Egy kapcsolatban nem az a kérdés, hogy lesznek-e problémáitok. Sokkal inkább az, hogy mit kezdtek velük. Időben nekiálltok dolgozni rajtuk, vagy az egyikőtök megpróbálja jótékonyan félretenni az igényeit, miközben akkorára duzzad benne a feszültség, hogy egyszer csak robbanni fog? Néha pont azzal tehetsz a legtöbbet kettőtökért, ha minden félelmed ellenére képes vagy elmondani a másiknak, hogy boldogtalan vagy.
Megvan a romantikus történetek archetipikus nagyjelenete, amikor a főhős remegő hangon elmondja a szerelmének, hogy nem tud nélküle élni? Ha jobban belegondolsz, van valami ijesztő ebben a mondatban, mert nemcsak a boldogságodat, hanem rögtön az egész túlélésedet a másiktól teszed függővé. Amikor ez a helyzet, konduljon meg a vészharang: fontos lenne terápiás keretek között dolgozni magadon.
Értsd meg a saját szükségleteidet!
Susan Pease Gadoua párterapeuta sokszor alkalmazza praxisában az Abraham Maslow által megalkotott, majd széles körben elterjedt szükségletpiramist, amelyet hatékony eszköznek talál a párkapcsolatokról való gondolkodásban. A piramis legalján, a fiziológiai szükségletek szintjén funkcionálnak azok a párok, akik inkább egymás mellett élnek, vagy gazdasági szükségszerűségből maradnak együtt. A tetején – az önmegvalósítás szintjén – pedig azok, akik nemcsak hozzáadnak egymás boldogságához, de a másik személyes növekedéséhez, kiteljesedéséhez is támogatást nyújtanak. Ők azok, akik nagyon konstruktív szokásokat és kommunikációs mintázatokat alakítottak ki, így nagy valószínűséggel hosszú ideig képesek együtt maradni.
A szakember legtöbb kliense a köztes szinteken álló párokból érkezik: a leggyakoribb témák a biztonság, a szeretet és az önértékelés köré szerveződnek. A többi párterapeutához hasonlóan Gadoua feladata sem az, hogy párokat egyben tartson vagy szétválasszon. Abban támogatja a klienseket, hogy megértsék a legautentikusabb énjüket, a legmélyebb vágyaikat, és rá tudjanak jönni arra, hogy képesek-e még kielégíteni egymás igényeit, netán annyit változtak időközben, hogy egy másik párkapcsolatra lenne szükségük. Az alábbiakban olyan kérdéseket gyűjtöttünk össze a Medium cikke alapján, ami segíthet mérlegelni ezt a dilemmát.
#1 Azért maradsz a kapcsolatban, hogy elkerüld a fájdalmat és a magányt?
Amikor a közös jövőtökön töröd a fejed, érdemes sorra venni, hogy milyen erők tartanak bent a kapcsolatban. Továbbra is a másik személye az, ami igazán vonz téged? Vagy úgy érzed, beleroppannál a válás megterhelő folyamatába? A gyerekek miatt vagy még mindig vele? Azért nem változtattál még az életeden, mert mellette még mindig jobb, mint egyedül? Vagy túl öregnek érzed magad ahhoz, hogy ennyi idősen borítsd a dolgokat? Ahogyan arra Irvin D. Yalom amerikai egzisztencialista pszichológus figyelmeztet: „Számos barátság és házasság ért véget azért, mert őszinte törődés és egymásra figyelés helyett az egyik fél pajzsként használta a másikat a magány ellen”. Fontos, hogy értsd: a szakítás – bár néha pokolian nehéz – nem a legrosszabb, ami történhet veled. Ha hosszú éveken keresztül egy destruktív kapcsolatban szenvedsz, ha a partnered nem becsül meg, ha az egész sorsodat egy nagy kompromisszumnak éled meg, érdemes lehet támogatást szerezned, és valamerre elmozdulva felelősséget vállalni a boldogságodért.
#2 Mi minden köt titeket össze? Miért működőképes ez a kapcsolat?
Bár minden pár története egyedi, vannak olyan jellegzetes mintázatok, amelyeknek a fennállása növelheti annak valószínűségét, hogy minél tovább együtt maradnak a felek. Ezek a tényezők gyakorlatilag a párkapcsolat erőforrásai, amelyeket Gadoua működőképességi vagy megmunkálhatósági (workability) faktoroknak nevez. Ilyen lehet például a kölcsönös szeretet, a közös érdeklődés, a hasonló értékrend, illetve az elköteleződés a közös célok iránt. Azt is lényeges tekintetbe venni, hogy mekkora a kapcsolat ellenállóképessége, azaz mennyire tudtok hatékonyan problémákat megoldani a változó környezeti kihívások mellett.
#3 Képes vagy elmondani neki, ami a lelkedet nyomja?
A konfliktusok konstruktív formában történő megjelenése nem feltétlenül a végítéletet jelzi, sőt. Egyrészt összességében elmondható, hogy azokban a kapcsolatokban tudnak verbalizálódni feszültségek, amelyek elbírják azt. Az ilyen terhelhető, erős, de nem bántalmazó kapcsolatokban a konfliktusok apropót szolgáltatnak ahhoz, hogy a megoldásukat követően egészségesebb és boldogabb lehessen a közös életetek. Ettől még persze végig kell szenvedni őket, ami sokszor nem könnyű. De ha nem vagy őszinte a szükségleteiddel kapcsolatban, mert nem akarod elveszíteni őt, akkor egyrészt nem adsz esélyt neki, hogy megértsen téged, másrészt zsugorodni kezdesz, napról napra egyre kisebb leszel, mígnem annyi sérelem gyülemlik fel benned, hogy onnan nagyon nehéz lesz visszajönni. Ne feledd: egy kapcsolatnak nem az az elsődleges célja, hogy mindenáron fennmaradjon, hanem hogy hozzáadjon az életedhez.
#4 Van bátorságod kitalálni, mi az, amit igazán szeretnél?
Amikor fenyegetve érezzük magunkat, az önbecsapás változatos módszereit vagyunk képesek bevetni. Meggyőzhetjük magunkat például arról, hogy a kapcsolatunk alapvetően jó, nem érdemlünk mást, neki van igaza. Ha viszont képes vagy felerősíteni a belső autentikus hangodat, akkor önazonosabb életet élhetsz. Persze kiderülhet, hogy nem a jelenlegi partnered lesz az, akivel össze tudjátok hangolni az igényeiteket. De ha félelemből meg sem próbálod kibogozni ezt, akkor valahol mindketten kudarcra vagytok ítélve. Ne hagyd, hogy így legyen.
