Kevés edzéssel is megállítható az agy öregedése

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó hír azoknak az idősödő embereknek, akik a kognitív hanyatlás veszélyének vannak kitéve, hogy heti háromszor 35 perc gyaloglással, kocogással vagy kerékpározással/szobabiciklizéssel is megállítható vagy visszafordítható az agy öregedése, ennyi mozgás ugyanis már lényegesen javítja a végrehajtó funkciókat. Legalábbis erre a megállapításra jutott egy hat hónapon át tartó vizsgálat, melybe 160, átlagosan 65 éves, kognitív nehézségekkel küzdő férfit és nőt vontak be.

A randomizált vizsgálatot megelőzően az alanyok mind ülő életmódot folytattak, és valamennyien a koncentrálás, a döntéshozás és az emlékezés nehézségeiről számoltak be, amit a Duke Egyetem kutatóorvosai különböző tesztekkel is megerősítettek – demenciát azonban egyiküknél sem diagnosztizáltak. A vérnyomás, a vérzsírszint és a glükózszint mérése alapján pedig kiderült, hogy a vizsgálatban részt vevők a szívproblémák kockázatának is ki voltak téve.

A tanulmány célja az volt, hogy megfigyeljék, milyen hatással van a vérnyomás csökkentésére kifejlesztett DASH-diétának, valamint a rendszeres testmozgásnak a kognitív károsodással küzdők szellemi képességeire.

A hat hónapon át tartó vizsgálat elején a résztvevőket véletlenszerűen az alábbi négy csoportba osztották:

  • csak aerob edzést végző,
  • csak diétázó,
  • aerob edzést végző és diétázó,
  • valamint telefonon egészségügyi tanácsokat kapó férfiak és nők.
Heti háromszor 35 perc aerob edzéssel a demencia ellen!
Fotó: Shutterstock

A négy csoport eredményeinek elemzéséből kiderül, hogy a rendszeresen, legalább heti háromszor 35 percen át edző alanyok végrehajtó funkciói jelentős mértékben javultak azokéhoz képest, akik egyáltalán nem mozogtak. A csak diétázó alanyoknál nem mutattak ki ilyen változást, ugyanakkor a testmozgást végző és diétázó csoport tagjai lényegesen jobb eredményeket értek el, mint a csupán telefonos egészségügyi tanácsadásban részesülők. Sőt, a kontrollcsoport tagjainál, akik a gyakorlatban semmit nem változtattak az életmódjukon, a hat hónap elteltével a kognitív képességek további hanyatlását figyelték meg.

„Érdekes és fontos tanulság, hogy a fizikai fittség javulásával egy időben a szellemi végrehajtó képességek is fejlődnek, valamint az, hogy minél intenzívebb a mozgásforma, annál inkább nő az aerob kapacitás. Az edzés intenzitásának növelése tehát még több előnnyel jár, ugyanakkor – különösen az idősebb korosztálynál – az egyén egészségi állapotától függ, hogy az intenzívebb, gyakoribb vagy hosszabb edzés valóban segít-e. A következő lépés az lesz, hogy nagyobb mintán, hosszabb távon és részletesebben is megfigyeljük ezeket az összefüggéseket” – foglalta össze James A. Blumenthal, a kutatás vezetője a Psychology Today-nek.

És hogy mit tehetünk még szellemi épségünk megőrzése érdekében? Az alábbi cikkben további hasznos tanácsokat kapsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mák Gabi
Mák Gabi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.