de akkor sem történik végzetes katasztrófa, ha nem szoptatnak, hanem tápszerrel etetnek egy kisbabát.
Az sem lényegtelen kérdés, hogy az otthon maradó anya hogyan bánik a gyerekével. Sajnos attól, hogy valaki anya, és mindennél jobban szereti a gyerekét, még nem biztos, hogy igazán jól tud bánni vele. Ha például szorongó, akkor ezt az életérzést közvetítheti, és a gyermekére esetleg sokkal jobban hatna egy kiegyensúlyozott, nyugodt pedagógus jelenléte a nap néhány órájában, mint az örökös együttlét az anyjával.
De ha azt is tételezzük fel, hogy az anya adhatja a legtöbbet a gyerekének, és tényleg nagy előnnyel indulnak azok hároméves korukban, akik végig mellette voltak – ez akkor is kevés a boldogsághoz. Bár tényleg sok tudatalatti viszonyulás és érzelmi előhuzalozottság eldől fiatal gyerekkorban, a személyiségünk, magabiztosságunk, kommunikációnk minősége, érzelmi intelligenciánk még messze nem alakult ki. Ezeket pedig már nemcsak a család, a szülők, hanem a kortársak, a pedagógusok, az intézményi légkör, a tananyag, a társadalmi hangulat formálja. Ez pedig nálunk itthon nagyon nincs rendben!
Sokkal fontosabb lenne az oktatásba – már a bölcsődétől kezdve – többet invesztálni, mint az anyák otthon maradását erőltetni. Lényegesen nagyobb mentálhigiénés előnyre tennének szert a gyerekeink, ha bölcsődétől 16-18 éves korukig olyan intézményekben töltenék az idejüket, ahol kipihent, társadalmilag megbecsült pedagógusok támogatnák őket személyiségük kibontakoztatásában. Ahol az esetleges sorból kilógásukat, másságukat vagy gyengeségüket elfogadják, ahol megtanulnak nagyon különböző emberekkel együttműködni, ahol kérdezhetnek és hibázhatnak, ahol nagy hangsúly van a közösségépítésen és az érzelmi intelligencia fejlesztésen. Ha ezek a tényezők megadatnának a gyerekeinknek, akkor nagyobb előnnyel indulnának neki a boldog életnek, mint ami előnyt a bölcsőde kihagyása jelent.
Arról nem beszélve, hogy mennyi toxikus, bántalmazó, rossz mintázatokat örökítő család van ma Magyarországon. Az a közfelfogás, hogy egy-két pofon belefér, hogy az anyának a konyhában a helye, sokkal több lelki kárt okoz a gyerekeknek, mintha bölcsődébe járna. Társadalmi szinten rengeteget kellene tenni azért, hogy a gyerekeink biztonságban legyenek a saját családjukban, vagy ha ki is derül, hogy ott bántják őket, akkor megfelelő segítséget kaphassanak. Azt gondolom, hogy gyerekeink érdekében ezekkel a kérdésekkel kellene többet foglalkoznunk ahelyett, hogy abban bízunk, hogy a csecsemő és kisgyermekkor otthon töltött ideje mindent megold.
