7 lépés, hogy tartani tudd az újévi fogadalmaidat

Olvasási idő kb. 3 perc

Te is azt tervezed, hogy jövőre leszoksz a dohányzásról, kevesebbet fogsz inni, többet edzel, esetleg le is adsz pár kilót? És ezeket már tavaly is megfogadtad, mégsem sikerült tartani a tervet?

Egy-egy új szokás nem válik automatikussá egyik napról a másikra, ezek megteremtése időt és energiát igényel. Emellett gyakran előfordul az is, hogy az új szokásaink annyira kizökkentenek a komfortzónánkból, hogy inkább hagyjuk az egészet és visszatérünk a már megszokott rutinunkhoz. A Harvard Health Publishing most azt szedte össze, hogy mi mindent tehetünk annak érdekében, hogy elősegítsük a változást.

#1 Merj nagyot álmodni

Maratont futnál, vagy leadnál tíz kilót? A merész célok eléréséhez kitartás és támogatás kell. Egy ambiciózus céllal könnyen inspirálhatsz másokat is, így lesznek, akik szívesen támogatnak téged, például azzal, hogy eljártok közösen edzeni.

#2 Haladj kis lépésekben

Mivel egy nap alatt nagy eséllyel nem éred el a célodat, érdemes több apró, kisebb célt felállítani. Így addig, amíg eléred a célodat, már a részeredmények is dobnak az önbizalmadon, ez pedig csökkenti az esélyét annak, hogy félúton feladd.

#3 Mi áll a célod útjában?

Amíg meg nem találod, hogy mi az, ami miatt ragaszkodsz a régi szokásaidhoz, nehéz lesz elegendő energiát gyűjteni a változáshoz. Az olyan szokások például, mint a nasizás vagy a dohányzás azonnali kielégüléssel járnak, amiről nehéz lemondani, ugyanakkor ezek elhagyásával pénzt spórolhatsz. Gondold át, hogy mi szól az új és régi szokások mellett, illetve mi szól ellenük. Ha pedig az új szokás mellett szóló érvek többségbe kerülnek, a változás is könnyebben fog menni.

#4 Számolj el mások előtt is

Könnyebb úgy elérni a céljainkat, ha azokat megosztjuk másokkal. Így nemcsak magunknak akarunk megfelelni, hanem nekik is megmutatjuk, hogy bizony, tartjuk, amit megígértünk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég, ha a párodnak vagy a barátaidnak beszámolsz a terveidről, de ha nagyon bátor vagy, indíthatsz a közösségi média egy szimpatikus felületén külön oldalt, ahol nyomon követhető a változás.

És te milyen elhatározásokkal indulsz neki az évnek?
Fotó: Milko / Getty Images Hungary

#5 Értékeld magad

Ne csak akkor veregesd meg a vállad, ha végre sikerült elérni a végső célt. A részeredmények ugyanúgy a te érdemeid, és éppúgy megérdemled az elismerést. Találd ki, mi motiválna, és add meg magadnak minden lefutott 5 kilométer vagy leadott 2 kiló után.

#6 Tanulj a hibáidból

Bármikor előfordulhat, hogy nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy azt eltervezted. Tekints ezekre a célod felé vezető lépések egyikeként, majd vond le belőlük a tanulságot. Amikor valami miatt eltérsz a tervtől, szánj egy percet arra, hogy átgondold, mi működött eddig, és most mi az, ami mégsem. Mi ennek az oka? Talán egyszerre túl nagy kihívást állítottál magad elé? Ha igen, érdemes áttervezni a célod eléréséhez vezető utat, hogy kisebb lépésekben haladj. Így több és nagyobb lesz a sikerélmény is.

#7 Légy hálás

Felejtsd el a tökéletességet! Simán lehet, hogy közbejön valami, ami miatt mégsem éred el a kitűzött célt, vagy csak nem olyan tempóban haladsz, ahogy azt eltervezted. Légy büszke magadra, hogy egyáltalán eljutottál valameddig, hiszen már ennyivel is jobb vagy a tavalyi önmagadnál. Lehet, hogy a maratont nem ebben az évben futod le, de ha rendszeressé váltak a futóedzéseid, már közelebb vagy hozzá, mint eddig bármikor.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.