Bélbaktériumaink a rák elleni harcban is segíthetnek

Olvasási idő kb. 2 perc

Tudósok azonosítottak egy bélbaktérium-típust, mely segíthet immunrendszerünknek, hogy hatékonyabban vegye fel a kesztyűt a rosszindulatú daganatokkal szemben.

A rákos megbetegedések ellen gyakorta alkalmaz immunterápiás eljárásokat az orvostudomány, melyek szervezetünk védekezőképességének erősítésével próbálják elpusztítani a káros daganatot. Ugyanakkor azok a szerek, amelyekkel igyekeznek fokozottabb immunválaszt kiváltani sejtjeinkből, igencsak drágák, sőt számos mellékhatásuk van. Egy nemzetközi kutatócsapat most úgy véli, megtalálhatták a tökéletes megoldást, mely nem máshol, mint bélrendszerünkben található – szemlézi a Nature Communications hasábjain megjelent kutatási eredményeket a Medical News Today.

Tizenegy „segítőkész” baktériumtörzset azonosítottak

Régóta ismert tény, hogy a beleinkben megbúvó baktériumok képesek pozitív hatást gyakorolni immunrendszerünk működésére, a szóban forgó tudósok pedig – akik a kaliforniai Sanford Burnham Prebys Medical Discovery kutatóintézet égisze alatt végezték vizsgálataikat – úgy találták, egyes mikroorganizmusok segítségével elérhetjük, hogy szervezetünk felturbózza védelmi mechanizmusát, mikor a daganatos betegségek ellen harcol. Így káros, mesterséges anyagok nélkül is képesek lehetünk sikeres immunterápiás eljárásokat kifejleszteni, ami hatalmas segítség lehet a rák elleni küzdelemben.

Bélbaktériumaink segíthetnek a rák elleni harcban
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A tudósok egereken végzett kísérletekkel azonosítottak tizenegy olyan baktériumtörzset, melyek sikerrel lassították a rosszindulatú melanomatumor növekedését az állatok szervezetében. A kutatócsapat olyan egereket vizsgált, melyek szervezetéből hiányzik az ún. RING finger protein 5 (RNF5), mely segít a sejteknek megszabadulni a sérült, nem jó irányba hajlott fehérjéktől. A szakemberek úgy találták, hogy ezek az egerek sikerrel vették fel a harcot a daganat ellen, hátráltatták annak növekedését egészen addig, amíg immunrendszerük és bélbaktériumaik is egészségesek maradtak és megfelelően működtek. A szakemberek úgy találták, hogy a szóban forgó egerekben az átlagnál jóval nagyobb mennyiségben találhatóak meg tizenegy bélbaktériumtörzs egyedei, melyeket azután belőlük kivonva, egészséges állatokba fecskendeztek be, melyek ezáltal hasonlóan sikeres, a melanoma növekedését lassító immunválaszt produkáltak.

Emellett a kutatók azt is megállapították, hogy a sérült fehérjeválasznak (Unfolded Protein Response = UPR) nevezett sejtes jelút fontos kapocs bélbaktériumaink és immunrendszerünk daganatpusztító védelmi mechanizmusa között. Az UPR egy olyan sejtes folyamat, mely segít stabilan és egészségesen tartani a fehérjepopulációkat azáltal, hogy kiirtja a stressz hatására rossz irányba hajlott sejteket. Akárcsak az egerek esetében, a szakemberek úgy találták, hogy azon emberi páciensek szervezete, akiknél kevésbé működik a vázolt sejtes folyamat, pozitívabban reagál a rákbetegség elleni immunterápiás kezelésre.

A megjelent tanulmány első szerzője, dr. Ze’ev Ronai immunológus professzor úgy véli, ennek alapján beazonosíthatóak lehetnek azok a betegek, akiknek esetében sikerrel lehet majd alkalmazni a kutatók által elképzelt lehetséges immunerősítő módszert. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy valamiféle „csodamódszert” fedeztek volna fel a rákbetegség kezelésére, a kutatók azonban úgy gondolják, az általuk leírt összefüggések segíthetnek egy, a mainál jóval hatékonyabb, olcsóbb és mellékhatásoktól mentes immunterápiás eljárás kifejlesztésében.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.