Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Friss kutatásban vizsgálták, hogyan alakítja a szimpátiánkat valakivel szemben, ha azt tudjuk, neki ki a rokonszenves. Azaz: szimpátia másodkézből.
Általában jobban kedveljük azokat a személyeket, akik együttérzőn viselkednek másokkal – de azért itt vannak bizonyos megszorítások. A Kaliforniai Egyetem pszichológusai nemrég megjelent tanulmányukban – melyet a Research Digest szemléz – úgy találták, szimpátiánk mértéke attól függ, kivel érez együtt az adott illető.
Rasszistáknak nem jár az együttérzés
Y. Andre Wang és Andrew R. Todd pszichológusok 464 résztvevőt toboroztak kísérletükhöz, akiknek egy rövid történetet kellett elolvasniuk. A jelenetben két nő, Ann és Beth – akik korábban sosem találkoztak még – beszélgetnek egymással. Ann arról beszél újdonsült ismerősének, mennyire stresszes munka megszerveznie egy sokszemélyes, fontos rendezvényt. A történet egyik változatában az asszony egy gyerekkórház, a másik verzióban viszont egy fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobboldali csoport megbízásából dolgozik. Beth reakciója szintén két változatban jelenik meg: az egyik esetben passzívan reagál Ann panaszaira, a másikban együttérzéssel és részvéttel fordul felé.
Az alanyoknak a történet egyik – véletlenszerűen leosztott – változatának elolvasását követően arra kellett válaszolniuk, mennyire találták szimpatikusnak Betht, milyen szívesen barátkoznának, és milyen könnyen bíznának meg benne. Abban az esetben, amikor Ann a gyerekkórház számára szervezte az eseményt, a résztvevők sokkal szimpatikusabbnak találták Betht, ha együttérzőn viselkedett beszélgetőtársával. Ellenben amikor Ann a rasszista csoportnak dolgozott, Beth megítélése nem változott attól függően, hogyan fordult felé. A kísérletet kétszer is megismételték: a második alkalommal Ann egy oltást népszerűsítő, illetve egy oltásellenes csoportot képviselt – és az eredmények ugyanazt mutatták. A harmadik alkalommal – amikor visszatértek az első történetváltozathoz – Betht szimpatikusabbnak találták abban az esetben, ha nem érzett együtt a gyűlöletcsoportnak munkálkodó Ann-nel.
Ezután újabb kísérlet következett, melyben a válaszokon variáltak kicsit: Beth a nem empatikus változatban nemcsak passzívan, hanem szándékosan elítélően reagált Ann panaszaira: azt mondta neki, megérdemli, amit kapott. Az alanyok még így is jobban kedvelték Betht, amikor a rasszista csoportot képviselő Annt nem együttérzőn fogadta, hanem megvetéssel illette. Végül egy kontrollcsoporttal úgy olvastatták el a történetet, hogy Ann és Beth helyett férfi karakterek szerepeltek benne: az eredmény így is ugyanaz lett.
Szubjektív jelenségről van szó
Az együttérzés, a szimpátia és az empátia nem általánosítható és nem objektív jelenségek – magyarázzák a kutatók –, hanem nagyon is a személyes véleményünktől és érzéseinktől függenek. Végeredményben egy bonyolult, a társadalom által konstruált dologról van szó, és ennek megfelelően nem szívesen szimpatizálunk olyanokkal, akik egy általunk elítélt, helytelennek vélt eszmét támogatnak, még akkor sem, ha nem személyesen, hanem csak „másodkézből” teszik azt. A kutatás vezetői azért tartják fontosnak ehhez hasonló vizsgálatok végzését, mert úgy gondolják, a pszichológia gyakran csak a két személy közötti közvetlen szimpátiát és empátiát vizsgálja, és megfeledkezik a harmadik fél, a kívülálló szemlélő szemszögéről.
