Ha papírral elvágjuk az ujjunkat, önkéntelenül is a szánkhoz kapjuk, megdörzsöljük a kezünket, lábunkat, ha megzúzódott, hűtjük a bőrünket, miután megégettük. Ugyanakkor ezek egy teljesen másfajta fájdalmat jelenthetnek.
Nemrég egereknél azonosítottak egy korábban nem ismert idegpályát, amely, úgy tűnik, a sérülést követő kezdeti sokk utáni tartós fájdalomért lehet felelős. A Science Alert beszámolója szerint ez magyarázatot jelenthet arra is, hogy miért nem hatékonyak egyes fájdalomcsillapítók.
A Harvard Medical School kutatói azt vizsgálták, hogy különböző típusú fájdalmak hogyan jutnak el a trauma helyéről az agyig. Ez segíthet megérteni, hogy milyen pályák felelősek az akut és a krónikus fájdalomérzet kialakulásáért.
A test természetes védekezése
Függetlenül a fájdalom módjától és mértékétől, a test azon dolgozik, hogy minél előbb eltávolodjunk a veszély forrásától. A nociceptorok azok a bőrben elhelyezkedő receptorok, amelyek a fájdalomérzetünk mellett azért is felelősek, hogy a sérült testrész elmozdításával megakadályozzák a további károk keletkezését.
A kezdeti erős fájdalom után sokszor tapasztalunk még percekig, órákig, vagy akár napokig tartó kellemetlen érzést az adott területen. Qiufu Ma, a Dana-Farber Rákkutató Intézet neurológusa évek óta vizsgálja a fájdalom és a viszketés idegi hátterét. Feltételezése szerint ugyanis a különböző jellegű fájdalmak más és más idegi pályákat követnek. Köztudott, hogy a traumás ingerek érzékelése egy igen összetett neurológiai folyamat eredménye, melyben nagy szerepük van a nociceptorok által a gerincvelőbe és az agyi területekbe szállított fájdalomüzeneteknek. Ennek a folyamatnak azonban a részletei még nem tisztázottak, és szintén kérdés, hogy elsősorban az agy felelős-e az általunk érzett fájdalomért, vagy a történet ennél bonyolultabb? Ezenkívül felmerül, hogy a különböző fájdalmakért különböző idegpályák felelősek, vagy mindez a fájdalom feldolgozásán múlik-e?
Mi történik ilyenkor a testünkben?
A nociceptorok különböző pályáit bizonyítandó, Qiufu Ma professzor olyan, a gerincben található idegeket vizsgált, melyeket korábban összefüggésbe hoztak a káros ingerek érzékelésével. A vizsgált sejtekben megtalálható az úgynevezett Tac1 gén, amely kulcsszerepet játszik a neuronok működésében. Természetes viselkedésüket figyelhetjük meg a sejtek ki-be kapcsolásával, ezt pedig egerek esetében lényegesen könnyebb megvalósítani, mint embereknél. Érdekes megfigyelés, hogy a Tac1 gén kikapcsolása után az egerek ugyanolyan mértékben reagáltak a fellépő fájdalomra, mint korábban. Azokat az egereket viszont, melyek sejtjeinek működésébe nem avatkoztak bele, nem zavarta a sérülésük ápolása, tehát feltételezhető, hogy a gerinc idegei szerepet játszhatnak a közelmúltban bekövetkezett fájdalom érzékelésében. A kutatók olyan különböző idegeket találtak, amelyek a fájdalom forrásától teljesen más utat tesznek meg, mint a korábban vizsgáltak. Ezeknek az idegeknek a létezésével már tisztában voltak a szakemberek a kapszaicin receptorok kapcsán. Nemcsak a hőmérsékletre és a fűszeres ízekre reagálnak, de érzékenyebbé válnak a gyulladás által felszabaduló közvetítő anyagok jelenlétében.
A hatástalan fájdalomcsillapítás okai
A kezdeti fájdalomérzetnek, valamint a tartós kellemetlen érzésnek az elkülönített útvonala megmagyarázhatja, hogy egyes fájdalomcsillapító szerek miért nem hatékonyak, ha hosszabb ideig tartó fájdalmas, szúró, esetleg égő érzésről van szó. A legtöbb gyógyszer kifejlesztéséhez állatok fájdalomra adott reakcióit vették alapul, ezáltal kevesebb figyelmet fordítottak azokra a mechanizmusokra, amelyek segítségével egy hosszabb ideig fennálló kellemetlen érzés ellen védekezne a szervezet.
A fájdalom útjáról tett megállapításokkal újabb lehetőségek nyíltak a fájdalomcsillapítás korszerűsítéséért végzett kutatások folytatására, melyek segítségével a legtöbb fajta fájdalom a jövőben könnyen orvosolható lesz.
