Ha úgy érzed, egyhangú, monoton az életed, ideje tenni valamit magadért. De mit? A lehetőségekről pszichológus szakértőinket kérdeztük.
Az életünk sokféleképpen lehet monoton. Történhet nap mint nap ugyanaz, ugyanabban a sorrendben, de lehet kiszámíthatatlan, folyton megoldandó feladatokkal teli. Ez látszólag ugyan változatosnak tűnik, de valójában egyáltalán nem az. Hiszen mit csinálsz minden nap? Tüzet oldasz, feladatokat darálsz. A lelkiállapot, amiben a mindennapjaidat töltöd, ilyenkor ugyanolyan, a mozgástered sokkal szűkebb, mint akkor, ha nyugalmasabb, kiszámíthatóbb az életed. De vajon mit lehet ilyenkor tenni a hétköznapok monotonitása ellen? Ma erről kérdeztük pszichológus szakértőinket, köztük a köztük a SelfGuide pszichológiai műhely alapítóit.
Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Szalay Ágnes: Találd meg azt, amiben örömödet leled
Két szempontból is szerencsés helyzetben vagyok a hétköznapok monotonitását illetően. Egyrészt nem annyira zavar, a napi rutint kifejezetten szeretem fenntartani, másrészt pedig nagyon változatos a munkám, végtelenül távol áll az egyhangútól. Egy rövid évet leszámítva sosem volt hagyományosnak tekinthető munkahelyem (és akkor is volt egy másik állásom az izgalom fenntartása és a gázszámla befizetésének képessége érdekében), amiben 8:00–17:00-ig bejár az ember egy azonos helyre, és ott végzi a megszokott dolgokat. Szoktam gondolkodni, hogy az élet hozta-e ezt így, vagy pedig én mértem fel, hogy nem tenne boldoggá egy ilyen életmód. Általában arra jutok, hogy az utóbbi.
Jelenleg háromféle munkát végzek kisebb-nagyobb rendszerességgel, és mindhármat szeretem. Megvan a szabadságom, hogy adott kereteken belül magam osszam be az időmet, és figyelni is szoktam rá, hogy egy héten belül is megmaradjon a változatosság, egy-két cikkírós, egyedül töltött munkaidő után jön pár nap, ahol emberek között lehetek. Ha sokáig ugyanazt kell tennem, akkor vagy nagyon kimerülök, vagy sajnos beüt az unalom, a nyűglődés. Ezzel együtt azért voltak az életemben olyan évek, amikor a napok egymásutánja kevésben különbözött, hogy egy kiugró példát mondjak: a kismamaság. Én a napjaim nagy részét egyedül töltöttem egy, majd két kisbabával, és mindenki, aki volt már ilyen helyzetben, tudja, hogy ez bizony nem a változatosságról szól. A biológiai szükségletekre való figyelem és ezek kielégítésének biztosítása átveszi az uralmat. Napi 10-16-nagyon sok óra tennivaló van, a többi időben meg fáradt vagy és pihenni igyekszel. Eleinte ennek elviselése nagy nehézséget okozott. Hiányoztak az izgalmas beszélgetések, az új feladatok, őrjített a monotonitás. Idő kellett hozzá, nem is kevés, hogy el tudjam fogadni a helyzetet. Amint ez sikerült, akkor a napjaimat már nem a hiányérzet dominálta, hanem hogy megragadjam az élvezhető pillanatokat. Az életemben nem történt változás, mégis egészen más kedvem lett, sokkal boldogabbnak éreztem magam.
És persze ebben az időszakban is megtartottam azt az eszközömet, ami gyerekkorom óta minden nap velem van, nehéz helyzeteken, életszakaszokon is átsegít. Ez pedig a szellemi kimenekülés, utazás, esetemben konkrétan az olvasás. Minden nap olvasok, és amint elkezdem, rögtön a könyv által kínált világban vagyok, kalandokat élek át, gondolkodom, egyszóval máris megszűnik a monotonitás. De ugyanezt adhatja egy hobbi, valamilyen alkotótevékenység, a főzés – kinek mi. A már unásig ismételt énidő az, ami bármilyen monoton kerékvágásból kiszabadíthat egy kicsit. Ezért azt hiszem, a legjobb tanácsom a hétköznapok monotonitásából kitörni vágyóknak, hogy találják meg azt a dolgot, amiben örömüket lelik, ahol el tudnak időzni egy kicsit, és műveljék rendszeresen.
Sákovics Diana: Meg kell tanulnunk megélni a jelent
A hétköznapok monotonitásának legnagyobb csapdája az, hogy sokáig fel sem tűnik, hogy valami nem stimmel. Elsodornak, bedarálnak a feladataink, nyomasztanak a határidők, a ránk égő feladatok. Ilyenkor a túlélésre játszunk, menedzseljük a vészhelyzeteket. Amikor aztán ez az állapot állandósul, megjelenik a fásultság, a motiválatlanság, gyakran soha el nem múló fáradtsággal kísérve, és egy idő után – jó esetben – feltesszük magunknak a kérdést, hogy mi is történt az életünkkel, hogy tényleg ennyi lenne-e ez az egész, hogy hol is vagyunk mi a saját történetünkben, hogy mikor voltunk utoljára jól a bőrünkben.
