Az ország nagy részére zivatarok csapnak le – mutatjuk, mikor jön az enyhülés

Sötét felhők az égen zivatar előtt
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az előrejelzések szerint ma tetőzik a kánikula. Az ország nagy részén estefelé zivatarok is várhatóak, ám enyhülésre nem érdemes számítani – érdemi lehűlés csak szerdán várható.

A mai nap még az egész országban marad a piros riasztás az extrém magas hőmérséklet miatt. Noha az ország legtöbb területén délután és estefelé záporokra és intenzív csapadékra is kell számítani, enyhülést ezek még nem hoznak – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Újra megdőlhet az abszolút rekord

Magas középhőmérséklet miatt adott ki a meteorológiai szolgáltató harmadik fokozatú, piros riasztást az ország teljes területére. Ez azt jelenti, hogy a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat – ez elsőre alacsony értéknek tűnhet, ám fontos észben tartani, hogy középhőmérsékletről és nem napi maximumról van szó. Utóbbi érték a mai nap során 36 és 42 fok között várható.

Idézőjel ikon

A HungaroMet szerint könnyen leképzelhető, hogy az abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is megdőlhet.

A magas hőmérséklet mellett záporok, zivatarok is várhatóak, elsősorban a délutáni és az esti órákban. Tizennégy megyére az intenzív csapadék miatt a szolgáltató citromsárga riasztást adott ki.

Zivatarok miatt citromsárga riasztás van érvényben a következő vármegyékben:

  • Pest
  • Baranya
  • Bács-Kiskun
  • Békés
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Csongrád-Csanád
  • Fejér
  • Hajdú-Bihar
  • Heves
  • Nógrád
  • Somogy
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg
  • Jász-Nagykun-Szolnok
  • Tolna

Idézőjel ikon

Elsősorban a Dunától keletre és a középső országrészben van esély zivatarra, melyet viharos szél, széllökések, valamint intenzív csapadék és jégeső is kísérhet.

A zivatarok azonban érdemi lehűlést nem hoznak, arra csak szerdán van kilátás. Holnap erősödő északias szél, viharos szélrohamok és hektikusnak eloszlású csapadékot jósolnak az előrejelzések. Végre némiképp fellélegezhetünk az utóbbi napok kánikulája után: a legalacsonyabb hőmérséklet 18 és 26, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 fok között valószínű.

A következő napokban marad a maihoz képest valamivel hűvösebb idő: persze ez csak viszonylagos, hiszen szerdára vonatkozóan is citromsárga, narancssárga, sőt, három vármegyében piros riasztás van érvényben.

A kánikula miatt sokkal többen halnak meg, különösen akkor, ha éjszaka sem csökken érdemben a hőmérséklet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.