Milanovich Domi: Lehet a baba bármennyit az anyjával, ha az anyja boldogtalan
Hamar visszamegy dolgozni? Nem tölt elég időt otthon a kisbabájával? Milyen anya az ilyen? Biztos egy törtető karrierista, hideg, nem is igazi nő. Mi sem egyszerűbb, mint a szülőket, különösen a nőket hibáztatni. Ezzel a hozzáállással azonban nemcsak az a baj, hogy sértő, bűntudatkeltő és leegyszerűsítő, hanem az, hogy az egyén szintjére tol át egy olyan komplex problémát, amelynek nagyon sok rendszerszintű eleme van – ezért rendszerszinten kellene megoldásokat kidolgozni rá. Ennek felelőssége alól bújnak ki azok, akik továbbra is a hagyományos nemi szerepek felemlegetésével, a nők helyének kijelölésével takaróznak a cselekvés helyett. Amíg így járnak el, nem lesz előrelépés például a következő problémákban:
- A szülés utáni ellátások összege. Sok család anyagilag nem engedheti meg magának, hogy az egyik szülő 3-4 évet maradjon otthon a gyermekkel (aztán még ennyit a következővel). A gyerek 2 éves koráig járó gyed maximuma 2021-ben 234.360 Ft volt. Ha egy kétszülős családban a másik fél nem keres az átlagnál jobban, ebből az összegből elég szűkösen lehet csak fedezni a kiadásokat (vö. egy kétszobás albérlet min. 120.000 Ft + rezsi a fővárosban). Ráadásul sokan egyedül nevelik a gyermeküket.
- Családbarát munkahelyek. Továbbra is nehézséget jelent, hogy míg a férfiak közül sokan a 20-as éveik második, a 30-as éveik első felében alapozzák meg a karrierjüket, lépegetnek felfelé a ranglétrán, addig a nők teljesen kieshetnek a munkaerőpiacról a gyermekvállalás miatt, és akkor tudnak csak visszakapcsolódni, amikorra a férfi kollégáik már rég elhúztak mellettük. A döntéshozóknak, a társadalomnak, a munkáltatóknak mindent meg kellene tenniük azért, hogy a nők terheit csökkentsék. Legyen például lehetőség minél rugalmasabb munkavégzésre (a munkaórák számát, megoszlását, helyszínét illetően), illetve legyen a munkahelyeken olyan kis létszámú csoportokkal működő gyermekmegőrző, ahol a szülő biztonságban tudja a gyerekét, illetve napközben többször meg is látogathatja.
- Férfiak szerepvállalása. Több nyugati ország bevezette, hogy a gyermekgondozási díj egy részét csak akkor folyósítják a családoknak, hogyha azt a férfi/másik szülőtárs igényli, és x időn keresztül ő marad otthon a gyermekkel. Szerencsére nálunk is egyre több apuka veszi fel a gyedet, de a társadalmi megítélésük még mindig meglehetősen negatív (papucsok, nem igazi férfiak, töketlenek stb.). Pedig sok férfi szenved attól, hogy a munka miatt a gyerek életének fontos pillanatairól marad le, vagy óhatatlanul kijjebb szorul az anya-baba egységből. A gyermekvállalással járó kötelezettségek nemek közti egyenlőbb megoszlása mindannyiunk közös érdeke lenne.
- Intézmények minősége, elérhetősége. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen minőségű bölcsődék, óvodák állnak rendelkezésre az ország egész területén. Ezeknek milyen eszközöket, felszereltséget, a dolgozóknak pedig mekkora fizetést biztosít az állam. Minél kisebbek a gyerekek, annál nagyobb igényük van arra, hogy személyes kötődést tudjanak kialakítani a gondozóval, azaz minél kevesebben osztozzanak a rájuk vigyázó felnőttön.
Mindezeken túl a gyerek egyedi sajátosságait is lényeges figyelembe venni. Milyen a temperamentuma, hol tart a figyelmi vagy szociális képességekben, mire van igénye. A kötődés kialakulásához azért jó, ha fél-, egyéves koráig minél több időt tud tölteni az őt nevelő felnőttekkel. De azt se felejtsük el, hogy nemcsak az együtt töltött idő mennyisége, hanem a minősége is számít. Lehet valaki bármennyit az anyjával, ha az anyja boldogtalan. Ha a szülő azt éli meg, hogy a baba miatt elmegy mellette az élet, az korán megmérgezheti a kapcsolatot. Lényeges, hogy a szülők ne izolálódjanak, és minél több anyagi, szakmai, erkölcsi támogatást kapjanak ahhoz, hogy elég jó szülőkké válhassanak.
