A magyar ember ritkán ért egyet: szomorú, hogy az elmúlt napokban felháborodást keltett Kaleta-ügy az, ahol ez megtörténik. Szinte mindenki úgy gondolja, hogy a volt magyar nagykövet tettének súlyossága ellenére enyhe büntetést kapott. Van azonban ennek egy halvány pozitívuma is: végre az egész ország egy mélyen gyökerező problémára fókuszál. Vannak dolgok, amik mellett nem lehet és nem szabad csöndben elmenni. A gyerekek szexuális kizsákmányolása ilyen.

Kőváry Anett hírszerkesztő és autóversenyző egy bejegyzést posztolt szombaton, miszerint egyik követője rátalált egy „pedofil tartalmú képeket osztogató" (nem európai gyökerekkel rendelkező) oldalra, aminek közel 30 ezer követője van. A különös az volt benne, hogy tulajdonképpen egyik poszt sem ütközött a Facebook irányelveibe: az algoritmusnak nem tűnhetett fel a kényes tartalom, hiszen sem meztelenség, sem szexuális tevékenység vagy bármilyen más kifogásolható dolog nem szerepelt rajta. Egyszerű képek gyerekekről.

„Én vettem egy nagy levegőt, és belepörgettem az oldalba, és volt olyan, ahol konkrétan lehetett látni, hogy ez egy valahonnan ellopott videó. Volt egy olyan, amelyikben valaki lefilmezte a fiát, ahogy otthon, az ágyon bemutat egy tornagyakorlatot. De melegítőben volt, még nem is az, hogy kisgatyában meg atlétában. És akkor alatta a komment, hogy »how beautiful« – és ez egyszerűen gyomorforgató.” – mondta el a Díványnak Kőváry Anett.

Vagyis olyan képekről van szó, amiket többnyire büszke szülők osztottak meg aranyos, szeretett gyerekükről.

Nincs egy kivillanó meztelen testrész, fürdőruha, sem póz, az oldalt mégis belengi a beteges erotika szaga. Kőváry július 4-i posztja után több százan jelentették az oldalt, és az azt követő hétfő hajnalra a Facebook törölte is.

29 forint darabja, de valakinek még mindig ingyen van

A gyerekek szexuális kizsákmányolása nem egy könnyen feldolgozható jelenség, ahogy hirtelen arra sem tudjuk a választ, hogy hogyan lehetne védekezni a közösségi médiában tobzódó, nyálukat csorgató pedofil közösség ellen. Vajon hány ilyen oldal létezhet? A törlés lendületével nem indul-e el egy újabb, ami ugyanezt az észrevétlen aktivitást folytatja? Mit tehetünk mi, magánemberként, szülőként? A Facebookon ezek szerint működhetnek azok az oldalak, ahol kiskorúak személyiségi jogaival élnek vissza addig, amíg ezek szabályzatba nem ütköznek, az algoritmus nincs kiképezve arra, hogy kiszűrje ezeket, így addig, amíg valaki nem jelenti őket, aktívan gyűjthetik a lájkokat akár 30 ezer követőig – a szám ez esetben egyébként megdöbbentő. Egy átlagos oldal kedvelőbázisa messze nem épül fel ilyen hamar.

Mind a Kaleta-ügy, mind pedig a fenti történet a társadalom szintjén annak bizonyítéka, hogy a kiszabott büntetés, illetve a közösségi média által eszközölt törlés nem jelent kárpótlást. Azt üzeni, hogy a gyerekek tragédiája, az elszenvedett trauma aprópénzt ér. Abszurd és jogosan felháborító, hogy míg gyerekek sorsa múlik ezen, van, akinek csak az egyébként is vastag pénztárcája bánja. De az sem nagyon. Ugyanígy igaz ez a facebookos megtorlásra is, ahol tulajdonképpen egyszeri gazként irtották ki a szóban forgó oldalt ahelyett, hogy a cég összpontosított háborút hirdetne az ügyesen lavírozó pedofil tartalmú posztok, közösségek és az azokat támogató profilok ellen. Ezeket látva tényleg jogosan tesszük fel a kérdést: tényleg érdekli a törvény- és ítélethozókat, hogy egy-egy ügy hogyan törte ketté az áldozat életét?

Lényegi változásról csak akkor beszélhetnénk, ha komoly intézkedések történnének a megelőzés érdekében, ha átlátható, gyors, hatékony rendszerben tudna felépülni, gyógyulni az abuzált gyermek. Ha érdemben kezdenénk valamit az elkövetőkkel. Ha a közösségimédia-felületek keményebben lépnének fel az efféle ügyekben ‒ mert habár zéró toleranciát hirdetnek, a kigyomlált gaz helyén egyelőre újabb nő.

