Egészen rövid szünetek is segítik a hatékony tanulást

Olvasási idő kb. 2 perc

Több kutatás is kimutatta már, hogy a szünetek fontos részét képezik a tanulás folyamatának. Úgy tűnik, az információ megszerzése után a pihenés a második lépés a bevéséshez.

A legkisebb szüneteknek, akár csak pár másodpercnek is jelentősége van az új készségek elsajátításában. A The British Psychologycal Society beszámolója szerint a motoros készségek elsajátítása nem a gyakorlat ideje alatt, sokkal inkább az azok közti pihenők során történik.

Pihenj! 

A kutatásban Marlene Bönstrup és csapata 27 résztvevővel dolgozott, akiknek 36, egyenként 10 másodperces próbálkozásuk volt. Ezek alatt a 10 másodperces próbák alatt a 4-1-3-2-4 számsort kellett minél gyorsabban legépelniük, ahányszor csak tudták, csupán a bal kezük négy ujjával. Egy-egy ilyen kísérletet 10 másodperc pihenő követett. Az eredmények szerint az első 11 próbálkozás alatt az eredmények drasztikusan javultak: a kezdeti időt kevesebb mint egyharmadára csökkentették. Ezt követően a teljesítmény stagnált.

Amikor megvizsgálták, hogyan javult a résztvevők teljesítménye az első 11 próbálkozás alatt, azt látták, hogy az egyes próbálkozások végén nem voltak gyorsabbak, mint az elején, hanem a javulás mindig a 10 másodperces pihenőt megelőző és az azt követő eredmény között mutatkozott.

Úgy fogja megtanulni, ha közben nem hajtja túl magát
Fotó: AleksandarNakic / Getty Images Hungary

Az eredmények tehát azt erősítik meg, amit korábbi kutatások is mutattak már: új készség tanulásakor az agy akkor tanul, akkor erősíti meg a tudást, amikor éppen nem foglalkozik vele.

A kutatásban egyelőre csak egyszerű motoros tevékenységek elsajátítása közben vizsgálták az agyi aktivitást, így nem biztos, hogy bonyolultabb készségek tanulásakor is ennyit számít pár másodperc szünet. Segíthetné pedig a rehabilitációs gyógyászatot, ha kiderülne, hogy milyen módszerekkel lehet javítani a motoros készségek elsajátítását, így a kutatók folytatni fogják a munkájukat ebben az irányban.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.