Ha ezek a kérdések nem jönnek maguktól, sokat segít, ha van a környezetünkben valaki (bárki), aki felteszi őket. Ezek segíthetnek ugyanis elindulni azon az úton, ami közelebb vihet saját magunkhoz, ahhoz, hogy valójában mit szeretnénk, mire vágyunk, hogy mi az, ami feltölt, ami inspirál. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni, sokszor a napi életünkbe beiktatott apróságok segítenek abban, hogy a helyünkön legyünk, hogy teljesnek érezzük magunkat. Én például tudom, hogy rendszeresen szükségem van a természetre, arra, hogy fákat, vizet lássak. Ez a város közepén élve nem jön magától, tudatosan tennem kell érte. De persze a feltöltődés mindenkinek mást jelent a sporttól a barátokkal töltött időn át az olvasásig... tényleg bármi lehet. A lényeg, hogy meg tudjuk élni közben az itt és mostot, hogy élvezni tudjuk a jelent. A szorongás, a rohanás mókuskerekéből ugyanis ez a legjobb kiút: feloldódás az adott pillanatban. Ahhoz azonban, hogy ezt elérjük, tudatosan tennünk kell, energiát fektetni a saját jóllétünkbe, tudatosan tenni azért, hogy a mindennapok szebbek legyenek. Meg kell tanulnunk és priorizálnunk kell az öngondoskodást.
Milanovich Domi: Csökkentsd az új ingerek iránti kiszolgáltatottságodat!
Amikor beindul a verkli, nagyon hamar elmennek a napok: reggel felkelsz, rohansz a munkába, este hullafáradtan hazaérsz, eszel valamit, kicsit beszélgetsz az otthoniakkal, max megnéztek egy-két részt az éppen aktuális sorozatotokból, aztán fekvés, és minden kezdődik elölről. Egyik nap olyan, mint a másik. Kínoz az egyhangúság, de mit is tehetnél, ha egyszer így sincs időd, energiád semmire? Hidd el, nagyon is sokat.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor a különböző elfoglaltságaink, kötelességeink mellett kevés terünk van arra, hogy új ingerek (például hobbik, utazások, ismerkedés, kultúrprogramok) érjenek minket. Ezek mennyisége amúgy sem fokozható a végtelenségig: mindig lesznek fizikai, idői, anyagi korlátaink. Ráadásul az állandó ingerkeresés szükséglete egyfajta kiszolgáltatottságot jelent, hiszen ilyenkor a mindenkori pszichés jólléted nagyrészt külső, nem mindig kontrollálható körülményektől függ. Az is előfordulhat, hogy egyre erősebb stimulusokra van szükséged ahhoz, hogy jól érezd magad: sebességre, drogokra, szexuális kalandokra – ami veszélyes is lehet.
Különböző technikákkal azonban elérheted, hogy növelni tudd a hétköznapi, könnyen hozzáférhető ingerek megélésének intenzitását, tartósságát. A pszichológiában savoringnek (magyarul ízlelgetésnek) nevezik az élet apró örömeinek tudatos feldolgozását, amplifikálását. Az alábbiakban 6 stratégiát foglalok össze röviden, ami segíthet abban, hogy kimaxold a jó pillanatok hatását:
- Élmények megosztása: minden pozitív élmény hatása felerősödhet, ha van kivel megosztani. Akár úgy, hogy elmeséled az illetőnek, akár úgy, hogy együtt élitek át. De korántsem mindegy, hogy ki ez a személy. Ha valaki csak a kedvedért vesz részt az adott tevékenységben, de közben húzódozik, látszik rajta, hogy nem élvezi, az nem az igazi. Keress olyan társat a programhoz, aki szívből tud örülni neki! Az ő lelkesedése valószínűleg rád is átragad. Ezért jó például gyerekekkel vidámparkba vagy kirándulni menni – az ő kíváncsiságuk, örömük, izgalmuk általában a felnőttek közömbösségét is eloszlatja.
- Szenzoros-perceptuális élesítés: egy ételt sokféleképpen meg lehet enni. Előfordulhat, hogy kutyafuttában, pár falással betömöd az egészet, nem is nagyon figyelsz oda. De lehet úgy is, hogy minden ízre, illatra, állagra, színre igyekszel koncentrálni. Az egész figyelmeddel jelen vagy, hogy minél több mindent ki tudj nyerni a pillanatból. Ha az érzékszerveidet kiélesíted, sokkal intenzívebben élhetsz meg egy sétát, egy bögre kávét vagy egy kis üldögélést a padon.
- Emlékek építése: a fentihez hasonló stratégia, amikor már a pozitív élmény átélése közben gondolsz arra, hogy minél jobban el tudd majd raktározni a legemlékezetesebb pillanatokat. Mentális képeket készítesz, amelyekhez minél több szaglási, hallási, tapintási, ízlelési élményt társítasz, hogy minél élethűbben tudd előhívni a történteket, hogy később is töltekezhess belőlük.
- Önjutalmazás: sokat segít a monotóniatűrésben, ha szakaszokra osztod az előtted álló időt, és egy-egy intervallum sikeres teljesítése esetén megjutalmazod magad. Ez lehet egy finom gyümölcs, egy esti program, egy kis beszélgetés – a lényeg, hogy egészséges, örömet adó és kivitelezhető legyen.
- Hála átélése: amikor leteper minket a hétköznapok szürkesége, néha érdemes belegondolni, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, milyen sok mindenünk van. Ha felidézed életed legsötétebb, legkilátástalanabb, legzaklatottabb időszakait, akkor arra is rájöhetsz, hogy ezekhez az állapotokhoz képest az átmeneti unalom vagy az örömre való képesség csökkenése nem is olyan vészes tapasztalás. Néha már attól boldogabbak leszünk, ha képesek vagyunk felismerni, hogy nem szenvedünk.