30 ezer követő, szinte pillanatok alatt
30 ezer követő, szinte pillanatok alattFotó: Grzegorz Zdziarski / Getty Images Hungary

A kérdés, mi a falad?

Ez utóbbi kapcsán megkerestük Forgács Mariannt, a Be Social társalapítóját és ügyvezetőjét, közösségimédia-szakértőt, hogy milyen módszerekkel lehetne kezelni a hasonló eseteket. „Az szabályozva van, hogy 13 éven aluli nem regisztrálhat a Facebookra, de én azt látnám jónak, ha lenne olyan szabály is, hogy 13 éven aluli gyerek képét nem tölthetnéd fel. Utána már talán el tudja dönteni, hogy megengedi-e vagy sem.” Forgács egyértelmű állásponton van: „Meg akarjuk mutatni ország-világnak, hogy mekkorát cseperedett a gyerek? Ne töltsünk fel képeket! Az a generáció, amelyiknek lételeme, hogy megoszt mindent, azok most lesznek szülők. A sharenting létező jelenség. Ha megosztottam a koktélomat, meg hogy milyen volt az esküvőm, akkor a gyerekemet is posztolom.”

A szülő nincs tisztában azzal, hogy a Facebook nem a kanapé feletti falrész, ahova képeket lógathat ki idézetekkel. A szomszédtól megkérdezi, hogy mi újság, náluk is volt-e áramszünet, vagy hogy bemosta-e az eső a pincét, de nem mutogatja neki az újszülöttje magzatmázas képét, ahogy a városi faliújságra se tűzi ki a hatévese félmeztelen tengerparti fotóját. Az Interpol számításai szerint a hat év alatti gyerekekről készült (bármilyen szempontból is explicit) képek átlagosan 25 perc alatt kerülnek fel a darknetre. Ezek között bőven akad olyan, amit maga a szülő töltött fel a Facebook-falára boldog, medencében pancsikoló kislányáról. Vagy lehet egy teljesen felöltözött kisfiú, aki örömmel mosolyog a kamerába.

A büszke szülő gyerekéről készült képeknek tehát egy félóra sem kell, hogy egy pedofil oldalra felkerüljön, vagy valaki lementse őket saját gyűjteményébe.

Az elvesztett biztonságérzet

Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértőt is megkerestük kérdéseinkkel, aki szerint „a képek, felvételek tekintetében, ha nem elsődleges a meztelenség – tehát ugyan szexualizáló a kép, félreérthető a póz, vagy erotikus a légkör, de ezt felöltözve teszik a szabadban – akkor sokkal könnyebb kikerülni azokat a robotokat, moderátorokat, akik figyelik a közösségi média tartalmait. Szintén fontos szempont, hogy a meztelenség és az explicit tartalmak megítélése nagyon komolyan beágyazott egy-egy társadalom normáiba, kultúrájába. Van, ahol egy női boka kivillanása is erotikusnak számít, míg más tekintetben azért is küzdenie kell az Instagramnak, hogy a nők tartsák magukon a melltartójukat, és ne legyen teljesen fedetlen a felsőtestük. Minden szabályozásnak van formális része, és van tartalmi, érdemi. Nyilván ez utóbbi a cél.”

A magyar jogrendszer nem tartogat azok számára kiemelt jogkövetkezményt, akik gyerekekkel szembeni szexuális kizsákmányolás bármilyen formáját követik el. Ennek fényében a Kaleta-ügy arra világít rá, hogy nem a bíróság vagy az ügyészség hibázott, hanem a joggyakorlat maga egy olyan rendszer alapján dolgozik, amely nem ró ki mérvadó következményt az elkövetőre, ideértve azt is, hogy a büntetésen túl nem alkalmazza például kötelező érvénnyel a foglalkozástól eltiltást, illetve a terápián való részvételt. Az elkövető tehát még ha bizonyos időre el is zárják a társadalomtól, büntetése után minden további nélkül dolgozhat olyan helyen, ahol gyerekekkel kell foglalkoznia vagy érintkeznie, és semmi sem ösztönzi arra, hogy terápiás keretek között dolgozzon magán.

