Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Pszichológiai közhely, hogy a gyerekkorban elszenvedett rossz bánásmód, a szeretet hiánya hatással van egész életünkre. Sokan érzik úgy, hogy leszámoltak már a múlttal, feldolgozták a szomorú gyerekkort; és amiktől mostani életükben szenvednek, azok saját jellembeli hibáik, saját felnőtt – sokszor számukra is érthetetlen – bénaságuk. Hogy ez mennyire nem így van, látható ebből a listából, ami általában minden szeretet nélkül felnőtt, volt kisgyerekre igaz.
Az egyik kliensem úgy fogalmaz saját fájdalmas gyerekkorának hatásait elemezve, hogy „én mindig mindenhol 400 méter hátránnyal indulok”. Ez sajnos minden olyan emberrel így van, aki gyerekkorában nem tapasztalta meg a szeretetet, az elfogadást, az érzelmi és fizikai biztonságot, akit szóban vagy tettekkel bántalmaztak a szülei, gondozói. De míg felnőttként csak a szeretetteli biztonság hiányából fakadó magány, és a bántalmazásból, szülői elnyomó viselkedésből fakadó sebek érhetők igazán tetten, addig sok más olyan sérülés is van, ami károkat okozhat. Az az ember, akinek az érzéseit nem tekintették gyerekkorában legitimnek, akit elfogadhatatlannak állítottak be, akit gúnyoltak, vagy akinek a szülei az ellendrukkerei voltak, azt hiszi, hogy van egy csomó olyan jellemzője, belső tulajdonsága, ami valóban elfogadhatatlan és szégyellnivaló. Nem érti, nem értheti, hogy ezek a magáról és a világról alkotott hitei is csak az elégtelen szülői működések következményei.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Peg Streep összeállított egy listát arról, hogy mit gondolnak azok a felnőttek, akiket gyerekkorukban nem szerettek úgy, ahogy az minden gyereknek járna. Ezek mind olyan tévhitek, amelyeknek a leküzdése komoly önismereti munkát igényel. A listának az az értelme, hogy bárki rájöhessen: ezeket a dolgokat nem csak ő érzi és gondolja, nincs egyedül ebben, és nem is azt jelzik, hogy másoknál alacsonyabb rendű lény. Ezek a gondolatok, érzések mindenkiben kialakulnak, akiket gyerekként bántottak.
1. tévhit: te tehetsz róla, hogy a szüleid így bántak veled
Bár a cím úgy szól, hogy „szüleid”, nem feltétlenül mindketten: bőven elég egy mérgező szülő a károsodáshoz, lehet ez anya is, apa is. Ez a legalapvetőbb hite minden érzelmileg bántalmazott gyereknek. Egyrészt rengeteget hallja: hisztis vagy, szerencsétlen vagy, ügyetlen vagy, unalmas vagy, elviselhetetlen vagy, nehéz a természeted. Az ember gyerekként elhiszi, amit mondanak neki, így az énképébe beépíti ezeket a gonosz vádakat, a szülő saját sebzett lelkének kivetüléseit. Másrészt gyerekként és a lelke mélyén felnőttként is hisz a mítoszban: a szülők szeretik a gyerekeiket. Ha őt nem szerették, akkor annak nyilván ő az oka, az, hogy nem szerethető, hiszen természeti törvény a szülői szeretet.
Az ebből következő legdurvább hatású vágy és egyben tévhit, hogy ha nem vagyok elég jó, akkor megjavulhatok, lehetek olyan jó, hogy az anyám/apám elfogadjon és szeressen. Sokan felnőtt fejjel pontosan értik, hogy a szülőjük volt alkalmatlan, narcisztikus, alkoholista stb., és mégis arra jönnek rá, hogy még mindig, minden cselekedetüket az vezérli, hogy neki megfeleljenek, a haragját, gúnyos megjegyzéseit elkerüljék, hogy végre olyat teljesítsenek, amiért a kegyetlen anya/apa megenyhül és szeretni kezdi őket. Kutatások kimutatják, hogy magunkat okolni még mindig kevésbé fájdalmas, mint beismerni azt, hogy az ember, akinek a dolga az lett volna, hogy szeressen és vigyázzon ránk, nem tette ezt meg.
