Attól is magányosnak érezheted magad, ha rosszul alszol

Amikor már azt gondoltuk, hogy mindent tudunk a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás fontosságáról és az alváshiány egészségre gyakorolt hatásairól, a Kaliforniai Egyetem kutatói új összefüggéseket találtak.

A tanulmány szerint a rossz alvási szokások nemcsak az egészségünkre, de a társas kapcsolatainkra is rossz hatással vannak. A Study Finds beszámolója szerint amellett, hogy kimerülten sokkal kevésbé szívesen találkozunk a barátainkkal és veszünk részt közös programokon, a nem megfelelő alvás felerősíti a magány és szorongás érzését is.

A társas kapcsolataink is bánhatják 

Ha mindez nem lenne elég, egy kutatásban kiderült, hogy nemcsak a mi érzelmi állapotunkat befolyásolja, ha nem pihenjük ki magunkat, de a környezetünkben lévő emberekét is. Az eredmények szerint ugyanis azok, akik alvászavarokkal küzdő ismerősükkel találkoznak, később magányosabbnak érzik magukat. 

„Talán nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben nemcsak a magány és a szorongás gyakorisága nőtt jelentősen, de az alvászavaroké is” – magyarázza Eti Ben-Simon alváskutató, az ezzel kapcsolatos kísérlet vezetője. A kutatás során 18, egyébként teljesen egészséges fiatal felnőtt agyát vizsgálták funkcionális mágneses rezonanciavizsgálattal (fMRI). A résztvevőknek egy álmatlan éjszaka után olyan videót kellett nézniük, amelyben idegen emberek sétálnak feléjük. Az eredmények szerint a nem megfelelő alvás következtében a videó megtekintése alatt az agynak azok a területei aktiválódtak, amelyek jellemzően akkor kapcsolnak be, amikor úgy érezzük, hogy valaki behatol az intim szféránkba. Emellett azt is látták, hogy az alvási nehézségek miatt csökkent az aktivitása azoknak az agyi területeknek, amelyek a társadalmi elkötelezettség ösztönzéséért felelősek.

Magányos leszel, ha nem alszol eleget
Magányos leszel, ha nem alszol elegetljubaphoto / Getty Images Hungary

A kutatás következő szakaszában 1000 embert kértek meg annak értékelésére, hogy a kísérlet korábbi résztvevői mennyire tűnnek magányosnak, illetve mennyire szívesen töltenének velük időt. Az eredményekből kiderült, hogy minél kevésbé kipihent valaki, annál magányosabbnak tűnik a környezete számára, és annál kevésbé szívesen csinálnának vele közös programot. És ami a legérdekesebb: akik a korábbi résztvevőkről megnézték a videót, maguk is arról számoltak be, hogy magányosabbnak érzik magukat.

A megfelelő alvás tehát nemcsak az egyén, de a környezete számára is nélkülözhetetlen, hiszen a nem alvás elősegíti a társadalmi elszigetelődés terjedését. Próbáljuk meg megteremteni a napi 7-9 óra alváshoz szükséges körülményeket, mert így nemcsak barátságosabbak és magabiztosabbak leszünk, hanem a környezetünkben lévő emberek is szívesebben töltik velünk az idejüket.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek