Ezt a 7 dolgot mindenkinek tudnia kellene, mielőtt megházasodik

Olvasási idő kb. 4 perc

Akárcsak gyerekvállalás esetén, házasságkötés előtt is mérhetetlen mennyiségű tanácsot kap az ember. Ezekről aztán rövid időn belül kiderül, hogy közel sem tudtak felkészíteni mindarra, ami az új helyzetben vár ránk.

Így volt ezzel Melanie Pinola író is, akit szintén sok olyan meglepetést ért az esküvője utáni időszakban, amire jó lett volna, ha valaki figyelmezteti korábban. Annak érdekében, hogy te ne járj így, Pinola összeszedte azokat a dolgokat, amiket jó, ha tudsz, mielőtt örökre elköteleződsz életed szerelmével.

#1 A házasság a végső határ

Sok ember szerint nincs különbség a hosszú távú együttélés és a házasság között. Pinola tapasztalata azonban erről egészen más: nemcsak jogi és pénzügyi következményei vannak a házasságnak, de pszichések is.

Hiába a sokéves járás és együttélés, az esküvő minden korábbinál világosabbá teszi az elköteleződést nemcsak a pár, hanem a környezetük számára is. A korábbi kérdéseket, miszerint mikor fogtok összeházasodni, felváltják a gyerekvállalás idejére vonatkozó kérdések, ha pedig megszületett a baba, mindenki arra kíváncsi, hogy mikor jön a kis tesó.

Természetes, ha időnként rádöbbensz, hogy mostantól – jó esetben – örökre egyetlen ember mellett töltöd majd a napjaidat. És bár mindenki tudja, hogy a házasság komoly elkötelezettséggel jár, ezzel szembesülni nem mindig könnyű.

#2 Nemcsak a pároddal kötöd össze az életedet, hanem az egész családjával

A társaság, amit az esküvő előtt csak kívülállóként szemléltél, a házassággal egy csapásra a saját családoddá válik. Igen, a csajod undok nővére és a pasid alkoholista nagybátyja is.

Nem ritka, hogy korábban egy távolabbi rokonnal jó kapcsolatot ápoltál, amikor viszont kiderül, hogy összeházasodtok, már úgy érzi, nem kell tartania a távolságot és bátran lehet önmaga melletted. És mondjuk kiderül, hogy ő egy nagyon extrovertált valaki, miközben te sokkal inkább halk szavú vagy. Jó, ha ezt észreveszi a párod (ha magától nem, akkor hívd fel rá a figyelmét), és ki tud menteni azokból a helyzetekből, amik kezdenek számodra kellemetlenné válni.

És hogy pozitívum is legyen a dologban: könnyen lehet, hogy a párod szüleivel mélyebb kötődés alakul ki köztetek, és ezentúl úgy fognak tekinteni rád, mint a fiukra vagy lányukra, akire mindig nagyon vágytak, de végül sosem született meg.

#3 Búcsú a tabuktól

Nagy meglepetések valószínűleg már nem érnek az esküvő után, hiszen láttátok már egymást kevésbé komfortos helyzetekben, ismeritek egymás testét és szokásait. Jó érzés tudni, hogy mindig lesz valaki, aki szól, ha brokkoli ragadt a fogaid közé, megkér, hogy szedd ki a füléből a szőrt, vagy segít, ha benőtt a lábkörmöd – miközben nem ítélkezik feletted.

#4 Az apróságok sokkal többet számítanak, mint gondolnád

Főleg, ha ezek olyan apróságok, amik zavarnak a másikban. Ráadásul, ahogy öregszik az ember, ezekből egyre több lesz, a házasságban pedig napról napra összeadódnak. Ezeket a kis bosszúságokat, mint hogy a párod rágja a körmét vagy szanaszét hagyja a poharait a lakásban, könnyű felülírni olyan jelentőségteljes dolgokkal, mint hogy mennyire imádod, amikor megnevettet. Amikor azonban felszáll a rózsaszín köd, a széthagyott poharak ott maradnak körülötted.

De épp úgy, ahogy ezek, a pozitív apróságok is rengeteget számítanak. A kedvességet, tiszteletet és szeretetet kifejező gesztusok rengeteget nyomnak a latban, legyen szó egy csokor virágról vagy arról, hogy a párod elmegy bevásárolni helyetted. És a házimunka elvégzése is épp így válik szexivé.

A munka itt nem ér véget
Fotó: Pekic / Getty Images Hungary

#5 Mindkettőtöknek változnia kell ahhoz, hogy a házasság működjön

Szuper lenne, ha tényleg létezne a tökéletes partner. Az igazság ezzel szemben az, hogy mindkét félnek alkalmazkodnia kell a másikhoz, hogy működjön a kapcsolat. A két legfontosabb dolog talán, hogy tanuljatok meg hatékonyan vitázni, és próbáljatok meg úgy kommunikálni, hogy azt a másik tényleg értse – akkor is, ha a szeretet kifejezéséről van szó. Lehet, hogy a te szeretetnyelved az érintés, míg a másik apró ajándékoktól érzi, hogy rajongsz érte. Bár hosszú időbe telhet, de ha megtanuljátok azt adni, amire a másiknak szüksége van, sok nehézségtől megkímélitek magatokat.

#6 Már nincs te és ő, csak ti vagytok

A házassággal egyúttal egy állandó csapat tagjává is váltok. Bízhattok egymásban és számíthattok egymásra. Egy idő után természetes lesz, hogy feloszlanak köztetek a feladatok: neked nem kell többet a családi ebédek szervezésével foglalkoznod, miközben minden hónapban befizeted az éppen aktuális számlákat, így ez a teher lekerül a párod válláról.

#7 A házasság folyamatos meló

Él egy olyan romantikus kép az emberek fejében, miszerint az esküvővel révbe értek, végre megpihenhetnek, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Az igazság ezzel szemben az, hogy ezek a boldog évek egy pillanat alatt összeomolhatnak, ha nem fektettek elég energiát a kapcsolatba.

Még évtizedes együttélés után is előfordulhat, hogy van olyan, amit nem tudsz a másikról, amivel meglep, vagy változnak a prioritások, más igényeitek lesznek. Vagy szembetaláljátok magatokat egy olyan problémával, amiben korábban sosem volt részetek. A házasság olyan, mint egy tánc: mindkét félnek lépést kell tartania a másikkal. Ha ez sikerül, gyönyörű tánc lesz belőle.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Zsófi
Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.