Azt, hogy milyen mértékű büntetés lenne megfelelő, nem tisztünk megmondani. Azt azonban érdemes mérlegelni, hogy tényleg a jelenlegi, elrettentésre fókuszáló (ún. retributív vagy megtorló) igazságszolgáltatási rendszernek van-e kizárólagos létjogosultsága. Hiszen itt sem a kár és a sérelem jóvátételére nem kerül sor, sem a büntetés célját (vagyis a Btk. szerint az, hogy az illető vagy más ne kövessen el a jövőben bűncselekményt) nem támogatja teljes erejével a törvény. 

Jogos marad tehát a kérdésünk: mennyire van biztonságban a gyerekem? Létezik-e még a biztonságérzetünk? Kiben bízhatunk, ha egy megbecsült és jól ismert, magas beosztású, vallásos emberről is ilyenek derülnek ki? És itt a fricska: a Kaleta-ügy és a nem európai, nem keresztény gyökerekkel rendelkező Facebook-oldal esete tökéletesen megmutatja, hogy nem intelligenciához, sem etnikumhoz, vallási hovatartozáshoz, beosztáshoz vagy befolyáshoz köthető az, hogy valaki ilyet tegyen.

Ezzel szemben a resztoratív, azaz a kárhelyreállító igazságszolgáltatási rendszerben a bűncselekmény áldozata kerül a középpontba. Itt fókuszban van az arra való törekvés, hogy az igazságszolgáltatási szerv az elszenvedőt kártalanítsa, a bűncselekmény előtti állapotokat pedig visszaállítsa ‒ vagy legalábbis próbát tegyen rá. A szisztéma hangsúlyt fektet az elkövető felelősségvállalására is, így a helyreállítás lényege egyben a megelőzés, a probléma feltérképezése, a jelenség megértése, az elkövetőkkel való együtt dolgozás, a jövőbeni bűncselekményekre való felkészülés. Akár a gyerekek ellen elkövetett szexuális kizsákmányolás, akár a velük szembeni erőszak bárminemű formája esetében egyértelmű, hogy a resztoratív technikák alkalmazására óriási szükség volna, akár egy alapvetően az elrettentésre építő rendszeren belül is.

Fel kell ismernünk a gyerekekről való posztolás veszélyét
Fel kell ismernünk a gyerekekről való posztolás veszélyétKép: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Jelszó: ne posztolj!

Fontos látni, hogy a gyermekpornográfia esetében is (aminek elkészültekor nyilvánvalóan benne van a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszak) különösen fontos, hogy ne utólag oltsunk tüzet, hanem a lehető legjobban összpontosítsunk a megelőzésre. Ha a kizsákmányolás bármilyen formája megtörténik, ott már nehéz feltérképezni az előzményeket, begyógyítani a gyerek lelkén esett sebet. Az is dilemma, hogy a gyerek miként dolgozza ezt fel, vagy ha nyomozásig jut az ügy, akkor mekkora plusz traumát él meg azáltal, hogy hosszú hónapokon, éveken keresztül kell erről beszélnie (főként, ha ez nem megfelelő odafigyeléssel és szakértelemmel történik). És pontosan ugyanígy gondot okozhat, az óvatlanul kiposztolt kontentek negatív hatása a gyerek életére: a gyereket kiszolgáltatott helyzetben ábrázoló (maszatos, alvó, (fél)meztelen stb.) képek táptalajt adhatnak az iskolai bántalmazásnak, vagy egy ismeretlen pedofil oldalra kerülhetnek fel, amelyek a törlés után sem tűnnek el az internetről.

„Itt elsősorban azt kell tisztázni – mondja dr. Gyurkó Szilvia –, hogy amilyen posztolási szabályokat általánosan ajánlunk a szülőknek, az a pedofil jellegű visszaélésekkel szemben is védi a gyereket. Szóval nem kell semmi különöset cselekedni, viszont azt, amit alapból meg kellene tenni, azt tényleg alkalmazni kell:

nem posztolni a gyerekről nyilvános felületen,

nem posztolni meztelen/félmeztelen/intim helyzetben készült képet, sokat beszélni a gyerekekkel a biztonságos internethasználatról (arról például, hogy vannak szexuális ragadozók), szűrőprogramot telepíteni minden eszközre, amit a gyerek is használ, és azt testre szabni. Azt tudni kell, hogy a legjobb védelem a tudatosság, az érzékenység, és az, ha nem tabu a szexualitás a családban.”

A gyerek fotója alatti lájkok csakis neked jók

Bele kell vésnünk a tudatunkba, hogy a közösségi médiára való posztolás csakis rólunk szól. Ahogyan a francia krémesünknek, a kutyánknak vagy egy új lakásnak sem érdeke és döntése, hogy szerepel-e a Facebookon, úgy a gyerekünk sem lesz több attól, ha százával érkeznek a kedvelések a róla osztott posztnál. Pottyondy Edina májusban publikált videójában erős szarkazmussal járja körül a témát, rávilágítva, mi is bújik meg a háttérben.

