Ezt a kérdést tedd fel magadnak, hogy boldogabb legyél!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Természetes, hogy időnként úrrá lesz rajtunk a szomorúság, ezt pedig a jelenlegi helyzet sem könnyíti meg. Fontos viszont, hogy azonosítani tudjuk a negatív érzéseink okát, hiszen mint annyi más esetben, itt is a felismerés az első lépés.

Ha sikerült megfogalmaznod, hogy mi az a negatív érzés, ami a hatalmába kerített, érdemes megvizsgálni azt is, hogy mi az, ami kiváltotta. Ezt megkönnyítendő, Marty Nemko pszichológus az alábbi kategóriákat fogalmazta meg.

#1 Munka

Mindannyiunknak voltak már munkahelyi problémái. Egy kevésbé jó fej főnök, zavaros projektek és szűkös határidők esetén érdemes mérlegelni a helyzetet. Van rá esély, hogy idővel jobb lesz, főleg, ha olyan tényezők zavarnak, amikre hatással lehetsz. Tedd fel magadnak a kérdést: van valami, amivel elégedetlen vagy a munkahelyeden? És ha igen, mit tehetsz ellene?

#2 Párkapcsolat

Tegyük fel, hogy azt szeretnéd, ha a pároddal folytatott beszélgetések mélyebbek lennének. Talán felteszel egy-két kérdést, próbálod ebbe az irányba terelni a beszélgetést, de bizonyos témák esetén dönthetsz úgy is, hogy inkább valamelyik barátoddal vitatod meg a kérdést. Ne feledd, kisebb viták mindenhol előfordulnak, de ha a kapcsolat egészét nézed, elégedett vagy? Vagy van valami, ami a mindennapjaidra is rányomja a bélyegét?

#3 Baráti kapcsolatok

Úgy érzed, egy közeli barát hiányzik az életedből? Szerencsére manapság (és ebben sokat köszönhetünk a járvány miatti kényszerű otthon maradásnak) már szinte mindenki találhat számára szimpatikus közeget online. Legyen ez egy könyvklub, egy politikai fórum vagy egy online jógaóra, biztos, hogy te is belefutsz olyan emberekbe, akik hozzád hasonlóan gondolkoznak.

#4 Család

Nem meglepő, ha az utóbbi hónapokban elidegenedtél bizonyos emberektől. Ne felejtsd el, a járványhelyzet miatti távolságtartás nem tart örökké. Addig is, tehetsz valamit annak érdekében, hogy újra közel kerüljetek egymáshoz? Vagy megkönnyebbültél és boldogabb vagy, mióta az illető nem része az életednek?

#5 Pénz

Ha sokakhoz hasonlóan a home office-ban rászoktál arra, hogy főzés helyett inkább ebédet rendelsz, ha a különböző boltok akciós hírleveleivel van tele az online postaládád, nem könnyű megállni, hogy ne költsd el minden pénzed. De ha úgy érzed, az anyagi helyzeted az, ami nyomaszt, gondold végig, hogy milyen kiadásaidról tudsz lemondani.

Teljesen rendben van, ha néha sötétebbnek látod a képet
Fotó: Astrakan Images / Getty Images Hungary

#6 Fizikai egészség

A konditermek zárva, a hűtő pedig karnyújtásnyira, így érthető, ha az utóbbi hónapok során rád is felszaladt pár plusz kiló. És ha mindez nem lenne elég, könnyen lehet, hogy épp ezek a kilók azok, amik rányomják a hangulatodra a bélyeget. Ha csak egy kicsit jobban odafigyelsz arra, hogy mit eszel, és csak egy kicsivel többet mozogsz a semminél, hidd el, már sokkal jobb lesz a közérzeted.

#7 Mentális egészség

Egyre többször kell keresned a napod fénypontjait? Ha a mindennapjaid egyre nagyobb részét teszi ki a rossz hangulat, állj meg egy pillanatra és gondold végig, mik azok a tevékenységek, amik örömet okoznak. Ha pedig túl mélyen vagy ahhoz, hogy új dolgokba vágj, indítsd el a kedvenc sorozatodat, vagy vegyél elő egy jó könyvet. Ez garantáltan kikapcsol, utána pedig nagyobb lendülettel vetheted bele magad a hétköznapokba. Ha pedig úgy érzed, ez már kevés, keress fel egy szakembert, ő személyre szabott tanácsokkal fog tudni segíteni!

#8 Pihenés

Sokan vagyunk, akik imádunk utazni, a koronavírus-járvány viszont egy mozdulattal húzta keresztül a terveinket. Bár most messzebbre menekülni nem tudunk, rengeteg olyan hely van belföldön is, amiket akár egy nap alatt be lehet járni, távol a város zajától. Biztos lehetsz benne, hogy a kötelezettségeid megvárnak.

És persze, ahogy a negatív érzések, úgy a szomorúság is az élet velejárója. De nem mindegy, hogy milyen mértékben van jelen a mindennapjaidban. A fentiek talán segítenek beazonosítani a rossz érzések okát, ami, mint annyi más esetben, az első lépés ahhoz, hogy jobban érezd magad.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Zsófi
Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.