2. tévhit: még rendbe tudod tenni a kapcsolatot az anyáddal/apáddal vagy bárki mással
A bántásban felnőtt gyerekekben felnőtt korukra erős vágy alakul ki, hogy rendbe hozzák a kapcsolataikat. Ha még élnek a szüleik, akkor velük, illetve bárki mással, akivel zátonyra fut a kapcsolatuk. Békítőnek gondolják magukat, és mivel mindig magukban keresik a hibát, és elfogadják partnerük feléjük irányuló, akár teljesen igazságtalan kritikáit is, örökké készen állnak arra, hogy megjavuljanak, hogy segítsenek, hogy még többet tegyenek, csak nehogy a kapcsolat megszakadjon. Nehogy kiderüljön, hogy nem szeretik őket. Rengetegszer alámennek másoknak, csak hogy a másik nehogy csalódjon bennük.
3. tévhit: kőbe vésett, eldöntött tény, hogy milyen ember vagy
Igen, azt hiszik, hogy ők már megváltoztathatatlanul el vannak cseszve. Érdekes ellentmondás ez az előző bekezdéssel, ugye? F. Scott Fitzgerald mondta: „Egy elsőrendű intelligencia mércéje az, hogy legyen képes két ellentétes gondolatot, elképzelést hordozni a tudatában egyidejűleg, és ezzel együtt legyen működőképes.” Valójában mindenki hordoz magában rengeteg, egymással ellentétes elképzelést, és ha kevésbé rugalmas a gondolkodása, ezeket nem képes egyidejűleg látni. Itt a gyógyuláshoz fontos mindkét gondolat észrevétele.
Egyrészt erősen küzdenek azzal, hogy végre elég jók legyenek, megváltozzanak – másrészt a lelkük mélyén hiszik, hogy érdemtelenek, nem képesek leküzdeni a 400 méter hátrányt, örökké alábbvalók lesznek másokhoz képest. Ha tévesen nem hisznek a valódi változásban, akkor azt gondolják, hogy az alapokat már nem lehet megváltoztatni. Ez a kétkedés a változásban, saját értékükben vezet oda, hogy megrekedtnek, boldogtalannak érezzék magukat. Pedig mindig mindenkinek van lehetősége változni.
4. tévhit: az érzéseid túlzottak, nem helyénvalók, ne törődj velük
Részvétlen vagy kegyetlen szülői bánásmód alatt a gyerek hamar megtanulja, hogy az érzéseivel senki nem törődik, vagy ami még rosszabb, gúnyolják, büntetik értük. A szülőtől, anyáktól lehetne elsajátítani az érzelmi regulációt, vagyis azt, hogy miként élje meg és értelmezze valaki az érzéseit, és hogyan kezelje konstruktívan őket. A nem szeretett gyerekek ezt nem tanulják meg, ehelyett azt tanulják, hogy az érzéseik taszító, bűnös, haszontalan dolgok, amiket elrejteni érdemes. Felnőtt korukra két út marad: vagy megtanulják teljes mértékben elrejteni önmaguk elől is az érzelmeiket, ami ahhoz vezet, hogy sokáig fát lehet vágni a hátukon, majd egyszer csak elérkezik az üresség, a kiégés, a reményvesztettség időszaka. Vagy pedig ki lesznek szolgáltatva az érzelmeiknek, és maguk számára is meglepő, extrém érzelemkitöréseik tengerén hányódnak ők is és a környezetük is. Az önismereti munka, az érzelmi intelligencia fejlesztése eljuttathatja az embert oda, hogy lassan feltáruljon saját, addig titkolt érzelmi világa, és megtanulja a helyén kezelni, megfelelően figyelembe venni a saját érzéseit.
Azért fontos ezekkel a tévhitekkel szembesülni, mert magyarázatot adhatnak az ember életében azokra a dolgokra, amiket eddig megjavíthatatlannak talált. Van még több, a szeretet nélkül felnőtt gyerekekre jellemző tévhit és viselkedés, amiket egy következő cikkben foglalunk majd össze.
