Lehetünk-e túlsúlyosan is egészségesek? Most kiderül!

Olvasási idő kb. 2 perc

A túlsúly jó néhány egészségügyi probléma kialakulásának kockázatát növeli, sőt egy bizonyos mérték felett már a mindennapi életet is nehezíti. Emellett a társadalom megítélése sokszor lelki problémát okoz a túlsúlyos emberek számára, bár egyre többen vannak azok, akik szerint a testpozitív gondolkodás, önmagunk elfogadása lenne a legfontosabb.

Ennek ellenére a legtöbb ember mégis hajlamos azt gondolni, hogy aki túlsúllyal küzd, az egyúttal igénytelen, lusta, sőt nagy valószínűséggel beteg is. De biztos, hogy minden esetben ez a helyzet? Az, hogy elfogadjuk a testünket, kizárja, hogy egészségesek legyünk? Egy korábbi cikkünk járta körbe a témát, olvasóink pedig a Facebookon adtak hangot véleményüknek.

Nem a kilók számán múlik az egészség? 

Olvasóink 54 százaléka szerint a túlsúly már önmagában is káros az egészségre. Ők kizártnak tartják, hogy pluszkilókkal is teljesen egészséges legyen valaki. Egy dologban azonban a legtöbben egyetértettek: egyáltalán nem mindegy, hogy hány kiló felesleg van rajtunk. És bár a széles körben elterjedt testtömegindex-számítás összeveti a magasságunkat a testtömegünkkel, az így kapott eredmény a legtöbb esetben nem sokat mond. Ahhoz, hogy pontosabb eredményt kapjunk, jóval összetettebb mérésekre van szükség, hiszen nemcsak a zsír, de az izomtömeg mértéke, valamint az életmódunk is befolyásolja egészségi állapotunkat.

A hozzászólások közül több is rávilágított arra, hogy egyáltalán nem mindegy, mennyi súlyfeleslegről beszélünk, hiszen már akár 5-10 pluszkilóval is könnyen meggyűlik az ember baja, pedig ennyitől jellemzően nem érezzük magunkat túlsúlyosnak.

„Azért az sem mindegy, hogy mennyi a súlytöbblet, 5-10 kg vagy 50 kg” – írta egyik olvasónk.

„Én az 5-10 kilóval is megszenvedek” – válaszolta valaki más.

A rendszeres testmozgás elengedhetetlen az egészségünk megőrzéséhez
Fotó: Zinkevych / Getty Images Hungary

A kérdésben a fiatalok is egyre inkább érintettek, így nem kellett sokat várni a testpozitív influenszerek népszerűségére sem. Az ő hangjuk sok fiatal számára segítséget jelent, hogy el tudják fogadni önmagukat, azonban rengetegen vannak, akik az egészségtelen életmód, a lustaság reklámozását látják ebben. Egy olvasónk fogalmazta meg a – valljuk be, jogos – felvetést. hogy vajon mi lesz a testpozitív fiatalokkal idősebb korukban:

„Persze egy ideig biztos lehet egészséges a túlsúlyos, de attól tartok, ha megöregszik, rengeteget fog szenvedni. Jön a felfekvés, a bőrredők között a fertőzések, nem fog tudni mozogni, mankóval is csak a normális súlyúak képesek járni. [...] Ami fiatalon még elmegy, időskorban már nem annyira vicces, és ha fiatalon nem halsz meg, hát tuti, hogy megöregszel.”

Annak ellenére, hogy valóban rengeteg betegség kockázatát növeli a túlsúly, a vékony testalkat még nem elegendő ahhoz, hogy egészségesek legyünk. A kulcs ebben az esetben is a megfelelő életmód, az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás. Következő alkalommal annak járunk utána, hogy melyik mosdóba vigye a kislányát egy apa.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.