„Önigazolásról van szó – szögezi le Forgács Mariann. – Igen, én is férjhez mentem, igen, én is örökbe fogadtam egy menhelyi kutyát, nekünk is megszületett a gyerekünk. Látjátok, azt csináljuk, amit elvár tőlünk a társadalom.” Ez a fajta imidzsépítés pedig nem mindig valós, inkább arról szól, hogy miként csinosítjuk a saját életünk kirakatát. Mindez pedig már annyira belénk ivódott, hogy észre sem vesszük, hogy az életünk messze nem olyan tökéletes, mint ahogy azt a közösségimédia-sztorikban és posztokban mutatjuk. Forgács szerint ez a legtöbb esetben valójában kompenzálás. „Figyeljük meg:

minél jobban egyenesbe jön az életünk, annál többször gondoljuk, hogy ezt a pillanatot nem posztoljuk ki, inkább megéljük” 

– vélekedik a közösségimédia-szakértő.

Természetesen ehhez nagy tudatosság kell, és pont azon a helyen, ahova igazából „kikapcsolódni” járunk. Nem gondolunk arra, hogy éppen ebben a közegben kell a leginkább felelősen viselkednünk. Pedig mindennél fontosabb lenne: mert bár nekünk csak egy jó szándékú poszt, másnak lehetőség arra, hogy gyűjteményét bővíthesse.

Kérdésként merülhet fel, hogy a platformnak kell-e edukálnia a felhasználóit arról, hogy ne posztoljon a gyerekekről (bármilyen) képet. Mert kézenfekvő megoldás lehet az, hogy például a Facebook felugró ablakban figyelmeztessen a képfeltöltés veszélyeire, de valószínűleg ez pontosan olyan felesleges lenne, mint a pornóoldalak előtt felugró „elmúltam 18 éves” megerősítés. Azaz addig ez nem használ semmit, amíg valóban nem lesz meggyőződésünk a valódi veszélyről.

Meg kell győződnünk a valódi veszélyről!
Meg kell győződnünk a valódi veszélyről!Kép: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Ez olyan tűz, amit utólag nem lehet eloltani

Mindeközben nem az a cél, hogy meghúzzuk magunkat, és kiszolgáljunk egy olyan világot, ahol a szexuális ragadozók szabadon kószálhatnak. A megelőzésnek elengedhetetlen eleme, hogy ezek az emberek tudják és emlékezzenek: nincs mentség az olyan bűnökre, amik gyerekek életeit teszik tönkre. Ne legyen létjogosultsága annak az üzenetnek, hogy a kísértés elleni harcban ha az ember elbukik és cselekszik, felmentést kaphat. Ne legyen létjogosultsága annak, hogy az ártatlan gyerekek bántására van mentség.

A megelőzéshez az kell, hogy a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés aktív vagy passzív résztvevői vagy elkövetői azt az üzenetet kapják, hogy a tetteikért felelniük kell.

– mondja Sebestyén Eszter pszichológus, akinek gondolatait Szabó Patrícia újságíró olvasta fel a július 9-i, PKKB előtt tartott tüntetésen. Az írás ellentmondást nem tűrő hangon szólal fel az elkövetők ellen.

Olyan következmények kellenek, amik nem tekintik súlytalan bűntettnek a gyerekek abuzálását és annak dokumentálását, amik úgy bolygatják meg a világot, mint a közelmúltban kirobbant metoo-kampány. Amik lecsapnak a visszaélőkre, az ítéletet pedig mint bélyeget kell a homlokukon hordozni. Mert ha nem is vettek el emberéletet, de gyilkosok: a gyermeki lélek gyilkosai.

A megelőzésnek szintén elengedhetetlen eleme, hogy ne vad gyűlölettel, lesajnáló szánalommal, elfordított fejjel rekesszük ki a pedofilokat, hanem egyre több aktív programot ajánljunk fel nekik. A szexuális devianciával élő felnőtt torz önképpel, élményekkel és traumákkal teli múlttal éli az életét, ahol ugyanúgy szörnyűség lappanghat. Ezt a generációról generációra továbbvitt borzalmat a lehető leghatékonyabban kell megállítani.

Előzd meg, állítsd meg!

