Nem egyszerű együttműködni vagy együtt élni egy olyan emberrel, aki a saját érdekeit mindig mindennél előrébb helyezi. Éppen ezért fontos, hogy időben felismerjük a jeleket és meghúzzuk a határokat – már ha szeretnénk elkerülni a csalódást és a szenvedést.
Valószínűleg senkinek nem esik jól, ha narcisztikusnak bélyegzik meg, holott a narcisztikus szükségletek egy bizonyos mértékig normálisak és univerzálisak; a pozitív visszacsatolás pedig elengedhetetlen az érzelmi fejlődéshez és az egészséges önbecsülés kialakulásához.
Ahogy azt korábban Bánki György pszichiáter is kifejtette a Díványnak, a narcizmusnak számos fokozata van, kórosnak pedig akkor nevezhető, amikor nagyon nagy számban és intenzíven vannak jelen bizonyos jellemvonások. És mivel annyira fokozatos az átmenet a kielégítő és a „szörnyű” önbecsülés között, nem egyszerű külön kezelni az egyes vetületeket.
Létezik azonban jó néhány alkategória, ami segít árnyalni a képet – legyen szó egészséges vagy súlyos mértékű narcizmusról. Megkülönböztethetjük például a pozitív típust (proszociális) a negatívtól (antiszociális), vagy a tipikusan nagyzoló típust a sebezhetőtől. Loren Soeiro pszichológus a Psychology Today hasábjain mutatja be ezeket az altípusokat:
#1 – Az antiszociális
Az úgynevezett inherens narcizmus kimondottan a másik kihasználásáról, kizsákmányolásról szól. Ilyenek az antiszociális, maguknak való típusok kapcsolatai, akik túlzott mértékű elismerést várnak el környezetüktől. Nem esik nehezükre elferdíteni a valóságot, ugyanakkor könnyen dühbe gurulhatnak, amikor hazugságon kapják őket. Mintha valamennyi emberi kapcsolatuk egy hatalmas verseny lenne, amit szinte bármilyen áron, de meg akarnak nyerni.
#2 – A proszociális
Ezzel szemben a proszociális narcisztikusok saját tetteikért cserébe várnak pozitív visszajelzéseket. Arra törekednek, hogy jó cselekedeteikkel boldoggá tegyenek másokat, és ezáltal megkapják az áhított vállba veregetést. Kellemes társaság, empatikusak, szándékaik jóindulatúak, ám végső soron arra irányulnak, hogy környezetük megkedvelje, szeresse őket.
#3 – A rosszindulatú
Más a helyzet az úgynevezett malignus, azaz rosszindulatú narcisztikusoknál, akiknek nem érdeke, hogy másokkal jót tegyenek. Őket elsősorban az vezérli, hogy leplezzék sebezhetőségüket, és ezért képesek ártani is másoknak. Képesek ugyan tartós kapcsolatok kialakítására, ám viselkedésük instabil, így hamar agresszívvá válhatnak, ha fenyegetve érzik magukat. Mivel keményen küzdenek azért, hogy megvédjék grandiozitásukat, egy-egy ártalmatlan megjegyzést is támadásnak érezhetnek.
#4 – A sérülékeny
Sok narcisztikusnál a sebezhetőség, az érzékenység jóval nyilvánvalóbb, mint a nagyzásosság, de ez nem azt jelenti, hogy ők kevésbé éreznék magukat felsőbbrendűnek. A sérülékenység arra utal, hogy ezek a narcisztikusok nemcsak úgy gondolják, hogy sokkal több figyelmet érdemelnek, mint amennyit kapnak, de szeretik hangoztatni is áldozatiságukat. Amellett, hogy lenéznek, megvetnek másokat, hajlamosak a depresszióra, és bár igen érzékenyek, az empátia nem jellemző rájuk – a manipuláció viszont annál inkább.
