Bemutatjuk a legbizarrabb randizási szokásokat

Veled is előfordult már, hogy az ígéretesnek tűnő jelölt egyszer csak egyetlen szó nélkül lelépett, szó szerint köddé vált? Vagy az, hogy randizgattatok, de sosem fordult komolyabbra a dolog? Elmondjuk, miért.

Nem, nem horrorfilmek jeleneteiről van most szó, hanem valóságos helyzetekről, méghozzá napjaink randizási szokásairól. A VagyokNeked.hu társkereső oldal összegyűjtötte a legbizarrabbakat, hogy segítsen a párkeresőknek. Ha az alábbiakra utaló viselkedést látsz újdonsült partnerednél, menekülj!

Szezonrandizás

Nehéz kiszúrni azokat a társkeresőket, akik kifejezetten csak a következő néhány hónapra szeretnének maguk mellé valakit, hogy ne magányosan teljen az idő, majd ha ezt megkapták, lelépnek. A VagyokNeked.hu szakértői szerint a szezonrandizás leginkább tavaszra vagy nyár elejére és késő őszre tehető. Ilyenkor vagy a nyár élménygazdag eltöltése csupán a cél a másik számára vagy esetleg a karácsonyi ünnepek alatt nem akarnak egyedül fát díszíteni.

Ahogy vége a szezonnak, gyorsan szakítanak is és pár hónap pihenő után keresgélnek tovább. Ha május végén megismerkedtél valakivel, aki szeptemberre már egyre tartózkodóbbá és hűvösebbé válik, akkor sanszos, hogy kifogtál egy szezonrandizót.

Kispadoztatás

Sportból ismert jelenség, amikor az edző mérkőzésről mérkőzésre nem küldi pályára a játékosát a kispadról, csak „tartalékként” számít rá. A társkeresés világában ez azt jelenti, hogy találkozgattál valakivel néhányszor, szimpatikus is volt az illető, de utána valahogy elakad kettőtök története és lövésed sincs, miért. Nem akar újra találkozni veled? Túlságosan elfoglalt? Mással is randizik?

A legbizarrabb randizási szokások
A legbizarrabb randizási szokásokShutterstock

Ilyen esetben érdemes minél előbb tisztázni a „kispadozás” okát a másikkal, nehogy úgy járjunk, mint az örök cserekapus, aki mindig ott ül a pálya szélén, de csak akkor van esélye beállni pár percre, ha kapustársa lesérül a mérkőzésen. Ha ilyet tapasztalsz, inkább lépj tovább, mert könnyen lehet, hogy a másik nem vesz komolyan, esetleg van már állandó partnere és téged csak „cserének” használ.

Szellemmé válás

Ghostingról akkor beszélünk, amikor a randevúpartner egyszer csak nyomtalanul eltűnik az életünkből és soha többé nem jelentkezik. Nem reagál se telefonra, se e-mailre, mintha elutazott volna a Déli-sarkra. Ők azok, akik képtelenek tisztességgel szakítani és a másik szemébe mondani, hogy nem szeretnék folytatni az éppen kialakuló kapcsolatot. Egyszerűen csak továbblépnek és randiznak mással. Sajnos a jelenség gyakoribb, mint gondolnád: egy friss felmérés szerint a társkeresők 10 százaléka szakított már úgy, hogy egyik pillanatról a másikra megszüntetett mindennemű kommunikációt a másikkal.

Morzsázás

Néhány hónapja randizgattál valakivel, de soha nem fordult komolyabbra a dolog? Néha rád ír Facebookon, hogy hogy vagy, mi újság, de randizni már nem hív el újra, vagy ha mégis, megint nem látod hónapokig? Aztán rájössz, hogy együtt van valakivel, vagy éppen randizik mással is?

Ezek az emberek párkapcsolatfüggők és már a következő „terepet” készítik elő, morzsákat dobálnak, miközben együtt vannak jelenlegi párjukkal, hogy majd ha úgy alakul, könnyebben ülhessenek át a másik székbe. Leleményes, de nem valami bájos megoldás, ugye?

Vámpírozás

Jól indult. Látszólag szimpatikus voltál neki, erősen érdeklődött irántad, amivel végül meggyőzött, hogy érdemes vele komolyabban is számolni. De onnantól kezdve, hogy te is megnyíltál előtte és kifejezted érdeklődésed iránta, egyre kevesebbszer keres. Ritkábban jelentkezik és akkor is csak online ír pár sort, randira már nem is nagyon hív, mintha nem történt volna semmi.

A legbizarabb randizási szokások
A legbizarabb randizási szokásokShutterstock

Ők azok a randifüggők, akiknek folyamatosan szükségük van a megerősítésre, hogy fel tudják kelteni az érdeklődést önmaguk iránt. Amint viszont ezt megkapták, már tovább is állnak. Nekik nem a kapcsolat a cél, hanem maga a hódítás. Ha lehet, messziről kerüld el őket!

Köddé válás

Hasonló a ghostinghoz ebben az esetben azonban az illető nem tűnik el egyik napról a másikra, csak annyira belassítja az ismerkedési folyamatot, hogy végül úgyis feladod. Ő az, akivel már túl vagy jó néhány randin, hónapok óta ismeritek egymást, hamarosan már a szüleidnek is szeretnéd bemutatni, esetleg elutazni vele egy hosszú hétvégére. Csakhogy neki ez így túl gyors, egyelőre csak találkozgassatok, nem kell sietni (igaz, már hónapok óta tart a kapcsolat). És ezután már alig keres, folyton elfoglalt, mintha nem is lennél a világon, vagyis szép lassan köddé válik.

Zombizás

Köddé vált, esetleg te léptél ki, mert kispadoztatott. Aztán néhány hónap múlva egyszer csak megjelenik a semmiből (persze csak online) és végiglájkolja az összes Insta-fotódat, kommenteli a régi Facebook-posztjaidat, te meg nem érted, hogy mi történik. Rossz hírünk van: ezt hívja a szakzsargon zombizásnak. Nem változott meg, nehogy azt gondold, csak éppen megint a vadászás fázisában lehet. Egy jó tanács: ne foglalkozz vele, mert megint pofára esés lesz a vége!

Oszd meg másokkal is!
Mustra