Az utóbbi hónapokban több nemierőszak-túlélővel is kapcsolatba kerültem, olvastam rendőrségi vallomást, ami részletesen leírja a történteket, de a médiában is egyre több ilyen esettel találkozunk. És annak ellenére, hogy mind tudjuk, hogy az erőszak kizárólag az elkövető felelőssége, sok túlélő érzi úgy, hogy saját hibájából történt az abúzus.
Az Országos Kriminológiai Intézet becslése szerint nemi erőszak esetén a látencia 24-szeres, azaz 100-ból mindössze 4 eset kerül a hatóságok elé. A statisztikák szerint valószínűsíthető, hogy csak az eleve bizonyítottnak tartott, nagyon súlyos sérülésekkel járó ügyekben indul egyáltalán nyomozás, az ügyek többsége tehát még a nyomozás megindulása előtt kiesik a rendszerből.
Sok áldozat nem bízik az igazságszolgáltatásban, úgy érzi, nem hinnének neki, ezért meg sem próbál feljelentést tenni. Más esetekben ugyan megpróbálja, de lebeszélik róla, vagy a bejelentést a rendőrség nem feljelentésként kezeli, ebből kifolyólag nem indít eljárást. És bár az eljáró hatóságok, sőt sokszor még a túlélő közvetlen környezete is inkább hibáztat, mint támogat, mégis vannak dolgok, amiket mindenképp tudatosítanunk kell magunkban.
#1 Nem a te hibád
Ez az első, talán a legfontosabb, és mégis a legnehezebben elfogadható tény. Nem érdemelted meg, ami veled történt. Nem, akkor sem, ha kihívóan voltál felöltözve, akkor sem, ha berúgtál, ha az aktus közben gondoltad meg magad, és akkor sem, ha amúgy párkapcsolatban/házasságban éltek. Az embernek párkapcsolaton belül is joga van nemet mondani a szexre.
Könnyebb elfogadni a történteket, megtanulni velük együtt élni, ha találunk rájuk magyarázatot. Ezekben az esetekben természetes védekező mechanizmus, hogy olyan okokat keresünk (például azt, hogy nem tiltakoztunk elég egyértelműen), amik magyarázatul szolgálhatnak, azt ugyanis sokkal nehezebb elfogadni, hogy semmilyen hatásunk nem volt a történtekre.
Ha az abúzust követően bűntudatot vagy szégyent érzel, tudd, hogy teljesen természetes, nincs veled semmi baj. Ilyen esetekben nagy segítséget nyújthat egy terápia, különösen traumára szakosodott terapeutával.
#2 A gyógyulás időbe telik, de nem lehetetlen
A traumát követő gyógyulás többlépcsős, és mindenki másképp birkózik meg a folyamattal. Felesleges azt várni, hogy minden ugyanolyan lesz, mint az erőszak előtt, viszont megtanulhatsz együtt élni a történtekkel. A trauma hatásainak leküzdése időbe telik, de előbb-utóbb eljut az ember oda, hogy újra képes bízni, egészséges kapcsolatokat teremteni, biztonságban érezni magát, és megtalálja az élet értelmét és célját.
Bármit is érzel, annak helye van a feldolgozásban. Olyasmi történt veled, amit soha senkinek sem szabadna elszenvednie. Fontos, hogy próbálj türelmes és együttérző lenni magaddal, hiszen te is megérdemled, hogy ugyanolyan kedvességgel bánj magaddal, mint egy traumát átélt szeretteddel tennéd. Természetes, ha úgy érzed, hogy senki sem értene meg, de hidd el, közel sem vagy egyedül az érzéseiddel. A környezetedben lévő emberek jelenléte akkor is fontos, ha nem éltek át a veled történtekhez hasonlót, hiszen szeretetteljes támogatást nyújthatnak, ami rengeteget segít a gyógyulásban.
#3 Bármit is érzel, az rendben van
A trauma után gyakran előfordul, hogy a túlélő megpróbálja elnyomni az érzéseit, ennek érdekében pedig alkoholhoz vagy drogokhoz fordul, kárt tesz önmagában. A megküzdési stratégiák nélkülözhetetlenek, hiszen segítségükkel jobban érezzük magunkat. Vannak azonban olyan magatartásformák, amik bár ideiglenesen enyhülést nyújtanak, hosszú távon gyakran erősebb érzelmi fájdalomhoz vezethetnek, de akár függőséget is okozhatnak.
Teljesen rendben van, ha megéled a negatív érzéseidet is – ez elengedhetetlen ahhoz, hogy feldolgozd a veled történteket. Tudatosítsd magadban, hogy ami veled történt, az nem a te hibád, te nem tettél semmi rosszat. Az abúzus során kikerült a kontroll a kezedből, de a gyógyulásodat te irányítod. Idővel pedig, ha úgy érzed, készen állsz rá, oszd meg a veled történteket. Ez nemcsak megkönnyebbülést hozhat, de másoknak is segíthetsz vele, bátorságot adhatsz olyanoknak, akik nem mernek beszélni.
