Milyen vezetőt szeretnél? Olyat, aki lendületes, optimista, és kellő energiával sugallja, hogy együtt nagyon klassz dolgokat fogtok elérni? Vagy olyat, aki mindig meglátja a hibát, állandóan azt hangsúlyozza, hogy mi nem oké, és hosszan képes szónokolni arról, hogy mennyire nem megfelelő az, ami és ahogyan történik?
Teljesen mindegy, hogy egy ország vezetőjéről, egy munkahelyi főnökről vagy egy kis internetes közösség vezéralakjáról van szó – az emberek általában az utóbbira szavaznak. Ez eléggé intuícióellenes, hiszen jobban kedveljük, könnyebben együttműködünk a pozitív emberekkel. De a tapasztalatok alapján mégsem meglepő. Ki ne találkozott volna már életében savanyú, kritizáló, negatív jövőképet cizelláló vezetővel? Lehet, hogy úgy hisszük magunkról, felismerjük, ki az okos, jó problémamegoldó, innovatív, határozott, és a Mézga Aladár típust választjuk vezetőnek, mégis, amikor döntési helyzetbe kerülünk, szavazhatunk, akkor Máris szomszédra adjuk a voksunk.
Azt hisszük, látjuk rajta, jó vezető lesz-e. Nem is tévedhetnénk nagyobbat
Eileen Y. Chou vezetéselmélet-kutató több kísérletet is végzett, hogy megnézze, tényleg így van-e ez, és ha igen, akkor mik az emberek mozgatórugói, hogy a kritikus, negatív, örökösen ellentmondó személyt válasszák. Az emberek kihegyezett érzékekkel figyelik a jeleit annak, hogy valaki mennyire válhat majd be vezetőként. Már jelölt korában, akár nem is tudatosan, keresik a jeleket, és jóslásokat tesznek arra vonatkozóan, hogy vezetőként mennyire válik majd be. Sajnos a vezetői beváláshoz asszociált hétköznapi pszichológiai jelek nem igazán vannak kapcsolatban a valóságos vezetői teljesítménnyel. Például hajlamosak vagyunk a testmagasság alapján dönteni: a magas pozícióban lévő vezetők általában magasabbak az átlagnál. Pedig hát ugye ez a testi adottság nem sokat mond az illető szakértelméről vagy vezetői képességeiről.
Sosem jó neki semmi. Őt választom!
Chou már első vizsgálatában azt találta, hogy a negatív személyiség és retorika szintén ilyen pozitív jelnek tűnik az embereknek a vezetői képességek szempontjából. 518 embernek mutatott mondatokat régebbi amerikai elnökök valós kampánybeszédeiből. Nem árulta el, hogy melyiket melyik elnökjelölt mondta, de úgy alkotott mondatpárokat, hogy az egyik mindig valami pozitív, optimista, a lehetőségeket kiemelő mondat legyen; a másik pedig valami negatív, a bajokat és inkompetenciát hangsúlyozó. A résztvevőknek választani kellett a két mondat közül aszerint, hogy melyik mondója tűnik erőteljesebbnek, melyik lenne alkalmasabb elnök, és ők maguk melyikre adnák a voksukat. Be is jött a szomorú feltételezés: erősebbnek, alkalmasabbnak látták a negatív mondatok alkotóját, és inkább rá szavaztak volna.
Nem csak a politikai vezetőknél van ez így, Chou még hét másfajta területen is elvégezte a vizsgálatot, ugyanezzel az eredménnyel. A választók ugyan elmondták, hogy a negatív figura kevésbé szimpatikus, nem is tűnik kompetensebbnek, mégis őt gondolják jobb vezetőnek. Még úgy is, ha ők maguk a beosztottai lesznek, tehát ki lesznek téve a folyamatos elégedetlenségének és kritikájának.
Igazán öntörvényű. Vagyis jól áll neki a hatalom. Hadd segítsek, hogy megkapja!
Chou azt mondja, az lehet emögött, hogy aki rendszeresen kritizál, ellentmond és cáfol, az önállóbb gondolkodónak tűnik. Feltételezhető róla, hogy másoktól és a körülményektől inkább függetlenül a saját feje után fog menni – ami a hatalom első számú megkülönböztető jegye. Ha tehát valaki úgy építi fel magát, hogy „nem azt mondom, aminek örülhetünk, amiben egyetérthetünk, hanem rámutatok a negatívumokra és kritizálok, akkor azzal azt mutatom, hogy önállóan gondolkodom, nem állok be az egyetértő birkák közé, tehát hatalmam van”. Az emberek pedig érzik ezt a sugárzott hatalomképet, és meg is adják a hatalmat azzal, hogy pozícióba emelik.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Nem értek hozzá, de csináljátok azt, amit mondok!
Azt is megnézték, hogy belülről is ez-e a megélés, vagyis hatalmasabbnak érzik-e magukat azok, akik a negatívumokat hangsúlyozzák. A rövid válasz, hogy igen. Ha olyan helyzetbe hoztak random embereket, hogy lelkesedniük kellett, semlegesen érvelniük vagy a negatívumokat kiemelni – azok élték meg leginkább saját hatalmukat, akik a negatív csoportba kerültek. Amellett, hogy az adott kérdésben egyáltalán nem érezték magukat kompetensebbnek, mint a másik két csoport tagjai.
Mindig lesznek elégedetlenek, akiknek bejön ez a szöveg
Chou szerint nem érdemes azért teljes mértékben a negatív retorika felé fordulni a vezetőknek. Egyrészt, mert egy idő után a vezetői alkalmasságuk árnyalódik az emberek szemében, és már nem csak az alapján ítélnek, amit mondanak, hanem az eredményeket is nézik. Másrészt az örökös kritikusság a visszájára is fordulhat, ha valaki mindig morog, akkor egy idő után nem hatalmasnak, hanem kerékkötőnek is balgának kezdik látni. Ugyanakkor az is itt van, hogy a magukat legkevésbé szerencsés helyzetben gondolók vonzódnak a leginkább ehhez a hatalomképhez. Így az elégedetlenek, az alul lévők számára sokáig bejön ez a stílus.
Most, amikor egyre kisebb jelentőségű a vezetőkkel való személyes találkozás, és egyre inkább interneten, szövegekben olvassuk a gondolataikat, egyre hangsúlyosabbá válik ez, hogy mit mondanak. És nem árt a leendő vezetőknek, illetve az őket megválasztó embereknek tisztában lenni ezzel a kritikusság=hatalom torzító hatással.
