Ezért ne vizezd be magad a szökőkútnál: betegség lehet a vége

szökőkút
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csábító vízsugarak hívogatnak a városi szökőkútnál, de nem érdemes kockáztatni, mert a látszatra tiszta víz komoly egészségügyi kockázatokat hordoz, ezért nem szabad inni belőle, és megmártózni sem tanácsos benne.

Amikor a hőmérő még késő délután is 38 Celsius-fokot mutat a flaszteren, sokaknak eszébe jut, hogy a szökőkút vizében keressenek enyhülést. De sem a lábunkat belelógatni, sem a vizével átitatott nedves ruhával hűteni magunkat nem szabad – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

Állati ürülékkel is szennyezett lehet

Sohasem friss csapvíz, hanem egy zárt rendszerben folyamatosan újraforgatott víztömeg kering benne, amely szennyezett lehet porral, talajszemcsékkel és állati ürülékkel is. Ha nem tisztítják megfelelően vagy nem üzemel folyamatosan, a felszínén egy úgynevezett élő réteg alakul ki, amely nyálkás, csúszós bevonatot képez és hagyományos technikával nem is lehet eltávolítani. Ebben a közegben a baktériumok könnyedén elszaporodnak, mert a fertőtlenítőszer nem jut el hozzájuk és a 25 Celsius-fok feletti hőmérséklet igen kedvező számukra.

szökőkút
Ha a gyerek belenyúl a vízbe, utána pedig az ételhez, könnyen megfertőződhet
Fotó: Elena Batkova / Getty Images/iStockphoto
Idézőjel ikon

A vízkezelésre hivatalosan használható fertőtlenítők megfelelnek a szigorú minőségi követelményeknek, ezért bőrirritációt, viszketést és kiütéseket okozhatnak.

Hasmenést okozhat, ha a gyerek lenyeli a szökőkút vizét vagy ha vizes kézzel megfogja a szendvicsét, amit aztán megeszik. Egyes, a vízben található baktériumok szem- és fülgyulladást, valamint bőrirritációt is okozhatnak – hangsúlyozza az NNGYK.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A vízhálózaton keresztül a Legionella baktérium is bekerülhet a szökőkút vizébe és elszaporodásának szintén kedvez ez a közeg. A Legionella vízben élő baktérium, amely főként tavakban és folyókban fordul elő, de ha bejut a csatornahálózatba, ott is képes szaporodni.

Idézőjel ikon

Így a szökőkútból kilövellő vízpermet belélegzése életveszélyes tüdőgyulladást is okozhat.

Szökőkút helyett: ingyenes ivókutak

A klímaváltozás és az ​azzal járó globális felmelegedés hatásait felismerve a Fővárosi Önkormányzat a Fővárosi Vízművekkel közösen 2020. óta 93 új ivókutat telepített a város számos pontján.

ivókút
Palackos víz vásárlása helyett töltsd újra a kulacsod
Fotó: Peter Cade / Getty Images

Az ivókutak helyszínét megtalálod az alábbi térképen és a BudapestGO alkalmazásában is.​ Ha nem jelennek meg a BudapestGO-ban az ivókutak, akkor a Tervezés fülön a Szűrő menüpontban, a Budapest-infó alatt tudod bekapcsolni. Az újratöltött palackokkal a pénztárcánk mellett környezetünket is óvjuk.

Térképes kereső segítségével országosan is elérhető a közkutak listája.

Idén júniusban életbe lépett a vörös kód

Harmadfokú hőségriasztást rendeltek el. Emellett annak érdekében, hogy ne alakuljon ki vízhiány, közel 50 településen vezettek be vízkorlátozást. Egyes településeken már hivatalosan elrendelték, máshol egyelőre csak arra kérik a lakosságot, hogy takarékoskodjanak a vízfelhasználással.

A napokban uralkodó hőhullám miatt a fővárosban 22 helyen ideiglenes vízvételi pontokat állítottak fel. A Fővárosi Vízművek közölte, hogy kihelyezett vízosztó helyszínek listáját folyamatosan frissítik.

A fák lombjai alatt megpihenni és kicsit elcsendesedni a kánikulában tökéletes választás. 5 olyan hazai arborétumot fedezünk fel, amelyet a kánikulában nem érdemes kihagyni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.