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány az ECPAT képviselője Magyarországon, amely együttműködik a Prevent It nevezetű globális programmal. Dr. Gyurkó Szilvia, a szervezet szakértője szerint a program célja a megelőzés a szexuális bűnelkövetés területén. 2012-ben egyetemi kezdeményezésre indult egy segélyvonal olyanoknak, akik a szexuális életükkel kapcsolatban problémákkal küzdenek. Ekkor még alapvetően a hiperszexualitás, illetve egyéb szexuális betegségek voltak fókuszban, azonban hamar kiderült, hogy a segítséget kérők között sokan voltak olyanok, akik gyerekek iránt éreztek szexuális vonzalmat. Ez volt az első olyan program, ahol direktben el tudtak érni olyan felnőtteket, akiknek szexuális érdeklődése a gyerekekre irányul. Innen érkezett a Prevent It az egyetem és a svéd ECPAT együttműködésében. Az adatok szerint a segítségkérők 91 százaléka férfi, és 39 százaléka egy háztartásban él kiskorú gyerekkel, 90 százaléka pedig felsőfokú végzettségű. A hívók mintegy 25 százaléka saját bevallása alapján pedofil, míg a gyermekpornó-fogyasztók aránya 80 százalék feletti.

A segélyvonalat felkeresők jellemzően félnek, hogy elveszítik a kontrollt, átlépnek egy határt, és valami olyat követnek el egy gyerekkel szemben, aminek súlyos következménye lehet. A segélyvonalban dolgozó pszichológusok visszajelzést adnak a hívónak, segítő kezet nyújtanak, hogy az megértse a saját működését, érdeklődését. Akik nyitottak erre, részt vehetnek egy 8 hétig tartó folyamatban. Ez 8, nagyon egyszerű angolsággal megírt modult jelent, amit az interneten érhetnek el, és amiben teljesen anonim módon és ingyenesen tudnak részt venni. A modulokban (ami tulajdonképpen egy konzultációs folyamat) vannak tájékoztató szövegek, információs videók, pszichológussal való élő csetbeszélgetési lehetőség és hetente egy visszajelző kérdőív. A részvételi kritérium ebben a programban a 18 év feletti életkor, valamint igenlő válasz arra a kérdésre, hogy „az elmúlt 7 napban néztél-e gyermekpornót”. Kizáró ok az angoltudás hiánya, illetve a pszichiátriai betegség.

A program része az utánkövetés is. A modul befejeztével monitorozzák, hogy a segítségkérő mennyi időt tölt a neten, milyen idős gyerekekről keres anyagokat, és mennyire drasztikus a függősége. Az utánkövetés alapján a programnak vannak eredményei, mert a betegek a megelőzési program előtt fiatalabb, erőszakosabb anyagokat fogyasztottak, és jóval többet voltak online, mint később. A beteg motivációja ugyanakkor alapvető.

A program nyilvánvaló célja az is, hogy az elkövető eljusson oda, hogy a klinikán rendszeres terápián vegyen részt. Hasonló prevenciós program a Norvégiában, Hollandiában és Nagy-Britanniában elérhető Stop It Now, valamint a német Dunkelfeld program. A programok komoly és nagy hatású hozadéka, hogy egyre több ismeretünk van az elkövetők magatartásáról, a kialakult hálózatokról, amelyek által a fogyasztás is csökkenthető. Ez utóbbi különösen fontos, mert a pornográf anyagok iránti igényt redukálni kell. A Prevent It ‒ amelynek során a pszichológusok a darkneten keresztül ajánlják fel a csatlakozás lehetőségét ‒ azért tud sikeres lenni, mert anonim és globális. Az államok többségében minden szakembernek jelzési kötelezettsége van, ha gyermekbántalmazás jut a tudomására. Éppen ezért ez a segítség akkor tud effektív lenni, ha még csak érdeklődőkről, tettlegességig el nem jutott segítségkérőkről van szó.

Ahhoz, hogy gyerekeink biztonságban legyenek, nyitott szemmel kell járnunk. Nyitott lélekkel és szívvel kell kísérnünk őket. Ha mindent meg akarunk tenni a gyerekünkért, akkor tényleg tegyük meg, ami nélkülözhetetlen: ne posztoljunk róla, ne tegyünk semmi olyat, ahol egy kicsit is közelébe érhet a veszélynek. Minden más a törvénykezésen, az online tér rendelkezésein és a társadalom éberségén múlik. A gyerekek szexuális kizsákmányolását élvezők nem fogják, nem akarják ezt megállítani. A gyerekek segélykiáltó hangja pedig nem elég hangos ehhez. Éppen ezért kell nekünk felemelnünk a hangunkat, és nem néma cinkossá válni a gyerekek traumatizálásában.

Borítókép, címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.